Hétvégi melléklet

2021. április 3.

0403

Ne féljetek!

Vers

Mk 16,1-7

Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja
és Szalóme drága keneteket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék
Jézus holttestét. A hét első napján, kora reggel, amikor a nap
felkelt, a sírhoz mentek. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk
elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek,
látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek
a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült
jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek!
Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt!
Nézzétek, itt van a hely, ahová temették. Siessetek, és mondjátok
meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába.
Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.”

Kereszt
Fotó: Fortepan

Vers

Ady Endre: A szép húsvét

Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.
 

Miért tudjon Ő az embervérről,
Mikor künn, a Tavaszban
Minden csoda csodát csinál
S minden drága fizetség megtérül?
 

Óh, Tavasz, óh, Húsvét,
Emberek ősi biztatója,
Csak azt szórd szét köztünk:
Állandó a tavaszi óra
S ilyen marad.
 

Krisztus támad és eszmél,
Odukat és kriptákat pattant.
Van-e gyönyörűbb ennél?

Megtette, amit tudott

Tragikus éjszaka

„...az a személy, aki a Führer követeléseivel szemben mindvégig és következetesen fellépett, az éjszaka folyamán elhunyt” - „...halálával felkeltette a világ figyelmét, hogy itt él egy nemzet, amely foggal-körömmel küzdött függetlenségéért...”

Nyári Gábor

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. április 3-án Budapest lakosai arra ébredtek, hogy a német csapatok erődemonstrációt tartva vonulnak át a fővároson, megindulva Jugoszlávia felé. Ezzel egy időben kezdett el terjedni a hír, hogy a miniszterelnök, gróf Teleki Pál, aki mindent elkövetett, hogy hazája távol maradjon a konfliktustól, az éjszaka folyamán életét veszítette.

„Rossz úton vagyunk. Másodszor is tévúton járunk. A németek elvesztik a háborút, utána teljes összeomlásuk következik. És akkor orosz megszállás alá kerülünk, de ez sem fog örökké tartani, a bolsevizmus is összeomlik, mert embertelen és az emberi természettel ellentétes gondolat”
„Rossz úton vagyunk. Másodszor is tévúton járunk. A németek elvesztik a háborút, utána teljes összeomlásuk következik. És akkor orosz megszállás alá kerülünk, de ez sem fog örökké tartani, a bolsevizmus is összeomlik, mert embertelen és az emberi természettel ellentétes gondolat”
Fotó: Library of Congress Prints and

Teleki tisztázatlan körülményekkel övezett halála a mai napig éles viták tárgyát képezi, megosztja a közvéleményt, és időről időre napvilágot látnak újabb kevésbé és jobban megalapozott elméletek. Azt is el kell ismerni, hogy Teleki alakja részben épp rejtélyes halála miatt maradt a köztudatban.

Ez azt is jelenti, hogy sokszor háttérbe szorul a kiváló tanár és tudós személye, a Trianon időszakában játszott szerepe, illetve az a kétéves küzdelem, amelyet második miniszterelnöksége idején Magyarország függetlenségéért folytatott, és amely végső soron az 1941. április 3-i tragikus éjszakához vezetett.

Teleki Pál szerény, visszahúzódó ember volt, aki sokkal jobban érezte magát térképek böngészése közben vagy az egyetemi katedrán, mint a parlamentben vagy a minisztertanács ülésein. De mindenekelőtt hazája és nemzete iránt a végsőkig elkötelezett személy volt, aki, ha szükség volt rá, személyes érdekeit háttérbe szorítva vállalta fel a rá bízott szerepet. Teleki az 1930-as évek végén nem akart visszatérni a politikába, nem hajtotta hatalomvágy. De csaknem két évtized után, amikor Horthy Miklós kormányzó és tanácsadói úgy vélték, hogy újra arra a személyre van szükség az ország élén, aki megalkotta a Vörös térképet, és előbb külügyminiszterként majd kormányfőként megalapozta a Trianon utáni talpra állást, Teleki hosszas győzködés után elvállalta előbb a kultuszminiszteri, majd 1939. feb­ruár 16-tól a miniszterelnöki pozíciót.

Nem volt könnyű helyzetben. Európa legerősebb állama egyértelműen a náci Harmadik Birodalom volt. Hitler diplomáciai
és gazdasági téren egyaránt sikert sikerre halmozott, olyan szövetségesek támogatását élvezte, mint Mussolini fasiszta Olaszországa – illetve ideiglenesen ide tartozott a Szovjetunió is –, miközben Franciaország és Nagy-Britannia képtelen volt hathatósan fellépni a német törekvésekkel szemben. Magyarország geopolitikai helyzetéből adódóan gazdaságilag is ezer szállal kötődött Németországhoz, míg a békés területi revíziók megvalósításában az első világháborút lezáró békeszerződések felülbírásában szintén érdekelt Harmadik Birodalom vált a legfőbb támogatóvá. Mindemellett 1938 márciusától, az Anschlusstól Németország már Magyarország közvetlen szomszédjaként jelentett egyre nagyobb fenyegetést.

Az első világháború iszonyatos pusztítása, valamint az azt követő megalázó békekötések nagy hatással voltak az európai lakosság államról, társadalomról alkotott képére. A háború által felszínre hozott problémákra nem egy esetben csak olyan eszmék tudtak (hamis) választ adni, amelyek teljesen megkérdőjelezték a társadalmi rétegződésről, a tulajdonviszonyokról és Isten létezéséről az elmúlt csaknem két évezred alatt kialakult európai, keresztény fogalmakat. E szélsőséges eszmék mentén jöttek létre és erősödtek meg Európa totalitárius diktatúrái.

Teleki és a magyar politikai elit nagy része, akik az ezeréves keresztény magyar államiság és alkotmányosság mentén
gondolkodtak, eredendően ódzkodtak a nemzetiszocializmustól, a fasizmustól és a kommunizmustól egyaránt. Ez utóbbi valós természetét a magyar társadalom 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején a saját bőrén tapasztalhatta meg. Azonban 1939-ben a közép-európai térség egyértelműen Németország érdekszférájába tartozott, az egyre gyengébb Nagy-Britannia pedig meglehetős érdektelenséget mutatott hazánk iránt.

Teleki Pálnak három fő politikai célja volt: megőrizni Magyarország függetlenségét és önálló cselekvőképességét; távolodni Németországtól és kimaradni a háborúból; valamint folytatni a békés területi revíziókat. Mérsékelt eredménnyel ugyan, de miniszterelnöksége idején Teleki mindhárom célt teljesíteni tudta. Az első kettő nagyban összefügg egymással, ezen a téren pedig a kormányfő kettős politikát folytatott. A felszínen elkötelezett volt Németország mellett, s engedett bizonyos követeléseknek. Magyarország a belpolitikában is jobbra tolódott – ennek következményeként született meg többek között a második zsidótörvény –, valamint 1940. november 20-án csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez. Telekit időnkénti tengelybarát kijelentései miatt egy négyszemközti beszélgetésen Eckhardt Tibor, az ellenzéki Kisgazdapárt vezetője is kérdőre vonta, amelyre a miniszterelnök szomorú és lesújtó választ adott: „Hitler tízezer tonna gabona Németországba történő sürgős szállítását követelte. E bukétát átnyújtottam neki, de nem adtam egyetlen tonna búzát sem.”

A felszín alatt Teleki mindent megtett, hogy távolodjon Németországtól. Kormányra kerülésekor tájékoztatta Nagy-Britanniát, hogy Magyarországnak geopolitikai helyzete miatt jó viszonyt kell ápolnia Németországgal, viszont sosem adja fel az ország becsületét, függetlenségét, és nem tesz ellenséges lépéseket Anglia irányába. A miniszterelnök gyakorlatilag azonnal felkarolta Pelényi János washingtoni magyar követ tervét, amelynek keretében jelentős előkészületeket tettek arra, hogy amennyiben függetlenségünk veszélybe kerül, hogyan lehetne létrehozni egy a nyugati hatalmakkal szövetséges emigráns kormányt Amerikában. A terv jelentőségét jól mutatja, hogy arra ötmillió dollárt – mai értéken körülbelül nyolcvanmillió dollár – különítettek el, az emigráns kormány későbbi létrejöttét pedig „csak” Teleki halála akadályozta meg. A kormányfő megbízható emberei – elsősorban egykori tanítványai – segítségével létrehozta titkos propagandaszervezetét, a Nemzetpolitikai Szolgálatot, amely egyaránt fellépett a magyar szélsőjobb és a németek ellen, nemegyszer pedig Teleki ezen keresztül kritizálta saját kényszerű lépéseit.

A Hitlerrel szembeni legjelentősebb, legbátrabb és igen látványos kiállásra a második világháború kirobbanásakor került sor. Amikor Németország megtámadta Lengyelországot, kérte hogy felvonulási területként használhassa hazánk területét. Magyarország ezt a kérést nyíltan megtagadta, a határozott döntést maga a Minisztertanács hozta meg: „Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vesz részt… ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállítását és átvonulását Lengyelországba.”

Emellett pedig Magyarország megnyitotta határait a lengyel menekültek tízezrei előtt, akik közül a legtöbben továbbmentek nyugatra, sokan azonban itt maradtak, és egészen az 1944-es német megszállásig biztonságos otthonra leltek.

Mindezek mellett úgy látszódott, hogy ha a magyar–német kapcsolat súrlódásoktól nem is mentes, Magyarország a területi revíziók elérésében mégis Hitler támogatását élvezi. Azonban ez szintén csak a felszínen látszott így. Teleki első komoly külpolitikai és katonai akciója a kárpátaljai bevonulás volt 1939 márciusában, a csehszlovák állam végleges szétesése után, alig egy hónappal azt követően, hogy ismételten elfoglalta a miniszterelnöki pozíciót. Csehszlovákia szét­esése Németországnak köszönhető ugyan, de a történelmi Magyarországhoz tartozó területre való bevonulásról a magyar fél önállóan döntött, arról kizárólag a lengyel kormányt értesítette, ráadásul az úgynevezett magyar–szlovák kis háborúban még összetűzésbe is került német csapatokkal. Hitlernek bár nem volt ellenére, hogy a magyar haderő bevonult Kárpátaljára, a lépésnek mégis inkább a francia és a brit fél örült, mert ennyivel is kevesebb terület került közvetlenül a Führer uralma alá.

A békés területi revíziók sorában a második bécsi döntés, Észak-Erdély visszaszerzése következett 1940. augusztus 30-án. Itt bár ismételten a német és olasz fél döntött a 43 ezer négyzetkilométert kitevő terület visszacsatolásáról, magát a döntést a magyar fél harcolta ki. Mivel az ekkor még a németekkel szövetséges Szovjetunió magának követelte a Romániához tartozó Besszarábiát, a magyar kormány is egyre erélyesebben lépett fel Erdélyért, kilátásba helyezve akár a fegyveres megoldást is. Azonban 1940 késő tavaszán és nyarán, amikor a németek a nyugati fronton indítottak hadjáratot a franciák és a britek ellen, nem hagyhatták, hogy két, érdekszférájukhoz tartozó ország fegyveres konfliktusba bonyolódjon egymással, főleg mivel égető szükségük volt a román olajra. Minthogy a magyar fél nem hátrált, a németek számára két megoldás maradt: Magyarország megszállása vagy újabb döntőbíráskodás elrendelése. Bár a német fél mindkét esetre felkészült – Franz Halder, a német szárazföldi haderő főparancsnokság (OKH) vezérkari főnöke 1940. május 26-án azt jegyezte le hadinaplójába, hogy „ha Magyarország nem áll be a sorba, protektorátusi státust fog kapni” –, végül az utóbbira került sor, Bécs pedig ismét fontos helyszín lett.

A második bécsi döntéssel végül sem a magyar, sem a román fél nem volt elégedett, míg a németek és olaszok véglegesnek tekintették, a britek pedig nem fogadták el. Így miközben a magyar társadalom örömünnepként élte meg, hogy újabb területek tértek vissza az anyaországhoz, addig a várható következményekkel tisztában lévő Teleki Pál miniszterelnök hazaérkezésekor az őt ünneplő tömegnek ezt mondta: „Csitt! Nincs okunk örvendezésre!”

Magyarország és Teleki sorsát azonban a német–jugoszláv viszony elmérgesedése pecsételte meg 1941 kora tavaszán. Magyarország és Jugoszlávia 1940 decemberében kötött örökbarátsági szerződést egymással, csakhogy a délszláv államban ezután végbement puccs következtében az angolszász orien­táltságát nyíltan vállaló kormány került hatalomra, a Szovjetunió elleni támadásra készülő németek pedig nem hagyhatták, hogy eközben Dél-Európában egy „bizonytalan” ország maradjon. Ezért Hitler a támadás mellett döntött, Magyarországra pedig mindenképpen szüksége volt, mind felvonulási területként, mind az akcióban tevőlegesen is részt vevő félként.

Teleki azonban, ameddig tudott, ellenállt. Egyrészt becsülete sem engedte, hogy megszegje a néhány hónapja megkötött barátsági szerződést, másrészt pedig tisztában volt azzal, hogy egy ilyen lépéssel Magyarország visszavonhatatlanul a német táborba sodródik. A miniszterelnök pedig kiváló tudósként pontosan tudta, hogy a németek nem nyerhetik meg a háborút. Alig két nappal halála előtt látnoki gondolatokat fogalmazott meg: „Rossz úton vagyunk. Másodszor is tévúton járunk. A németek elvesztik a háborút, utána teljes összeomlásuk következik. És akkor orosz megszállás alá kerülünk, de ez sem fog örökké tartani, a bolsevizmus is összeomlik, mert embertelen és az emberi természettel ellentétes gondolat.”
Teleki megtette, amit tudott.

A német követelésekkel – és a Wehrmachttal egyezkedő magyar katonai vezetéssel – szemben elérte Horthynál, hogy magyar részről esetleges katonai akcióra csak akkor kerülhessen sor, ha a jugoszláv állam már megszűnt. Emellett külön „kérvény” született, hogy a német fél ne használja katonai felvonulási területnek Magyarországot. Április 3-án reggel, amikor a német csapatok átvonultak Budapesten, nyilvánvalóvá vált, hogy Hitler ezt a kérést teljesen figyelmen kívül hagyta, ahogy nyilvánvaló lett az is, hogy az a személy, aki a Führer követeléseivel szemben mindvégig és következetesen fellépett, az éjszaka folyamán elhunyt.

Ha Teleki öngyilkos lett, halálával felkeltette a világ figyelmét, hogy itt él egy nemzet, amely foggal-körömmel küzdött függetlenségéért, ameddig annak vezetője ezt lehetségesnek vélte. Ezért mondhatta – ha valójában mondta – Winston Churchill legendássá vált beszédében: „A tárgyalóasztalnál majd szabadon kell hagynunk egy széket Teleki Pál gróf számára. Ez az üres szék figyelmeztesse a jelenlévőket arra, hogy a magyar nemzetnek olyan miniszterelnöke volt, aki feláldozta magát az igazságért, amelyért mi is harcolunk.” Amennyiben megölték, ez a cselekedet megmutatta a világnak, hogy van itt Európa közepén egy nép, amelynek hiába volt mindenhol elismert, tehetséges miniszterelnöke, ha a politikai érdekek úgy kívánják, félreállítható.

Teleki Pál halála azonban, akármilyen módon következett is be, egy korszak lezárása. Az önálló magyar politika vége. Fontos, hogy nyolcvan évvel később, annak tudatában, hogy milyen pusztítást hozott a második világháború, a német, majd a szovjet megszállás, a nyilas, majd a kommunista diktatúra, megfelelően ismerjük és értékeljük Teleki Pál hazánk függetlenségéért folytatott küzdelmét.

Nyári Gábor történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum ügyvezető igazgatója

Krúdy Gyula: Régi pesti históriák

Színes írások (27.)

Budapest, 1921. A Semmelweis és a Kossuth Lajos utca sarkán
Budapest, 1921. A Semmelweis és a Kossuth Lajos utca sarkán
Fotó: Fortepan/Szarka Zsuzsa

Jámbor tavaszunk

„Pest (egy jobb korban) húsvét táján a jószagú városok közé tartozott”

A nagypénteki kerepelő hangja egy álmatag utcácskában ért utol – amely utcában még mindig szűzdohány illatát véltem érezni a vaskosarak mögött nyitott ablakokból, valamint az ifjú nők húsvéti illatát, amint serénykedve hajtják a varrógépet ünneplő ruhájukban, a pirosbabos vagy kékpettyes gyengéd kelméken – mint sok esztendő előtt, amikor még ebben az utcában pipázgatással, elgondolkozással, nyugalommal töltötték életüket az öregek, álmodozással, reménykedéssel
a nők.

Bizonyos utcáknak a tavaszi szaga örökre megmarad emlékezetünkben, bár az egykori lakók régen elköltöztek vagy megvénültek. Pest (egy jobb korban) húsvét táján a jószagú városok közé tartozott. Az új és friss ruhák a feltámadás napján, a hölgyek szalmakalapjai a mise után, a virágok, amelyek feldíszítettek minden keblet húsvét délelőttjén – kivitték a városból a tél dohosságát, a zordonabb tavaszok unalmát. Egy nagy szabóműhelyből lépett ki húsvét napján egész Pest, amely műhelyben mindenkit felöltöz­tettek kedve szerint. A patikák a legnagyobb üvegeikből öntötték a szagos vizeket, a borbélyok bővebben bántak a pomádéval és pedrővel, a házmesterek fellocsolták az udvarokat, a bérkocsisok kifényezték hintóikat, a budai hegyek temérdek ibolyát (néha orgonavirágot is) szórtak alá az ájtatos városra, a csirizes, sötét kis suszterboltokból csodálatosan fénylő cipők indultak el hódító útjukra, a ferenci barátok templomának környékén felállottak a régen nyugalomba vonult lovagok is az ifjak mellé, hogy a város legszebb hölgyközönségét ünnepélyesen várják a nagymise után.

Szent Teréz temploma elől elgurították a csúf koldusokat, a Duna-partra nemcsak azért siettek az emberek, hogy megnézzék a folyam áradását, hanem egyéb dolguk is volt ott, a Váci utcai boltok fáradtan elpihenni látszottak a sok, ünnep előtti vásárlás után, könnyű szívvel keltek át a hidakon a régi Buda szerelmesei e napokban, a vízivárosi kisasszonyok nemhiába tanulták meg a legújabb táncokat kék téli délutánokon tánciskolában, húsvéti délután bizonyosan bemutathatták tudományukat a Fácánnál, a gyermekek is számítottak arra, hogy a Gellérthegyen szól a verkli. És mindennek, e szép tavaszoknak olyan illatuk volt, hogy az ember megérezhette már előre, mikor téli estéken a kalendáriumot levelezte, és rátalált a piros betűkre.

Húsvétkor kezdődtek az új szerelmek, miután a régiek valamely rejtélyes okból az elmúlt farsangon nem jól végződtek; húsvétkor választott új dalt és új vállszalagot a lovag, amelyeknek szolgálatában tavaszát tölti; húsvétkor vetették le a gyászruhát a fiatal özvegyek, és ugyanakkor mutatkoztak először az utcán a menyasszonyok, akiknek házasságuk „visszament”. Jó szaga volt Pestnek; még azok a nagypipájú öregurak is, akik a mellékutcákban emberemlé­kezet óta az ablaknál pipáztak, és füstgomolyba fújták visszatérő emlékeiket, kiszellőzködtek nagytakarításkor. A halottak, akik valamely adósságbehajtás végett az éjszakai szélben visszatéregettek a temetőkből, hogy kopogtassanak a régi házfalakban, megrázogassák a kilincseket, felriasszák az alvókat: húsvéttól kezdve megnyugodtak, és kertészkedésre adták fejüket. Új hangokat hoztak magukkal a harangok, midőn Rómából visszatértek, a közönyös fülek is felfigyeltek, midőn a nagyheti szünet után felzúgtak a frissült dalnokok a háztetők felett.

És minden utca, minden tér, minden vén ház valamely különös jószághoz jutott, amelyet addig nem lehetett észrevenni. Hamiskás mosollyal néztek kapuk, amelyeket sokáig zárva láttunk; kacéran integetett virágos cserepeivel egy-egy ablak, amely alatt közömbösen haladtunk el tegnap; az erkélyek, amelyek téli időben legfeljebb fagyni való nyulat hintáztattak, most már megmutogatnak asszonyi lábakat, amelyekhez arcokat képzelhetünk, örökzöldet tépdeső habkezeket, amelyekről feltesszük, hogy egykor majd epedő levelet írnak.

A tetőkön a kémények halkabban füstölögnek, mint a tél zord viharaiból révbe ért hajók, a megfehéredett függönyöket gyakrabban félrevonják szép kezek, a nyitott ablakon át zenéket hallani, amely zenélések arról beszélnek, hogy a szerelmi ábrándokat még nem felejtették el hölgyeink a városban, a téli időben behavazott hordár az utcasarkon naponta többször is megbizatik levelek kézbesítésével, amely leveleknek illatáról megismerni küldőjüket. S egy napon a kapu előtti szemetesládában megpillantjuk azt a hervadt virágbukétát, amelyet gondos összeválogatással küldtünk farsangban valakinek, egy délután eddig sohasem látott szempár zavarja meg magányos óránkat vagy csöndes álmunkat, majd egy kibontott zsebkendőből vagy egy furfangos szoknyafodorból olyan illat áramlik felénk, amelyről azt hisszük, hogy még sohasem éreztünk hasonlót, bizonyos utcáknak, ahol valamely ismerősünk lakik, hirtelen új és jó szaguk lesz, kellemetes arcuk a mogorva boltosoknak, barátságos képük a rideg bérkocsisoknak, megértő mosolyuk a házmestereknek… S olyan jámbor áhítattal nézzük a kitavaszodott várost, mintha elfelejtettük volna a vén kópé régi csínytevéseit.

(1921)