„...mire a kérdezett mosolyogva és büszkén, csillogó szemekkel vágta Farkas arcába a számot, és ezzel aláírta a halálos ítéletét”
Kő András
A bosszú méreg. A bosszú az ostobák és az őrültek eszköze – hangzott el egy filmben. Ez a két mondat sejlett fel bennem, miközben nem tudtam levenni a szemem egy dokumentumról, amely az indulat mesterműve.
A Farkas Mihály kézírásával ellátott dokumentum. Az embernek az az érzése Farkas kézírása olvastán, hogy Horváth Barna és Horváth Kálmán talán annak köszönhette megmenekülését, hogy a 29 éves Tóth Lajos halálát kívánta a bosszúálló miniszter
A géppel írott szövegben ez olvasható:
„A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a honvédelmi miniszter előterjesztésére megengedi, hogy a Budapesti Katonai Főtörvényszék Kb. II. 0160/1951 számú jogerős ítéletével a Magyar Népköztársaság megdöntésre irányuló szervezkedés, illetve kezdeményezés miatt kötéllel végrehajtandó halálbüntetésre ítélt Horváth Barna (1910, Klapp Józsa) és Horváth Kálmán (1913. Kerla Ilona), valamint az ugyanezen bűncselekmény és hűtlenség bűntette miatt kötéllel végrehajtandó halálbüntetésre ítélt Tóth Lajos (1922. Csernyus Anna) elítéltekkel szemben a törvény és az igazságszolgáltatás rendes menete akadálytalanul bekövetkezzék.
Kelt Budapesten 1951. június hó 4. napján.”
Magyarán: az Elnöki Tanács hozzájárul, „megengedi”, hogy Farkas Mihály honvédelmi miniszter előterjesztésére három embert felakasszanak. A még nagyobb döbbenetet az váltja ki a szemlélőből, hogy Farkas Mihály kézírásával látja el a dokumentumot, és egy személyben módosítja a három halálra ítéltre váró állapotot oly módon, hogy „Horváth Barna és Horváth Kálmánnak kegyelmet adni életfogyra [a szó áthúzva] a halálos ítéletet életfogytiglan fegyházra változtatni. Toth Lajoson a halálos ítéletet végrehajtani Farkas, VI. 8.–” Helyesírás ó!
Farkas Mihály mondhatta volna azt, hogy „Én vagyok a törvény, alattvalóim életével én rendelkezem!” Ekkor 1951 júniusát írjuk.
A totális kommunista diktatúra legsötétebb időszakában vagyunk. Farkas megengedheti magának, hogy élet és halál ura legyen. Ő is.
Az MKP, illetve az MDP KV, PB és a Titkárság tagja 1945-től 1955-ig, majd 1946-tól a párt főtitkárhelyettese, a szervezőbizottság vezetője, 1948 és 1953 között honvédelmi miniszter. Kommunista császár, Caligula vagy Néró utóda, aki megtehet bármit, amiben kedvét leli. De vajon mi volt az a belső szükséglet, amit Tóth Lajos esetében ily módon kellett kielégítenie?
Tóth Lajos (becenevén Drumi) a legbátrabb, a legvagányabb vadászpilóták egyike volt, huszonhat légi győzelem fűződik a nevéhez. Megkapta – egyebek mellett – a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét a hadidíszítménnyel és a kardokkal, valamint a Német I. osztályú Vaskeresztet.
A keleti hadszíntérre 1943. július elsején került, Szenkov, Kijev, Perejaszlav és Zsitomir környékére, később pedig a magyar légtérben és Bécsben aratta sikereit, 1943. október 3-án azonban a szovjet vonalak mögött egy szovjet vadász meglepő támadással lelőtte. A magyar pilótának csak kétnapi küzdelem során sikerült a Dnyepert átúszva eljutnia a német csapatokig.
B. Stenge Csaba az Elfelejtett hősök című könyvében Tóth kalandos esetét idézi, amely az Üvölt a Puma című tábori lapban jelent meg. (A Magyar Királyi Honvéd Légierő vadászrepülő osztályát hívták Pumának.)
„Ilyen is előfordul: megleptek! Mire észbetértem, már égett is a gépem. A földre érést kisebb zúzódásokkal és a szemöldökömön egy erős repedéssel úsztam meg. Enyhe kábulatban ugrottam ki az ülésből és rohantam az erdőbe. Utánam egy üvöltő had. Sűrű bokroson keresztültörve, egy kb. 40 m széles patakhoz értem, amibe belevágtam magam és átúsztam. Üldözőim is kiértek a partra, és ott szurkálták a bokrokat, hogy megtaláljanak. A sötétedésig itt bújtam meg. Végre mégis elindulhattam a sejtett határfolyó felé, amit különösebb baj nélkül el is értem. Már csak lovaglónadrágban voltam. Rettenetesen hideg volt a víz, de bele kellett menni. Lassan úszni kezdtem. Világító rakéta szaladt fel a partnál. Víz alá merültem és sodortattam magamat az árral. Végre átjutottam a másik partra. (…) Hajnalban tértem magamhoz és folytattam utamat ki az erdőből…”
Az ász státust, az ötödik igazolt légi győzelmet 1943 novemberében érte el Tóth hadnagy, miután igen eredményesnek bizonyult a szovjet csatarepülőgépek ellen. Egyébként ötödik és hatodik légi győzelme november 5-éhez fűződik, amikor Kijev térségében, úgynevezett szabad vadászat során lőtt le két Il–2-est. A lelövéseket kísérője, Nagy Sándor szakaszvezető tanúsította, aki maga is lelőtt egy Iljusin csatarepülőgépet.
„Alattunk füst, kormos felhők, lángoszlopok. Ez Kijev. Javarésze ég. Tombol alattunk a csata. (…) A füstoszlopok között kanyargunk ide-oda. A földön, mint batyus hangyák mászkálnak a katonák. (…) Megnyomom a botkormányon a rádiógombot és figyelmeztetem parancsnokom. – Gépek 12 óra irányában előttünk! – Látom! – csetten a fejhallgató. Ők jönnek, mi megyünk. Egyre közelebb láthatók. (…) Nagy ívben a nap felől mögéjük fordulunk. Parancsnokom támad. Az Il–2-es már ég is. Szegény tagok, nem tudják, mi lett a vesztük…”
Tóth Lajos utolsó igazolt légi győzelmét a keleti hadszíntéren 1944. február 22-én jelentette Kirovográd felett, egy Airacobra ellen. Szolnokról hamarosan 1944. május 1-től rajparancsnokként Veszprémbe került, majd első tisztként, amerikai gépek ellen vette fel a harcot, és a huszonkét bevetés során négy légi győzelmet jelentett.
B. Stenge Csaba írja: „Bár vezetői rátermettségét számtalan alkalommal bizonyította, Tóth Lajos megítélése ellentmondásos volt az alárendeltjei között, nem örvendett teljes népszerűségnek. Ennek oka talán túlzott önbizalma és becsvágya lehetett…” Parancsnokként első alkalommal 1944. november 13-án vezette harcba századát, amikor hatgépes kötelékének élén tizenhat szovjet Jakovlev vadászgéppel kerültek légi harcba. Közben 1944 őszén érdemei alapján vitézzé avatták. A heves 1945. januári harcok során Tóth Lajos négy szovjet vadászgépet lőtt le Bicskétől délkeletre. Január 25-én Beregfy Károly vezérezredestől személyesen vehette át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Tóth hadnagyot 1945. március 16-án soron kívüli főhadnagyi előléptetésre terjesztette fel ezredparancsnoka, de a felterjesztést a háború végéig már nem bírálták el. Heppes alezredes így méltatta Tóth Lajos érdemeit:
„Nevezett közel kétévi harctéri szolgálattal rendelkezik, s részint orosz hadműveleti területen, részint a honi vadász légvédelemben kiváló repülőtudással és kimagasló személyes vitézséggel végrehajtott harccselekményei eredményeképpen 22 ellenséges repülőgépet semmisített meg… és ezáltal a honvédség eddigi egyik legeredményesebb vadászrepülőjévé küzdötte fel magát…”
Tóth utolsó ismert harci bevetését 1945. április 19-én repülte. Április 24-én másodszor terjesztették fel a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Éremre, azonban ez a felterjesztés sem realizálódott. A dokumentum így jellemzi:
„Magas légi győzelmei számával a második legeredményesebb magyar vadászrepülő. (…) Átlagon felüli teljesítményével, bátorságával és vitézségével minden magyar vadászrepülőgép vezetőinek példaképül szolgál.”
Tóth Lajos alakulatával 1945 májusában esett amerikai fogságba, amelyből 1947. május elsején tért haza.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában és a Hadtörténelmi Levéltárban fellelt dokumentumok arról árulkodnak, hogy Tóth Lajos – hasonlóan a Magyar Királyi Honvéd Légierőkben szolgáló tisztekhez – szálka volt a kommunista rendszer vezetőinek szemében, és csupán arra volt jó, hogy a háború utáni első generáció kiképzésében részt vegyen.
Egy 1951. január 3-i Szigorúan titkos jelentésben ezt olvashatjuk: „Tárgy: Tóth Lajos szds felszabadulás utáni kapcsolata és tevékenységei. Adta: »Novák« ügynök. Vette: Egyedi áv. hdgy.
Ügynökünk jelenti, hogy Nagy Kornél szds, volt Horthy rep. tiszt lakásán felkereste [Tóth Lajost]. A vele folytatott beszélgetés folyamán [kiderült], Nagy Kornél elmondotta, hogy Tóth II. Lajos szdst… Pálfi volt altábornagy vette vissza a hadsereghez [helyesen: Pálffy György honvédelmi miniszterhelyettes, akit a Rajk-per során koncepciós perbe fogtak és halálra ítéltek]. Ezt megelőzőleg Tóth II. Lajos szds kihallgatáson volt Pálfinál, ahol állítólag javaslatot terjesztett elő a Le [légierő?] megszervezésével és kiképzésével kapcsolatban. Majd ennek megtörténte után Pálfi volt altábornagy Tóth II. Lajost és annak jó barátját, Dinka Tibor fhgyot visszavette a honvédségbe. [Dinka Tibor volt az, aki 2002-ben, Tóth Lajos unokaöccsének, Csernyus Lőrincnek a halála után szorgalmazta egykori bajtársa földi maradványainak felkutatását és exhumálását.] Barátaival kapcsolatban Nagy Kornél megjegyezte, hogy Tóth II. Lajos szds egyik legjobb barátját, Szentgyörgyi Dezső MASZOVLET pilótát a közelmúltban letartóztatták. [1950. december 7-én.]
Intézkedés: Tóth II. Lajos szds kapcsolatait felderítjük. Nagy Kornél szds útján további adatokat szerzünk…”
Ugorjunk vissza három évet, mert Tóth Lajos megfigyelése már akkor kezdődik, hiszen 1948 januárjában elcsípnek egy levelet, amelyet Szappanos Éva, Tóth Lajos menyasszonya, később a felesége Angliába küldött bizonyos Mihályfi Andrásnak. A menyasszony húga egy angol állampolgárságú tisztviselőhöz ment férjhez. Az angol kapcsolatot majd arra használják fel, hogy rábizonyítsák Tóthra: „angol ügynök”.
„Kelt Bpest, XII. 31.
Drága öreg Andrásom! Itthon elég csúnya világ van, az embernek rettenetesen kell vigyázni a nyelvére, nehogy eljárjon valahogy, mert a legkisebb elszólás miatt is könnyen az Andrássy út 60.-ba kerülhet. Az pedig olyan hely, hogy csak említésére is a hideg fut végig mindenki hátán. (…) Nincsen valami elhelyezkedési lehetőség négyéves háborús gyakorlattal rendelkező szakképzett berepülő és utasszállító pilóta részére? Ez lenne a vőlegényem. (…) Álmaim netovábbja, hogy itt hagyhassam ezt a darázsfészket. Tudja 21 év alatt annyira belém nevelték a jobboldali világnézetet, hogy nagyon rosszul érzem magam a kommunista és vörös világban. Éva.”
Egy 1949. december elsejei jelentésben az áll, hogy az ügynök „feladata volt Tóth II. Lajos fhgy [1945 márciusában terjesztették fel főhadnagyi előléptetésre] figyelése, és annak kisebb fokú zsarolása”. (…)
„Tóth Lajos fhgy panaszkodott, hogy itt a repülőtéren teljesen rosszul megy minden, a magánéletet semmibe sem veszik. Sőt már azt is megtiltják, hogy szórakozni járjon. Be [vélhetően a besúgó rövidítése] azt válaszolta neki: Teljesen igazad van, hidd el, én is csak azért vagyok a hadseregben, mert repülni lehet. Tóth II. Lajos erre azt válaszolta: Mit gondolsz, én nem a repülés miatt vagyok itt, ha repülni nem lehetne, már régen nem lennék a hadseregben. (…)
Az a véleményem Tóth II. Lajos fhgyról, hogy ez a feltűnő baloldali viselkedése csak képmutatás nála. Feladatot adtam Be-nek Tóth Lajos további figyelésére.
Kecskemét, 1949. december 2. Balogh Gyula alhdgy. D. ti[szt]”
Egy november 10-i jelentésben azt olvashatjuk, hogy bár elismerik Dinka Tibor hdgy és Tóth II. Lajos kiváló képességeit, de megbízhatatlannak tartják őket, ezért nem javasolják, hogy repülőgépre ülhessenek.
A 1033-a számú, 1949. november 11-i keltezésű dokumentum szerint: „Tóth fhdgy még ma is a szovjet fronton aratott légi győzelmeivel kérkedik. Be-nek tudomása van róla, miszerint Tóth fhdgy légi győzelmeit hivatalosan, mint az angolszászok felett aratott győzelmeket jelentette be a szovjet katonai tanácsnak.” (…)
Tóth Lajos megfigyelése rendületlenül folytatódik. Mindenről tudni akarnak, ami a pilótát körülveszi, minden megjegyzését rögzítik. Az 1950. június 11-i jelentésben arról számolnak be, hogy Tóth a következőket mondta: „Mi vadászrepülők rendes fiúk voltunk, a veszprémi »Koronában« reggelig mulattunk, és úgy mentünk be repülni, mégsem történt semmi bajunk. Szeretné [Tóth], ha ezt Horváth Barna rep. szlő helyettes [a Légierők parancsnokának helyettese] is tudomásul venné, és »nem pofázna annyit a fegyelemről, mert nagyon unom«. [Horváth Barna és társai néven zajlott az a per, amelyben 13 vádlottat állítottak elő, kilenc katonát és négy polgári személyt. Az elsőrendű vádlott Horváth Barna volt, a harmadik Tóth Lajos.] Tuba százados megjegyezte – folytatja a jelentésíró –, hogy aki józanul tud repülni, az tud részegen is, hát hiába, az volt a jó világ.”
Itt álljunk meg egy pillanatra. A légierő bázisán belül 1949-től egymást követték a disszidálások. Szeptember 12-én két műszaki honvéd Jugoszláviába repült, 1951. február 24-én a Kilián iskola vadászkiképző ezredének két beosztottja, Szélig Imre főtörzsőrmester technikus és Polácsik Attila őrmester szerelő-mechanikus Kecskemétről Ausztriába irányította a gépét. Március 2-án a MASZOVLET Pacsirta nevű gépével ketten távoztak külföldre.
A történtek okot adtak a „rendcsinálásra”, hogy sok embert a seregből eltávolítsanak. Letartóztatások, tömeges leszerelések követték egymást. Eljött az idő az úgynevezett „horthysta hadsereg” katonáinak eltávolítására. Menesztették többek között Zalka András ezredest, légierő-parancsnokot, Horváth Barna alezredest, Horváth Kálmán alezredes főmérnököt és a parancsnokság osztályvezetőinek többségét.
Ebben a légkörben szándékoztak eltüntetni Tóth Lajost is úgy, hogy nyoma se maradjon. Mosonyi Imre informátor 1950. július 9-én arról tudósítja főnökeit, hogy Szappanos Éva (már a feleség) szüleinek a lakásán „abban a szobában, ahol Tóth szds [1950 nyarán léptették elő] feküdt…, több szentkép volt felakasztva és köztük 40-50 db. fasiszta felségjellel ellátott német és magyar horthysta korabeli repülőgép fényképe”.
Július 27-én Szathmári Gábor ÁVH-százados egy őrizetben lévő CIC-ügynök [az USA totális elhárítást végző titkosszolgálati szervéről van szó] kapcsán Tóth őrizetbe vételét is javasolja, mert szerinte a főhadnagy segített az ügynöknek bizonyos anyagok megszerzésében.
Az állandó figyelés azzal is jár, hogy személyleírást adnak Tóthról és feleségéről. Ezek szerint Tóth 175 centiméter magas, szőke, kék szemű, hosszú, csontos arcú, erős testi felépítésű. Felesége 160 cm magas, dauerolt, gesztenyebarna haja van, szeme szürke, sudár (az eredeti szövegben a sugár jelző szerepel…) testalkatú, „kényes, nyávogós beszédű”.
„Szolgálati jegy. ÁVH Kat. Fő Oszt. Csurár fhdgy bajtársnak Budapest.
Jelentem, hogy Tóth II. Lajos „Magyaros« [?] 1951. január 9-étől január 11-én éjfélig Budapesten fog tartózkodni, magasabb parancsnoki továbbképzésen. Javaslom a nevezett szigorú ellenőrzés alá való részvételét. […] Erdei Imre áv. fhdgy.”
A terv 1951. február 15-én öt pontban fogalmazódik meg:
„1./ Tóth szds ráépülését ügynöki vonalon megszervezzük. Ebből a szempontból átvizsgáljuk a környezetében lévő személyeket. H[atár] i[dő]: III. 10.
2./ Különböző útjainak a figyelését bevezetjük, annak megállapítása szempontjából, hogy laktanyán kívül kikkel érintkezik. Határidejét későbbi időpontban fogjuk meghatározni.
3./ Bevezetjük Tóth Zoltánnak [a] figyelését a munkahelyén. [Tóth Lajos öccse volt Zoltán, a tizenhárom vádlott egyike. 1956-ban Nyugat-Németországba emigrált. Olyannyira a történtek hatása alá került, hogy a nevét is megváltoztatta. [B. Stenge Csaba közlése] H. i.: II. 25.
4./ A légierőkön belül szolgálatot teljesítő volt »Pumásokat« felderítjük, azokat nyilvántartásba vesszük. H. i.: II. 28.
5./ Megállapítjuk, hogy a volt »Pumások« kinek a segítségével kerültek vissza a légierőkhöz. Legkésőbb március 21-ig befejezzük. /Csurár József áv. szds / ov. h.”
A kör 1951. március 3-án bezárul. Az Államvédelmi Hatóság letartóztatja Tóth Lajost, majd a Katonai Bíróság koncepciós
perben „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésének és hűtlenség bűntettének vádjával” kötél általi halálra ítéli.
A kegyelmi tanácskozás jegyzőkönyvében kézírással ez áll: „A katonai főtörvényszék Horváth Barna, Horváth Kálmán és Toth Lajos elítélteket kegyelemre méltónak nem találta.” Öt aláírás.
És ezután jelenik meg a színen Farkas Mihály személyében a sátán, és lesújt a „bűnösre”.
Azt a kérdést tettem fel írásom elején, hogy mi az a belső szükséglet, ami Farkas Mihályt arra készteti, hogy személyesen, írásban erősítse meg Tóth Lajos kivégzését?
Szájról szájra terjedt az életben maradt pilóták között az az intermezzo, ami Tóth Lajos és Farkas Mihály között játszódott le egy díszszemlén, amikor a pilótát bemutatták a honvédelmi miniszternek. Farkas megkérdezte, hogy hány szovjet repülőgépet lőtt le Tóth a háborúban, mire a kérdezett mosolyogva és büszkén, csillogó szemekkel vágta Farkas arcába a számot, – és ezzel aláírta a halálos ítéletét.
Farkast ugyanis annyira felbosszantotta a pilóta viselkedése, hogy a kézjegyével erősítse meg Tóth Lajos halálos ítéletét!
Az embernek az az érzése Farkas kézírása olvastán, hogy Horváth Barna és Horváth Kálmán talán annak köszönhette megmenekülését, hogy a 29 éves Tóth Lajos halálát kívánta a bosszúálló miniszter. Az akasztásra 1951. június 11-én került sor a Fő utcában.
De hát a bosszú a rosszul irányított érzelmek végterméke, és kétélű fegyver. Rendszerint visszájára fordul. Ez történt Farkas Mihály esetében is. Ismeretes, hogy 1956 júliusában, mint a törvényszéki eljárások és perek egyik irányítóját, kizárták a pártból, és 1957 áprilisában 16 évi börtönre ítélték, végül 1961-ben kegyelemmel szabadult.
Egy időben fiával, Farkas Vladimirral közös cellába került, ahol apa és fia nem beszélt egymással!
Volt szerencsém többször találkozni Farkas Vladimirral, megbeszélendő egy cikksorozatot, amikor élete végén budafoki lakásában élt. Egy könyvön dolgozott, amelyben állítása szerint azt is be akarta bizonyítani, hogy apja nemesi származású volt… Könyve tudtommal soha nem jelent meg.
Számvetést készítettem, hogy mi lett a legjobb negyven magyar pilóta sorsa a kommunista uralom beköszöntével. A társaság fele emigrált! Tizenegyen hősi halált haltak. A többiek hazajöttek, de megbízhatatlanokká váltak, és vagy rendőri megfigyelés alá kerültek, vagy B-listázták őket, és internálták a szüleiket. A Horváth Kálmán és társai per vádlottjai súlyos börtönbüntetést kaptak.
A hazajöttek közül – Farkas Mihály utasítására – egyedül Tóth Lajost végezték ki.
A totális diktatúra idején az álnéven való eltemetés dívott. Megtartották a vezeték- vagy keresztnév kezdőbetűjét, vagy teljesen új nevet kreáltak a kivégzettnek, hiányos és valótlan adatokkal. A Rákoskeresztúri új köztemető 298-as parcellája 18-as sorának 37-es számú, az újköztemetői főkönyv szerint Horváth Ferenc, a sír fölött álló kopjafa szerint Fodor Lajos, a kopjafa alatti műkőlap szerint Hévey László sírjából vitéz Tóth Lajos földi maradványait emelte ki 2002. szeptember 12-én egy szakértői csoport, Susa Éva igazságügyi antropológus vezetésével.
De ez már egy másik történet.
A budapesti Katonai Bíróság 1958-ban Tóth Lajost „bizonyítottság hiányában” felmentette a vádak alól, 1990-ben pedig a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága mondta ki a „bűncselekmény hiányát” és adott mentesítést a hős pilótának és társainak.
„Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú – írta Márai Sándor, és így folytatta: – Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.”
