Fényszigetek

„Etikai szempontból méltók egymáshoz. Ez esetben az Úristen az egyik fenevaddal eteti a másik fenevadat”

Hetvenöt évvel ezelőtt, a háború befejezése után, nem akármily esemény hozta lázba a magyarságot: hazatért a Szent Jobb, amelynek a története szimbóluma lehetne megmaradásunknak. A Képes Világ 1945. augusztus 31-i számában olvashattuk:

„A Szent Jobb váratlan és meglepő hazaérkezését valami misztikus ragyogás ölelte körül. Pontosan Szent István napjára jött vissza közénk. Országok és városok omlottak össze, lángolt és zakatolt körülöttünk a világ, de a szent ereklye ezernyi akadályon keresztül a magyarság nagy ünnepén mindig erőt és vigasztalást nyújtott azoknak, akik hozzá fordultak.”

A nyilasok egy salzburgi barlang mélyén rejtették el a Szent Jobbot, de az amerikai katonai misszió három lelkes tagja visszahozta nemzetünknek. Egyikük, George Stephen Kovach, magyar-amerikai alezredes döntötte el, hogy vállalják a veszélyes utazást. Róla tudjuk, hogy 1904-ben született Debrecenben. Budapesten, a Barcsay Gimnáziumba járt, de már az Egyesült Államokban érettségizett, és 1945–46-ban – alezredesi rangban – a Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai tagozata magyar szekciójának a főnöke volt.

Akciójukról így vélekedett:

„Witz Béla érseki helytartó felkeresett és arra kért engem, hogy ha Salzburgba utazunk, hozzuk haza a Szent Jobbot. A kérés teljesítése először elképzelhetetlennek tűnt a számomra. De mivel jól tudom, hogy mit jelent Magyarországnak Szent István ünnepe, és annak bensőséges voltához milyen szorosan hozzáfűződik a szent ereklye jelenléte, elhatároztam, hogy segítek. Amikor Salzburgba érkeztünk, megtudtuk, hogy a Szent Jobbot Rohrbach salzburgi érsek őrzi kincstárában. Hazahozatalára a Vatikántól kellett engedélyt kérnünk. Megjegyzem, hogy a Szent Jobb hazaérkezésének egyik legnagyobb jelentősége az, hogy még a békekötés előtt elsőnek Magyarország kapott vissza valamit abból, amit a nácik elraboltak tőle.”

XII. Piusz pápa két nap múlva engedélyt adott a Szent Jobb elszállítására. Az érsekről azonban kiderült, hogy kétszáz kilométerre Salzburgtól, Maria Luggauba utazott és visszavonult a hegyekbe. Azonnal elindultak a felkeresésére. De Ausztria legmagasabb hegycsúcsán, a Grossglockneren keresztül nem volt egyszerű az útjuk. Havazott. Óriási felhőbe kerültek, nem láttak az orruk hegyéig sem. Amikor végre megérkeztek, az érsek kedvesen fogadta őket, de kijelentette, hogy az ereklyét nem adja ki. Attól félt ugyanis, hogy nem tudják épségben hazaszállítani. Kétórás győzködés után azonban meglágyult a szíve, és megadta az engedélyt. A többi már egyszerűbben ment.

Az 1945-ös Szent Jobb-körmenetet Grősz József kalocsai érsek vezette. Százezer ember kísérte a szent ereklyét a Belvárosból a Szent István-bazilikáig.

George Kovach 1946 végéig maradt Magyarországon. Utána visszatért az Egyesült Államokba, 1945 karácsonya és az újév előtt azonban eljuttatta jókívánságait a közélet akkori neves személyiségeinek, akik természetesen válaszoltak a levelekre.

Kovach alezredes magyarországi hagyatékában fellelhetők ez utóbbi levelek. Ezekből válogattam. A szóban forgó dokumentumok, és a másutt publikált kortörténeti anyagok segítségével a képzeletemre is hagyatkoztam, amikor eljátszottam azzal a gondolattal, hogy a válaszlevelek írói miképpen tölthették a karácsonyestet 1945-ben, abban az évben, amely csupa várakozással és kérdőjellel volt teli.

*
Kelemen Krizosztom (1884–1950) pannonhalmi főapát törékeny fizikumú és lelkialkatú ember volt, aki a túl nagy teher miatt többször akart lemondani. Külön terhet jelentett a számára, ha nagyobb közösség előtt kellett szerepelnie. A Szálasi-kormány idején, 1944-ben mégis elérte, hogy Pannonhalmát a Nemzetközi Vöröskereszt védnöksége alá helyezték. Fiatal leventéket, bujkáló zsidókat, szökött katonákat fogadtak be, és az apátság gyermekmenhelyként is működött. A Gestapo október 25-én házkutatás tartott a rendházban, az akció azonban sikertelenül végződött. A nyilasok később is zaklatták a főapátot, de Kelemen Krizosztom a pártfogoltakat nem adta ki. A zsidók bujtatása miatt végül letartóztatási parancsot adtak ki ellene, de közben a szovjet csapatok Pannonhalmára értek… Kelemen Krizosztom 1947-ben Brazíliába emigrált, majd az Egyesült Államokba költözött, és itt fejezte be az életét.

Az 1945-ös karácsony Pannonhalmán az éjféli szentmisével teljesedhetett ki. Minden bizonnyal Kelemen Krizosztom celebrálta a misét, és ő mondta az ünnepi szentbeszédet is, amelynek során az életet, a megmaradásukat köszönte meg a Teremtőnek, és térdet-fejet hajtott a betlehemi kisded előtt. Az erőt, a hitet öntötte a nagyszámú hallgatóságba, és jövőképet vázolt fel. Ez a felemelő másfél óra a Himnusz és a Szózat akkordjaival ért véget.

Amikor a főapát a szobájában magára maradt, még egyszer, az imazsámolyán is hálát adott megmenekülésükért az Úristennek. És csak nehezen tudott elaludni. Így képzelem. Két nappal később a következő levelet fogalmazta meg Kovach György István alezredesnek:

[Gépírással] „Az óév végén mély hálával megköszönöm mindazt a figyelmet és jóságot, melyet az új és rövid ismeretségünk ellenére velünk szemben oly bőségesen gyakorolni szíves voltál. Köszönöm a rendkívül kedves karácsonyi üdvözlést is. Szívem mélyéből viszonzom. Egyben a betlehemi Kisded gazdag áldását kérem Reád és mindazokra, akiket szeretsz, az újesztendőben. Kérlek, tarts meg bennünket a jövőben is nagyra becsült jóindulatodban.
Hálás tisztelettel hűséges híved:
Pannonhalma, 1945. december 26.
[Kézírással:] Kelemen Krizosztom”

*
Szent-Györgyi Albertet (1893–1986) a karácsonyi csend, a feldíszített fa látványa azokra az órákra emlékeztetheti, amikor a német megszállás után bujkálnia kellett és veszélyben volt az élete. A németek ugyanis értesültek arról, hogy a Nobel-díjas tudós – Kállay Miklós miniszterelnök tudtával – milyen tárgyalásokat folytat Magyarország átállásáról, a „kiugrásról”. (Utólag értesült Szent-Györgyi arról, hogy Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására.)

Annyira közeli az esemény, hogy felrémlenek emlékezetében azok a vidéki és budapesti helyszínek, ahol meghúzódhatott. Élete végéig hálás lesz a svéd nagykövetségnek, ahol befogadták. Milyen nagy gesztus – vélekedik –, hogy V. Gusztáv svéd király saját hatáskörében svéd állampolgárságot adományozott neki és feleségének. Megmosolyogja, hogy öt évig érvényes Swenson névre szóló útlevelet kapott a nagykövettől.

A németek azonban rájöttek a búvóhelyére, és átkutatták a követséget. De Per Anger svéd nagykövetet még időben figyelmeztették a német rajtaütésről, így azután az utolsó pillanatban sikerült kicsempészni a tudóst az épületből. Ha nem sikerül, aligha marad életben. Az ember csak a fejével bátor; a zsigereiben mindig gyáva marad – gondolhatja.

A Szent-Györgyi család ünnepi vacsorája alkalmasint paprikáscsirke – Szentgyörgyi módra. A lillafüredi Palota Szálló konyhafőnöke ugyanis 1938-ban engedélyt kért a tudóstól, hogy a szóban forgó étket róla nevezhessék el. A csirke mellé pedig egy sauvignon blanc fehérbor dukál. De lehet egy testesebb chardonnay is.

Az országban bekövetkezett politikai fordulat és annak következményei miatt Szent-Györgyi Albert 1947-ben az Egyesült Államokba emigrált. Személyes emlékem: Ferenczy Béni szobrászművész felesége, Erzsike asszony említette, hogy Szent-Györgyi azt írta neki Amerikából: ha a határtól Budapestig minden kilométeren szűz lányok fognak állni, akkor sem jön többet Magyarországra. Mégis, 1973-ban már Szegeden találjuk… De most még, 1945-ben, a Magyar Természettudományi Akadémia elnökeként, kézírással meghívót küld Kovach alezredesnek.

„Kedves Barátom. Köszönöm szíves megemlékezésed. Ha a zenét szereted, szívesen látlak kis muzsikára [két szó olvashatatlan] 5-én du. 5 órakor (pontosan!) Esterházy u. 9. Szíves üdvözlettel Szent-Györgyi Albert”

*
Vajon mit gondol a jövőről 1945 karácsonyán a nemzet filmsztárja, minden idők legismertebb, legkedveltebb férfi színészeinek egyike, az elegancia, az udvariasság lovagja, a nemzet „Palija”, Jávor Pál? (1902–1959) Merre kanyarodik színészi pályája?

Megjárta ő is a félelmek országútját: 1944 szeptemberében a Gestapo foglya, Sopronkőhida, majd a németországi pfarrkir­cheni tábor lakója. Május elsején, egy katonakórházban találnak rájuk az amerikai csapatok. Jávor felesége, Landessman Olga 1945. július 14-én megy érte, és viszi haza.

Milyen jövőt képzel magának a színész, aki egy nemzet szeretetét élvezi? Eljátszik a gondolattal, hogy újra ott áll a Nemzeti színpadán és fogadja a nagyérdemű tapsait.

Nem számol azonban azzal, hogy ott már Major Tamás az elvtárs, aki nem fogadja vissza Jávort. Marad a Művész és a Magyar Színház. De ez még odébb van. Mint ahogy az is, hogy 1946-ban féléves amerikai turnéra indul, amelyből a tengerentúlon tizenegy év lesz…, 1957-ben jön ismét haza.

A jövőjóslás valójában illúzióalkotási gyakorlat – fogalmazhatja meg 1945 kará­csonyán.

Elképzelem, hogy odakint hull a hó, odabent vacsorára készülődnek. Fényözön veszi körül őket, és a Pasaréti úti házból dal hallatszik ki: „Odavagyok magáért! A fekete hajáért. Egyetlen egy szaváért, mosolyáért.” Egy asszony siet hazafelé, de a 8-as számú ház előtt megtorpan. Földbe gyökerezik a lába, amikor a dalt hallja. Menne,
de nem tud. Arca átszellemült. Ő is emlékezik és folynak a könnyei. Az én filmem így kezdődne Jávor Pálról…
A levél.

[Nyomtatott betűkkel:] „Jávor Pál Budapest, II. Pasaréti-út 8.”
[Kézírással:] „Kedves Gyurikám! Nagyon szépen köszönjük a szép virágot és miután nem akarunk telefonon zavarni, így fogadd el szívbeli, minden jókívánságainkat az 1946-os Újévre.
Ölelnek szeretettel Jávor Paliék”

*
Sólyom László (1908–1950) kétszer került szembe a zsarnoksággal. Egyszer a német megszállás alatt, egyszer 1950-ben.
A német megszálláskor a korábbi szolgálatát megtagadta, katonaszökevény lett. Támogatta a kommunista ellenállási mozgalmat. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945-ben megbízta a Budapesti Rendőrkapitányság vezetésével. Később, 1946-ban visszatért a hadseregbe. Először csapatfőnökként szolgált, újraindította a Hadiakadémiát.

A Magyar Honvédség vezérkari főnöke altábornagyi rangban1948-tól, majd 1950. május 20-án koholt vádak alapján letartóztatták, halálra ítélték és társaival együtt kivégezték. Feleségét börtönbüntetésre ítélték, a nagyszülőket, a kicsi gyerekekkel kitelepítették. A per célja az volt, hogy a két háború között katonai végzettséget szerzett (többnyire ludovikás) katonákat eltávolítsák a Magyar Honvédség vezetéséből.

Sólyom Ildikó – a későbbi színésznő – 1948 karácsonyán ötéves. Az édesanyja második gyermeküket várja. (Ifjabb Sólyom László – a későbbi televíziós rendező és operatőr – 1946 nyarán látja meg a napvilágot.) A szülők, a nagyszülők bizakodók. Nem maradnak el az ajándékok a kislánynak. Egy nagy szemű baba is rámosolyog a családra. A vihar még a hegyeken túl van. Az altábornagy agyán az futhat át: a holnap az élet legfontosabb eseménye. Tökéletes, amikor megérkezik és rendelkezésünkre áll. De tökéletes marad-e? Újból és újból reméli, hogy a kormány vezetői tanultak valamit a tegnapból.

Válaszlevele rövid. Csak a családnevét írja levele végére. Aláírása nőies.

A főkapitányság régi, koronás címere mellett ez olvasható:

„Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újesztendőt kíván
(kézírással csak a családnév:) Sólyom,
a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának vezetője.”

*
Slachta Margitról (1884–1974) röviden az írható le: keresztény feminista politikus. Szenvedélyes szószólója a nők egyenjogúságának. Szerzetes és rendfőnöknő. A keresztény értékrend következetes védelmezője, a kommunizmus és a nácizmus elszánt ellenfele. „Etikai szempontból méltók egymáshoz – írta. – Ez esetben az Úristen az egyik fenevaddal eteti a másik fenevadat.” Erkölcsi kérdésekben roppant konzervatív.

Legfőbb támasza Mindszenty József. Egész működése egyfajta lázadás a bevett normák ellen. Zsidók százainak megmentésében működik közre. Az első nő, aki mandátumot szerzett az Országgyűlésben, 1945-ben és 1947-ben is képviselő. Ráaggatták, hogy az egyetlen „férfi” a Nemzetgyűlésben. A karácsonyi ájtatosságban az foglalkoztatja, hogy akik elkülönítve kezelik a politikát és az erkölcsöt, sohasem érthetik egyiket sem.

Levele sok mindent elárul.

„Igen tisztelt Alezredes Úr!
Karácsonyi jókívánságaimat azzal küldöm, hogy megköszönöm sok ezer gyermek nevében a Mindenki Karácsonyának idei megrendezését. Az ő örömük és hálájuk legyen jutalma ezen karácsonyon, sokszorozza meg karácsonyi örömét
és békéjét, és kárpótolja az otthonát.
Erre a karácsonyra megemlékezésül a magyar népi szokást: a karácsonyi búzát küldjük Alezredes Úrnak, hogy az Élet – ahogy népünk nevezi a gabonát – keltegetője, megsegítője lehessen. Az üdvözítő segítse ebben a nagy nemzeti munkájában.
Hálásan köszönöm és Isten fizesse meg a házunk részére küldött szép karácsonyi fenyőt is!
Nagyon örülnénk, ha a karácsonyi éjféli misére átjönne. Meg vagyok győződve, hogy bensőséges, békés karácsonyt élne át az alatt a félóra alatt.
Budapest, 1945. dec. 22.
Szíves üdvözlettel [kézírással:] Slachta Margit testvér”

*
Bajor Gizi (1893–1951), a Nemzeti Színház örökös tagja, korának legtehetségesebb és legmeghatározóbb színésznője, a közönség kedvence, a kritikusok bálványa írta önmagáról: „Kedvenc ételem nincs, öltözködni nem tartom fontosnak. Szeretek az uccán csatangolni. Ha rám szólnak, miért nem csípem ki magam, miért nem vagyok divatos, azt felelem: minek az? Ha beljebb nem látnak…?”

Galsai Pongrác író sorai: „Szabálytalan teremtmény volt, mondják, akik közelebbről ismerték: százféle ÉN-nel rendelkező lény, csupa ellentmondás és szélsőség. Született önvarázsló, aki a természetét folyton mássá bűvölte. Ha hozzányúlunk, a kezünk közt változik át önmaga ellentétévé.”

Köztudott, hogy a második világháború alatt zsidó barátait, ismerőseit és rokonait bujtatta a családi villában, a Pilsudski (a mai Stromfeld Aurél) úton. Itt talált menedéket például első férje, a sztárügyvéd Vajda Ödön és harmadik férje, Germán Tibor orvosprofesszor, vagy Tamási Áron író.

A villában vészelték át a budapesti ostromot.

Bajor Gizi keresztfia, Vajda Miklós író-műfordító így emlékezett 1944 novemberére: „Bajor Gizi villájába tartottunk anyámmal. Kinyitottuk a kaput, ott állt az udvaron hat-nyolc géppisztolyos nyilas, az egyikük a hírhedt Kun páter. Gizi hangosan vitatkozott velük. Mint később kiderült, házkutatást tartottak, Gizi férjét keresték. A zsidó származású orr-fül-gégész professzor, Germán Tibor eközben a villa manzárdszobájában, a beépített szekrény hátsó lapja mögött kialakított búvóhelyen ült.”

Tamási naplójegyzeteiben írta meg akkori élményeit: 1945. január 27-én szánta rá magát a veszélyes útra. Budán, a Krisztina körúton, a Márvány utcán, a Böszörményi úton haladt, „kerülgetve élőket és holtakat”. A sovány, gyűrött ruhájú, hosszú hajú írót a rejtekéből előjött, „a nyilasok elől” rejtőző orvosprofesszor férj, Germán Tibor vette szemügyre, beinvitálta a házukba, borral és szivarral kínálta. Az alagsorban, egy „nagy teremszobában” jelölték ki az ágyát. Tamási Áron nehezen bírta a bezártságot. Időnként ki-kiszökött a villából, felkereste valamelyik hölgyismerősét (elment „rózsaszaglászni”, ahogyan ő mondta).

Nem tudjuk, hogy a karácsonyestet hol töltötte a Bajor–Germán házaspár. Talán a villában, a szeretteikkel, talán nem. A Kovach Györgynek küldött 1945. szeptember 30-án kelt levelükön nyomtatott betűkkel ugyanis ez áll:
„Dr. Germán Tibor egyetemi magántanár Budapest, IV. Fejér György u. 10.”

Egy sort kiikszeltek a nyomtatott betűkből. A IV. kerület félrevezetheti az olvasót, tudniillik 1945-ben még a Belvárost jelölték ezzel a római számmal, s csak később az újpesti városrészt. A Fejér György utcában is tölthették a karácsonyt? A feljegyzések szerint 1948-ban költöztek vissza a villába.

Mindenesetre a szentestén boldogság járhatta át Bajor Gizi lelkét, mert többek életét sikerült megmentenie. Arra gondolhatott, hogy az ő öröme sokban függ mások örömétől, és fordítva. Ha segíteni akarunk másoknak, gyorsan kell cselekednünk, mert az idő repül. Egyetlen lehetőséget sem szabad elszalasztanunk, hiszen ezt az utat még egyszer nem lesz módunk végigjárni.

Bajorék egy különleges társas összejövetelre reagálnak levelükben, amely már előre vetíti a karácsonyt.

„Kedves Georg!
Nem tudunk szó nélkül átsiklani a tegnapi éjszaka felett. A régi világban nem volt szokatlan számunkra a hasonló nagyszabású társas összejövetel, de manapság minden-minden az újszerűség varázsával hatott: a fény, a bőség, a hangulat stb.
Mindezek mögött azonban és legfőképpen ott lehetett érezni egy melegen érző szív lüktetését és gondoskodását, mellyel maga köré összegyűjtötte mindazokat, akiket szeretetére érdemesnek talált. Köszönjük még egyszer a felejthetetlen szép élményt. Igaz barátsággal [B. G. kézírásával:] Tibor és Gizi
Bogyinak külön millió csók G.”

*
Mindszenty József (1892–1975) életében sorsdöntő az 1945-ös esztendő. Szeptember 8-hoz fűződik esztergomi érsekké való kinevezése. A Vatikánból Grősz József kalocsai érsekhez, a püspöki kar akkori elnökéhez érkezik XII. Piusz pápa latin nyelvű levele, amelyben a következők állnak:

„Van szerencsém veled [Grősz Józseffel] közölni – írta XII. Piusz –, hogy a Szentatya az esztergomi érseki székre nagyméltóságú és főtisztelendő Mindszenty József veszprémi püspököt léptette elő. Mivel pedig most nincs Magyarországon követe, a Szentséges Atya úgy határozott, hogy a Te gondod legyen akaratát végrehajtani. Mindenekelőtt közöld Mindszenty Őnagyméltóságával esztergomi érsekké történt kineveztetését, és kérd ki a beleegyezését. Addig az ügyet a Szent Officium [a Római Kúria egyik hivatala – dikasztériu­ma] titkaként őrizd meg, amíg Mindszenty Őnagyméltósága nem nyilatkozik, hogy vállalja a tisztet, amelyre a Szentatya hívja.”

Általános meglepetést keltett, hogy Mindszenty kapta meg a kitüntető címet. Korábban hat személy neve merült fel, és nem volt közöttük Mindszentyé! Amikor a jelölés kitudódott, Gerő Ernő egyenesen azt javasolta, hogy a kormány utasítsa vissza Mindszenty kinevezését. Rövid ideig látszólagos nyugalom keringett, amely annak volt betudható, hogy Grősz József meglátogatta Vorosilov marsallt, aki a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) elnöke volt.

Mindszenty így reagált a kinevezésére: „Grősz érsek sürgetett a válaszért, de én fél éjszakai, hosszú érvelés után, amelyhez Czapik Gyula érsek érvei is csatlakoztak, 24 órás haladékot kértem. Nem egy okom lett volna arra, hogy a választást ne fogadjam el: milyen könnyű lett volna nemet mondani. […] Mégis két nap múlva vállaltam a súlyos terhet. Döntő volt ebben XII. Piusz pápa akarata és bizalma, aki ismerte papi és lelkipásztori tevékenységemet, és annak alapján alkalmasnak talált… a kormány akarata és akadékoskodása ellenére.”

Karácsony éjszakáján újólag előjöhettek Mindszenty kételyei, hogy alkalmas-e a bizalomra: teológiai tanulmányait nem egy híres egyetemen, hanem csak egy vidéki főiskolán végezte, s ennek kárát láthatja a főpapi tekintély; nem beszél nyelveket; az emberekkel való érintkezése és tárgyalási módja eddig is sok nehézség forrása volt; kormányzati képességei nincsenek eléggé kipróbálva és így tovább. De végül aztán imájában nagy feladata ellátásához az Isten segítségéért folyamodhatott. Álmában pedig azt kérhette – és ez az álma a börtönben is visszajárt –, hogy ne indítsa el az Úristen a harmadik világháborút.

A Kovach alezredesnek címzett levelében ezt olvashatjuk:
„Mélyen Tisztelt Alezredes Úr!
A karácsonyi és az újévi ünnepi jókívánságokat hálásan köszönöm és őszintén viszonzom. Fogadja Alezredes Úr tiszteletem őszinte nyilvánítását.
Esztergom, 1945. december 25.
[Kézírással csak a család- és a keresztnév:] Mindszenty József bíboros, herceg­prímás, esztergomi érsek”

*
Gerő Ernő (1898–1980) a mai napig teljesen ismeretlen, rejtélyes figura. Egy rövid életrajzán kívül semmilyen munka nem született róla, holott a szerepe sokkal meghatározóbb volt, mint az sejthető. A magyarázat: mindig a háttérben tevékenykedett.

Ezerkilencszáznegyvennégy tavaszán a Kominternben létrejött a magyar párt úgynevezett külföldi bizottsága, az a szerv, amely a szovjetunióbeli magyar kommunista emigráció vezérkarának hazatérését készítette elő. Gerő ebben a bizottságban
az egyik vezető lesz.

Az év októberében az elsők között tér haza. December elején azonban visszamegy Moszkvába, ahol tagja annak a delegációnak, amely az ideiglenes nemzetgyűlés és nemzeti kormány létrehozásáról tárgyal,
s akkor Sztálinnal is találkozik, hogy a szovjet pártfőtitkár tanácsokkal lássa el. Itthon, amíg Rákosi Magyarországra nem jön, ő a tényleges első ember.

Nem véletlen, hogy 1945 után fontos szerepet játszik a kommunista párt magyarországi hatalomátvételének megszervezésében! Politikai pályafutása során többféle szerepet tölt be, 1945-ben (1949-ig) közlekedésügyi miniszter. Nyilvánvalóan ateista, akinek nem ünnep a karácsony, de egy kis karácsonyfájuk talán mégiscsak van, mert 1928-tól Fazekas Erzsébet „történésszel” él együtt, aki ezzel a foglalkozással vonul be
a magyar történelembe.

A fát néhány színes gömb és szaloncukor is díszítheti. Gerő gondolatai karácsony éjszakáján családja körül járhatnak. Apja, az újpesti zsidó kereskedő jelenik meg előtte és a nagy família: tízen voltak gyerekek, s ő volt a legkisebb. Látja magát az orvosi egyetem hallgatójaként, de nem bánja, hogy a mozgalomhoz csatlakozott, amely az egyetemről való kizárást, sőt a börtönt vonta maga után. Két évet ült, és utána kicserélték. Eredetileg azonban tizenöt évre ítélték.
Tisztában van a képességeivel. Több nyelvet beszél, okos, erőszakos, ha kell hangoskodó ember, nem tűr ellentmondást. Magabiztosan tekint a jövőbe.

A levélpapíron, amit Kovach alezredesnek küld, az 1945. október 3-i dátum olvasható. A szöveg angol nyelven íródott,
és meglepetést tartogat.

„Sir, I have the honour to offer you this small collection containing the post-stamps of the democratic Hungary, issued since her liberation
Yours, sincerly [kézírással csak a név:] Gerő Ernő” – Uram, megtiszteltetés számomra, hogy felajánlhatom önnek ezt a kis gyűjteményt, amely a demokratikus Magyarország postabélyegzőit tartalmazza, felszabadulása után.

*
Erre én Márai Sándor 1946-os naplóját ütöm fel, és idemásolom a következő néhány sort: „Április 4. A »győzelem napja«, vagy a »felszabadulás ünnepe…« – valahogy így nevezik. […] Reggel, amíg az ablak előtt trombiták recsegnek, elgondolkozom, hogyan vagyok ezzel a nappal? Valahogy úgy, mint az athéni Timon Alcibiadessel, mikor azt mondja neki: »Az istenek veszítsék el Athént győzelmed által! Téged meg azután, ha győztél! Mert arra születtél, hogy a gazokat öldösve, hazámat győzd le«.”

A fentieken kívül köszönetét és jókívánságait tolmácsolta még az alezredesnek – többek között – id. Antall József, Kéthly Anna, Dálnoki Miklós Béla, Nagy Imre, Kovács Béla, Kovács Imre, Várkonyi Zoltán, Major Tamás, Major Ákos, Drahos János, Palló Imre, Góth Sándor, a Latabár és a Rátkai Márton család.

A jövőről 1945 karácsonyán még keveset lehetett tudni. Véget ért a háború, a sok szenvedés. Jézus születésnapját ünnepelték az emberek. Volt tehát ok az örömre. Álmodott mindenki és álmodtak a betlehemi jászol állatai is. A vágyak angyalszárnyakon repültek. Fénysziget volt minden lakás és odú. Felerősödve hangzott a Fel nagy örömre! ma született kezdetű karácsonyi ének. Aztán a történelem hamarosan választ adott minden kétségre…