Hétvégi melléklet

2020. január 11.

0111

Tőrdöfések

Vers

Shelley: A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel –
Mért ne veled én?
 

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol… – S te soha
engemet?
 

Fordította Szabó Lőrinc

Egyenruha vagy élelmezés

Komcsifoci

„A Ferencvárost a legszelídebb és legszemérmesebb fogalmazás szerint sem kedvelte a hatalom. Sem a szurkolóit”

Fradi–Újpest rangadó (4:3) az Üllői úton, 1949-ben. Két évvel később a vetődő Henni Géza kényszerből már a lila-fehéreket szolgálta mint a Bp. Dózsa kapusa, Csanádi Árpád (középen) és Lakat Károly (jobbra) pedig az ÉDOSZ játékosa volt
Fradi–Újpest rangadó (4:3) az Üllői úton, 1949-ben. Két évvel később a vetődő Henni Géza kényszerből már a lila-fehéreket szolgálta mint a Bp. Dózsa kapusa, Csanádi Árpád (középen) és Lakat Károly (jobbra) pedig az ÉDOSZ játékosa volt
Forrás: Fortepan/Kovács Márton Ernő


„Éljen Mindszenti! Éljen Mindszenti!” Így zengett a Fradi-tábor 1949 tavaszán, ünnepelve Henni Géza tartalékját, a második számú kapust, Mindszentit, eredeti nevén Minich Pált. Akkor is, amikor nem is játszott. Vagy nem őt? Persze, hogy nem! Hiszen 1948. december 26-án tartóztatták le hűtlenség, kémkedés, államellenes bűncselekmény és valutaüzérkedés gyanújával Mindszenty József esztergomi érseket, akit aztán a feb­­ruár 3. után öt nap alatt „lezavart” koncepciós percben Olti Vilmos, a nyilasból lett kommunista vérbíró életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt.

A Ferencváros labdarúgócsapata törté­nete egyik legjobb idényét futotta, 140 gólt szerezve, tizenegy pontos előnnyel nyerte meg a bajnoki címet, mégpedig a ma is áhítattal emlegetett, Henni – Rudas, Kispéter (Csanádi), Szabó – Kéri, Lakat – Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor alap-összeállításban.

A fedezet és csatársorból Kéri Károly és Mészáros József (a későbbiekben „Dodó bácsi”, az 1965-ös VVK-győztes alakulat edzője) kevesebbet játszott a többieknél – „apró” problémájuk akadt a hatalommal, egy az élvonalbeli futballistákat érintő disszidálási kísérlet főkolomposainak ítélve az Államvédelmi Hatóság négy internálótáborának egyikébe, Kistarcsára internálták őket. Szerencséjükre csak rövid időre, Sebes Gusztáv közbenjárt ugyanis a négy internált, Kéri, Mészáros, valamint Egresi Béla és Lóránt Gyula érdekében, mivel a válogatottban szüksége volt a középhátvédre.
A Ferencvárost a legszelídebb és legszemérmesebb fogalmazás szerint sem kedvelte a hatalom. Sem a szurkolóit. Ezzel függ össze, hogy az egyetlen veszélyt a Fradi 1948–1949-es bajnoki címére – nézőpont kérdése – a politika és/vagy a szurkolótábor jelentette.

„Aki azt mondja, hogy ne vigyünk politikát a sportba, az vagy tudatlan, vagy megbízhatatlan elem. A sportba csak azért nem kell politikát bevinni – mert benne van! Csak fel kell ismerni a sport politikai elemeit, s arra kell vigyázni, hogy ez a politika helyes legyen!” – mondta még 1948 elején Mün­nich Ferenc, a Ferencvárosi Torna Club akkor
új elnöke, Budapest rendőrfőkapitánya.  

Politikából pedig akkoriban nem volt hiány. Az egykori „spanyolos” Münnich kategóriáit átvéve, erős eufémiával megállapíthatjuk, nyilvánvalóan sok „tudatlan és megbízhatatlan elem” volt a Fradi táborában.

„A B oldalon álltak a legendás B-közép tagjai, akiket kommunista részről nem övezett rokonszenv. Ez a negatív viszonyulás – rögtön érezni lehetett – kölcsönös volt” – írta néhány éve Rónay László a Fradi-szívvel hegyen, völgyben című könyvében.
Miközben a csapat 1948 őszén 76 gólt szerzett (ez jobb volt a mérkőzésenkénti ötös átlagnál), november 28-án, a Vasas elleni mérkőzésen a közönség tüntetett, a korabeli megfogalmazás szerint „provokatív politikai megnyilvánulásokat tett”. A 4-2-re megnyert találkozó után az MLSZ először nemcsak hogy betiltotta az Üllői úti pályát, hanem – példátlan intézkedéssel – négy mérkőzésre meg is vonta a zöld-fehérek szereplési jogát. Ha ez a döntés érvényben maradt volna, a következő négy ellenfél játék nélkül nyeri a Fradi elleni meccsét.

A Népsportban egyébként e találkozó után ismét felbukkant a fasiszta jelző a ferencvárosi szurkolók egy részével kapcsolatban. („Az Üllői úti pályán hétről hétre megismétlődött tüntetések kérdésével az MLSZ elnöksége is foglalkozott. Az elnökség leszögezte, hogy ezekben a tüntetésekben fasiszta provokátoroknak nagy szerepük van. Tűrhetetlen, hogy a magyar demokrácia ellenségei a sporton keresztül támadják népi demokráciánkat.

A Ferencváros jóhiszemű, demokratikus felfogású közönségének már régen magának kellett volna kilöknie soraiból ezeket a fasiszta elemeket.”) Az írás végén még a szerkesztőség – nyilván nem saját ötletre – meg is fenyegette a Ferencvárost. („Az elnökség reméli, hogy az intézkedések alkalmasak lesznek arra, hogy a Ferencváros soraiban rendet teremtsenek. Ha ez nem történnék meg, olyan intézkedések következhetnek, amelyek a Ferencváros létét is érintik.”)

A beszámoló egyébként kiemelte, hogy a játékjog felfüggesztése nemcsak a Fradi első csapatára, hanem a tartalék-, az ifi- és a kölyökcsapatokra is vonatkozott.

A vezetőség, nyilvánvalóan Münnich Ferenc révén, „a politikai vezetéshez fordult, a büntetés enyhítése végett”. Sikerrel: a játékjogot visszakapta a csapat, noha az ősz hátralévő részében idegenben kellett játszania.

A tavasszal aztán folytatódott minden, a pályán és a pályán kívül egyaránt.

Addigra már totális lett itthon és a cinikusan béketábornak nevezett szocialista tömbben a kommunisták hatalma. A szovjet típusú átrendeződés a labdarúgásban is több fronton éreztette a hatását, ezekből érdemes hármat is kiemelni: az erőszakszervek által támogatott, a hadsereg oltalma alá vezényelt és a belügyi klubok megerősödése (ebben egyébként Magyarország időben lemaradt a többiek mögött), a legjobb játékosok két-három egyesületbe való koncentrálása, valamint a régi, polgári hátterű sportegyesületek nevének megváltoztatása.

Ezek a folyamatok minden kelet- és közép-európai szocialista országban lezajlottak, így Magyarországon is. Értelemszerűen a sportpolitika formálói igyekeztek a legjobb csapatokat kiválasztani a terveikhez, nálunk az egyik legjobb a fiatal játékosokra építkező Ferencváros volt. Az érintett játékosok közül többen is emlegették később (például Rudas Ferenc és Deák Ferenc, akit a futball világában mindenki Bambának szólított), hogy Sebes Gusztáv, a kor egyik legfontosabb sportpolitikusa, az Aranycsapat szövetségi kapitánya utálta a Ferencvárost és a ferencvárosiakat, de a csapat 1949 tavaszán még annyira erős volt, s olyan szép perspektívát lehetett játékába belelátni, hogy azt
a kapitány is értékelte.

Kevéssé ismert, ám érdekes és fontos tény, hogy 1949. május 8-án, az osztrákok elleni budapesti Európa-kupa-mérkőzésen a magyar tizenegyben hét (!) ferencvárosi játékos, Henni Géza, Rudas Ferenc, Lakat Károly, Budai II László, Kocsis Sándor, Deák Ferenc és Czibor Zoltán kapott helyet. A 6–1-es dia­dal után a következő, olaszok elleni találkozóra csak keveset változott az összeállítás, hat fradista kezdett. Nem akadt olyan győztes mérkőzése 1949-ben a meggypiros mezeseknek, amelyre ne a Ferencváros adta volna a legtöbb játékost a kezdő csapatba.

Ugyanakkor az az ember, aki összeállította ezeket a csapatokat, később azt írta Örömök és csalódások című könyvében, hogy „Nem értettem egyet a Ferencvárossal kapcsolatos elgondolással. Nagyon jól tudtam, hogy hatalmas szurkolótáborában politikai törekvéseinkkel szemben álló, ellenséges elemek rejtőznek, akik érzelmeiknek a mérkőzések közben és egyéb alkalmakkor gyakorta igyekeznek hangot adni. Ezért azonban sem a magyar sport egyik legrégebbi egyesületét vagy éppen annak játékosait nem lehet felelőssé tenni. Akik azonban nem láttak a dolgok mélyére, minden ferencvárosi sikert a fasisztaság vádjával igyekeztek megfosztani értékétől. Azt javasoltam: a Honvédelmi Minisztérium vegye pártfogásába a Kispestet. És valóban, egyhangú határozattal úgy döntöttek, hogy az egyesület felveszi a Budapesti Honvéd SE nevet.”

Tulajdonképpen, éppen hetven esztendeje, ezzel kezdődött a magyar futball történetének egyik legvitatottabb, legdrasztikusabb, a hagyományokat leginkább semmibe vevő intézkedéssorozata, amelynek alapját a sportklubok szovjet rendszerű átalakításának igénye inspirálta. Mindez azt jelentette, hogy az önálló, polgári értelemben vett sportklubok megszűntek, helyettük sportcsaládok alakultak, jellemzően szakszervezeti bázison vagy az erőszakszervek támogatásával. Az azonos szakszervezet alá rendelt klubok azonos nevet és színt kaptak.

Mészáros József később úgy emlékezett, hogy „1948-ban (1949-ben – a szerk.) Nádas Adolf ügyvezető elnök összehívta a csapat idősebb játékosait, majd tájékoztatott bennünket a helyzetről. Elmondta, hogy a magyar sport vezetése új felépítésű egyesületeket kíván létrehozni. Az FTC-nek két lehetőség adott: a Légierő vagy az ÉDOSZ csapata lehet. »Beszéljék meg a csapat tagjaival, mi, vezetők is fontolgatjuk a dolgot, az­után majd együtt döntünk« – mondta Nádas Adolf. Természetesen izgatottan tanácskoztunk, és mivel az egyenruha egyikünket sem csábította, valamint az élelmezésiek játékosának lenni biztos élelmet is jelent – ami abban az időben nem volt utolsó szempont –, úgy határoztunk, hogy mi, játékosok, az ÉDOSZ-t választjuk.”

Noha akadnak kétségeink, hogy valóban ilyen demokratikusan zajlottak a folyamatok, adódtak választási lehetőségek, a Fradi valóban az ÉDOSZ berkein belülre került. Az 1949-es Élelmezési Kongresszuson született határozat a fúzióról, amely aztán az 1950. február 16-i közgyűléssel be is teljesedett. A Ferencváros, a nép csapata, a legnagyobb szurkolótáborral rendelkező egyesület elveszítette addigi nevét és színét. Hamarosan pedig kulcsjátékosai egy részét is.

Addigra már a hadsereg bekebelezte a Kispestet, a belügyminisztérium pedig a világháborút követő évek legeredményesebb klubját, az Újpestet. (Apró különlegesség: amikor a „belügyben” a lila-fehérek támogatása mellett döntöttek, Újpest még önálló város volt, amelyet, akárcsak Kispestet, 1950. január elsején csatoltak Budapesthez.)

A kispesti klub átvételéről szóló tárgyalások már 1949 tavaszán megkezdődtek a Honvédelmi Minisztérium illetékeseivel. A kor szellemére jellemző volt a célkitűzés megfogalmazása: „Olyan központi, reprezentatív sportegyesületet teremteni, mely a minőségi sport szüntelen fejlesztése mellett lehetőséget fog biztosítani a fiatalok, a katonák családtagjai, egyszóval a tömegsport számára is.” A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkársága 1949. november 23-i ülésén Hegyi Gyula előterjesztésében tárgyalta a sportmozgalom átszervezésének kérdését, majd határozatot adott ki, megteremtve a változások jogi alapját. A honvédelmi miniszter 52. 858/1949 számú rendelete ennek alapján hívta életre a Honvéd Sportközpontot.

A kispesti Városházán 1949. december 18-án, vasárnap délelőtt, a KAC fennállásának 40. évfordulóját ünneplő közgyűlésen, amelyen idősebb Nyers Rezső, Kispest polgármestere, a KAC elnöke, valamint Jánosi Ferenc ezredes, a HM képviselője is beszélt, a jelenlévők megszavazták a KAC egyesülését a Honvéd Sportegyesülettel. Felszólalt a sportolók nevében Puskás Ferenc is:

„A Honvéd Sport Egyesületbe való beolvadás biztosítja részünkre a korlátlan sportolási lehetőségeket és egyben jövőnket is. Ígérjük, hogy az új egyesület színeiben is éppen olyan lelkesedéssel fogunk küzdeni, mint
a piros-fekete színekért küzdöttünk.”

Puskás Öcsi a kilencvenes évek közepén így fogalmazott erről a kérdésről: „Tulajdonképpen államosították a futballklubokat. A valós helyzet az volt, hogy a magánszektor már nem tudta fenntartani őket, mivel az már gyakorlatilag nem is létezett. Először pánikhangulat lett úrrá úgy a kis-, mint a nagy egyesületeken, mivel bizonytalan helyzetbe kerültek, és senki sem látta a további sorsukat.

A szocialista táborban tipikus megoldás lett, hogy a klubokat különböző minisztériumok, szakszervezetek, üzemek, bányák vagy állami intézmények támogatták.”

Az UTE sorsa is eldőlt már 1949 elején, amikor az egyesület egyik elnökségi ülésén háromtagú bizottságot választottak, amely a Belügyminisztérium sportklubjával, a Bp. Rendőr Egyesülettel való fúzió előkészítését kapta feladatául. Köztük volt Pesta László alelnök, korábbi ismert kisgazda vezető, aki gyakran tárgyalt Kádár Jánossal, az akkori belügyminiszterrel az egyesülésről. Posta mesélte később, hogy maga Kádár javasolta a Dózsa nevet (amelynek D betűje hasonló címer rajzolására adott lehetőséget, mint amilyen a szovjet nagytestvéré, a Dinamóé volt), amelyről a magyar futballtörténelem jó ismerői persze tudják, hogy felbukkanása nem volt előzmény nélküli. Az 1945–1946-os idényben, a valaha volt legnagyobb létszámú első osztályban már szerepelt ilyen nevű csapat, a Dózsa MADISZ. Az Egyesült Izzó kultúrtermében „született meg” a Budapesti Dózsa SE 1950. március 31-én. Helyben kihirdették az alapszabályt, amelyben szerepelt: az egyesület jelvénye lila körben ötágú vörös csillag, a körben felül arany betűkkel Dózsa, alul SE felirattal.

Igazságtalan kor volt az, Kádár az ünnepi beszédében képletesen tőrt döfött Aschner Lipótba, aki nélkül soha nem emelkedhetett volna az Újpest FC labdarúgó-csapata Euró­pa legjobbjai közé: „Az UTE annak idején egy nagytőkés kezében volt. Az övé volt az Egyesült Izzó is. Ez a nagytőkés az Egyesült Izzó dolgozóiról igen sok bőrt húzott le, és egész Európára kiterjedő gyárhálózatot épített ki. Ezt összekötötte egy olyan megoldással, hogy miközben a dolgozók az UTE-nak drukkolnak, észre ne vegyék, hogy megalázott kizsákmányoltak.”

Ha már az erőszakszervek klubjainál tartunk, érdemes felfigyelni a Mészáros József által felidézett alternatívára: a fradisták az ÉDOSZ és a Légierő között választhattak. Bár kevés szocialista országban alakult külön egyesülete a légierőnek, a mintát adó Szovjetunióban volt ilyen, ebből következően az ötlet életszerűnek tűnhetett. Ott Sztálin fia, az altábornagyi rangig jutó Vaszilij volt a sportegyesület elnöke. Itthon Mátyásföldön, Ilsujinról elnevezve jött létre egy klub, amelyet aztán 1955-re Szolnokra költöztettek, a Légierő akkor az NB I-ben is szerepelt.

Sebes Gusztáv mondataiból kiderült: az ő javaslatára került a Kispest a Néphadsereg oltalma alá. Érdemes még egy sokakban meglévő tévedést eloszlatni: a kispes­tiek már Honvédként nyerték történetük első bajnoki címét, de még az előtt, hogy az 1950-es nyári átigazolási időszakban világklasszisokkal, Grosics Gyulával, Budai II Lászlóval és Kocsis Sándorral megerősítették a keretet. (Lóránt Gyula 1951-ben, Czibor Zoltán 1953-ban érkezett.)

Az MTK 1950. február 26-án „kelt el”, akkor az egyesület felvette a Textiles nevet, miután a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének fennhatósága alá került. Csak egy évre. Törvény jelent meg 1951. január 13-án az új sportfőhatóság, az Országos Testnevelési és Sportbizottság létrehozásáról. Ezzel egyidejűleg megszűnt az 1901 óta önálló Magyar Labdarúgók Szövetsége, s az OTSB egyik osztályává degradálták. Megváltozott az addigi legeredményesebb két klub neve is.

A Ferencvárosból lett ÉDOSZ SE az új bajnoki szezont már Bp. Kinizsi néven kezdte el.

A klub továbbra is az élelmezésügyi szakszervezet égisze alá tartozott. Ahogyan a Budapesti Kinizsi, úgy az ország minden Kinizsi egyesülete piros-fehér színbe öltözött.

Nagyobb volt a változás az MTK-nál, amely a textileseket elhagyva az Államvédelmi Hatóság felügyelete alá került. Szintén rövid időre: 1953 augusztusában, az önálló Államvédelmi Hatóság megszüntetése után a csapat neve ismét változott, újfent a textilesek szakszervezetének égisze alá került.

A klubok, a Ferencváros, az MTK és részben az Újpest csak az 1956-os forradalom után kapták vissza a nevüket, s (az első kettő esetében) a színüket.
 

Válogatás Mikszáth Kálmán műveiből

A kishirdetések

„Mély csend uralkodik ott; csak a tollak percegése hallik”

1882

Egy nyári délután kopogtak szerkesztőségi ajtónkon.

– Szabad – mondá kollégám, ki velem együtt minden ajtónyílásra meg szokott rezzenni, s kivel, mint igazi gentlemanekhez illő, fogadásunk van, hogy ha az ő hitelezője jön: akkor ő kap tőlem kárpótlásul egy hatost, ha pedig az enyém jön: én kapok tőle egy hatost. Ez a mi nemes szórakozásunk munka közben.

S azonkívül még arra is jó, hogy valódi szenvedéllyel várjuk hitelezőinket s igen örülünk látásuknak.

A dolog nem kerül sokba, a differencia rendesen igen csekély. S hol én nyerek, hol ő. Felette ajánlatos kockázási mód ez,
kivált – családos embereknek, kiknek gazdálkodni kell.

Az ajtó megnyílt, s ez egyszer nem hitelező jött, hanem egy régi jó ismerős, Bodzai Mihály, az államvasutak egy kiválóbb hivatalnoka, akinek azonkívül egy kis birtoka is van Trencsén megyében. Nekem különben kedves patriótám, s igen derék és jószívű embernek ismerik mindenütt.

– Szervusz, Miska! – kiáltám vidáman. – Hol jársz itt, ahol a madár se jár?

A vidám hang nem volt ínyére, mintha visszahökkent volna előle, s a hajdan oly víg fiú melancholikus hangon viszonzá:

– Téged kereslek. – S azután erőtetve tette hozzá lassan: – Egy ügyben…

– Milyen ügyben?

– Egy kis szívességre akarlak kérni – szólt szomorúan, miközben kerek fekete kalapját szórakozottan forgatta kezében.
Pillantásom odaesett. Fekete fátyol volt rajta. Igen, igen, kezdtem visszaemlékezni. Hiszen lapunkban is meg volt írva, hogy elveszté nejét, született Csipkés Antóniát. Derék fiatal asszony volt. Lám, lám, milyen feledékeny vagyok. Pedig éppen magam írtam róla a négy sornyi kis nekrológot.

Miska észrevette rajtam, hogy mit nézegetek, s megbökve kalapját, lassan suttogá:

– Éppen ez az…

Hagytam őt tovább beszélni.

– Szeretném, ha meglenne a kislányomnak…

Egy szót sem értettem belőle.

– A kislányomnak – ismétlé –, ha majd megnő szegény… egyéb emléke úgyse marad… róla…

Elgondolkozni látszott kissé, szemei az ablakra meredtek (künn nagy csöppekben hullott az eső), mintha a szürke mennybolton nézegetne nagy figyelmesen valamit.

– Hadd olvassa el a lapokat. Ereklye lesz az neki, ereklye…

– Igen, tudom, te a lapot akarod, mely szegény megboldogult…

A fejével bólintott s jelentőségteljesen mondá:

– Csodálatos, a lap pontosan jár mindig, csak éppen azt az egy számot nem kaptam meg.

– A posták, barátom – daráltam az obligát kifogásokat – …az expeditorok. Átkozott nép… No, semmi, azonnal kikeresem. Richtig, mikor is történt az a szomorú eset?

Csodálkozva emelte rám nagy kék szemeit, hogy hát csakugyan nem tudom azt a napot, mintha lehetetlen lenne, hogy ne tudnám. Hiszen tudnia kell azt mindenkinek… mindenkinek a világon, hogy ő meghalt s hogy mikor halt meg.

– Tegnapelőtt múlt egy esztendeje… Szeptember 20-án, éppen ilyen idő volt, délelőtt kilenc órakor.

– Tyüh, hát annyi ideje már annak? Nem hittem volna. Nekem úgy rémlett, hogy két, legfeljebb három hónapja. Ez már egy kis baj.

– Nagy baj az nekem!


– Hiszen nem azt értem, hanem hogy a tavalyi számokat már nehezen találhatjuk meg, elhányódtak. A kiadóhivatalban még meglehet…

Arca aggódóvá vált:

– Vigasztalhatlan lennék e szám miatt. Szeptember 21.

– Megpróbáljuk, Miska. Gyere le velem a kiadóhivatalba. Ott felturkáljuk a makulatúrát.

Lejött velem s várt ott, míg én keresgéltem a betűkazal felé hajolva. Egymás után repültek el előttem az elfelejtett események. Orosz cár borzasztó halála… (Hm! ma már az újat koronázzák), egy mérges cikk Szende ellen (szegény Szende, te is hol vagy már).


A kiadóhivatal emberei ránk se hederítettek. Mély csend uralkodik ott; csak a tollak percegése hallik. Az üzletemberek sohase beszélgetnek egymás közt. Minek, azt mondják, ingyen?

Kezeik között sorba járnak a piros picike papirosok; ahány papiros, annyi ember, amiket aztán beiktatnak, kétfelé vágnak, a tartalmatlan részüket különválasztják az értékestől s ez utóbbit becserélik pénzre a postán. Itt nincs különbség, egyik olyan ember, mint a másik; azaz, hogy itt is többre becsültetnek az öregebbek: a féléves már tekintély, az egész éves pedig már igazi szenzációt csinál. No, de a negyedévesek is többet érnek, mint az egy hónapos csecsemők, kik már nyomtatott címszalagot se kapnak, mert ezeket könnyen elviszi mindenféle apró járvány.

Amint ott keresgélünk, egyszerre megnyílik az ajtó s egy gyönyörű fiatal nőcske lép be, félénken és zavarral.

Szegényes, kopott ruhák vannak rajta, de feltűnő tiszták és takarosak. Karjaiba két kis leányka csimpeszkedik, kiket maga előtt ereszt be, megigazítván az ajtónál kis batiszt kendőiket s egypár ügyes rántással szoknyácskáikat is.
A hivatalnokok a világért sem pillantanak fel könyveikből.

De én hátulról is megéreztem

a szép fiatalasszony jöttét. Hiszen mintha a napsugárból is belopózott volna egy darab, dacára, hogy – a nap nem süt odakünn…

– Mi tetszik, kérem? – szólt az egyik hivatalnok, fel sem pillantva. – Apropó – mondja aztán társához fordulva –, nézze meg ön, Szeged hány lélek?

– Megnéztem már. Hetvennégy. Az egyik tiszteletbeli. (Mármint tiszteletbeli lélek, mert ingyen kapja a lapot.)

– Elég. Hát a trafikok?

– Bagatell…

– Írni kell nekik. Vagy igen. Mi tetszik, asszonyom?

– Hirdetni szeretnék – felelé halkan, de mégis dallamos, rokonszenves hangon.

– Igen? Szolgálatjára.

S egy üzleti mosolygás jelenik meg a hivatalnok arcán. Ez a mosoly mindig a »bevétel« rovatához tartozik, a kiadási rovathoz másik van: savanyúbb valamivel, – de igazabb.

– Miféle hirdetés tetszik, kérem? Mert többféle van…

– Az apróhirdetések közé…

– Ah, talán kegyed a szép Soli­taire? Vagy talán… bocsánat asszonyom… kegyed „mosolygó démon”.

– Oh, nem, nem… – rebegi fülig pirulva – nem olyan… nem az, hanem…

Torkán akadt a szó s szemét hirtelen behunyva – kezével a picinyekre mutatott.

– Ezekből szeretnék elhelyezni egyet!

A hivatalnok közönyösen jártatta végig tekintetét a két gyönyörű leánykán s azután ásítozva kérdé:

– Hogyan? Ezekből?

– Nos igen, uram, – szólt most a nő s hangja szomorú, bánatos lett. (A tartásban is volt valami végtelenül kellemetes előkelőség.) – Ha akadna valaki, aki örökbe fogadná az egyiket…

Szendén lesütötte szemeit s elhallgatott.

Folytatjuk

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom