Dicsőség

„Szlovák történelmi regényíróként bajban lennék, hogyan fényezzem a nemzeti öntudatot egy középkori regénnyel”

Bán János: Hunyadi János és a nándorfehérvári győzelem egy olyan történet, ami elképesztően diadalmas, és a déli harangszó legendája révén tulajdonképpen az egész keresztény világban mai napig érvényes üzenetet hordoz

Forrás: MH/Papajcsik Péter

Már gyermekként a történelmi, sci-fi és fantasy regények nyűgözték le Bán Jánost, a Hunyadi-regénysorozat íróját, aki Bán Mór néven jegyzi műveit. A Herczeg Ferenc-díjjal kitüntetett íróval olvasás­élményeiről, a Hunyadiak koráról, a társadalom történelemszemléletét erőteljesen formáló történelmi regényekről, filmekről és filmsorozatokról beszélgettünk. A sokrétű írói kutatómunka részle­tei­be is beavatott bennünket, valamint azt is kifejtette, mitől annyira sikeresek a kötetek.

– Történelem, valamint rajz- és vizuális nevelés szakon végzett. De hogyan került az írói pályára?

– Nem akartam író lenni. Egy furcsa, vargabetűkkel teletűzdelt út során lettem író, bár tulajdonképpen már azt is az írásnak köszönhetem, hogy felvettek a gimnáziumba. Mivel nem volt túl jó a tanulmányi eredményem, kitaláltam, hogy csak úgy juthatok be egy jó középiskolába, ha magyarból négyes osztályzatot szerzek, így elhatároztam, hogy írok egy regényt, hátha az meggyőzi a magyartanáromat. Az egyik osztálytársammal elkezdtük írni, és az írást bevittem a megyei napilap, a Petőfi Népe szerkesztőségébe, hogy jelentessék meg.

– És ott miként fogadták egy nyolcadik osztályos gyermek lelkesedését és írását?

– Nagy meglepetésemre a lap olvasószerkesztője nem küldött el, hanem azt mondta, hogy ha a kéziratot begépeljük, szívesen elolvassa. Nem is regény volt ez, hanem inkább egy tudományos, fantasztikus novella, amit a megyei lap végül folytatásokban közölt. Ennek köszönhetően hármas helyett megkaptam a hőn áhított négyest magyarból. Aztán ez az egész feledésbe merült, s csak jóval később – amikor a katonaságtól leszereltem – kezdődött az írói pályám. A debreceni Cherubion Kiadónál volt egy nagyszerű alkotói csapat, akik publikálási lehetőséget kaptak, köztük voltam én is.

– Gyermekkorában milyen könyveket olvasott, illetve akkori olvasásélményei mennyiben befolyásolták és befolyásolják a mai napig műfajválasztását?

– Gyermekkoromban, a nyolcvanas évek elején a sci-fi és a fantasy műfaj hihetetlenül népszerű volt. Akkoriban jelent meg először magyarul Tolkien A Gyűrűk Ura című világhírű fantasy regénye. Míg a nyugati világban a fantasy már a negyvenes-ötvenes években erőteljesen jelen volt, addig a magyar könyv­piacra csak a nyolcvanas évek elején tört be. A sci-fi viszont ismert műfajnak számított idehaza, még akkor is, ha nem túl sok könyv jelent meg. És természetesen a klasszikus ifjúsági irodalmat is olvastam, amelynek egyik fő vonulata a magyar történelemmel foglalkozó művek sokasága volt: Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Mikszáth Kálmán és Fekete István regényeit nagyon szerettem. Illetve a kalandregényeket és indiánregényeket is kedveltem – utóbbi műfaj egyébként már teljesen eltűnt az ifjúsági irodalom piacáról. Kezdő íróként azokban a műfajokban alkottam, amelyeket korábban szívesen olvastam. Egyébként érdekes, hogy sokan, akik sci-fi és fantasy műfajjal kezdték írói pályájukat, azok ma történelmi regényeket írnak.

– Akkor térjünk át a történelmi munkákra. Miért a Hunyadiakról kezdett történelmi regényfolyamot írni, holott az Árpádok, az Anjouk vagy a Zrínyik kora is legalább olyan érdekes?

– A magyar történelem annyira gazdag, hogy bármelyik évszázadában bőségesen találunk izgalmas regény- és filmalapanyagot. A fő kérdés számomra az volt, hogy mivel korábban sci-fivel és fantasyvel foglalkoztam, elkezdhetek-e történelmi regényt írni. Hiszen a történelmi regény műfaja jóval komolyabb előkészületeket igényel. Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor nekikezdtem a Hunyadi-sorozatnak, nem nagy számban adtak ki történelmi könyveket az itthoni könyvpiacon. Viszont magyar fordításban nagy példányszámban jelentek meg amerikai, francia, angol és német történelmi regénysorozatok, amelyek nagyon izgalmasan és átélhető módon engedtek betekintést egy-egy korszakba. És itt a sorozatoknak van jelentőségük, ugyanis a hosszabb könyveket olvasom szívesen. Az előbb már említett, A Gyűrűk Ura ma is az egyik kedvencem, de például Tolsztoj nagyregényét, a Háború és békét is nagyon szerettem. Rájöttem, hogy a magyar könyvpiacról nagyon hiányzik a történelmi regénysorozat, ami arra adna lehetőséget, hogy újra és újra elmerüljünk a történetben, a korszakban. Kicsit úgy, mint a tévésorozatok esetében, hogy várjuk a következő részt, a következő évadot. Nem értettem, hogy a magyar történelem különböző korszakairól miért nem íródott regénysorozat, hiszen például a franciáknál olyan regényszériák jelentek meg, mint Robert Merle-nek a Francia história-sorozata, vagy Maurice Druonnak az Elátkozott királyok című hétkötetes történelmi regénysorozata.

– Mire jutott, miért nem jelentek meg ilyen művek idehaza?

– Azt gondoltam, ez egy mesterségesen keltett hiátus, de ha már nincsenek ilyenek a piacon, miért ne írhatnék én magam egy magyar történelmi regénysorozatot. A témaválasztás során arra is gondoltam, hogy az Árpádokkal, a honfoglalással kezdem az írást, de aztán a Hunyadiak kora mellett döntöttem. Mindenképpen olyan korszakot kerestem, amely dicsőséges, felemelő időszaknak tekinthető. Elegem lett abból a történelemszemléletből, amely a magyar történelemre depresszív módon tekint – és amúgy ez a nézet a magyar irodalomra és filmművészetre is jellemző volt. Szomorú korszakokban ugyanis minden nép történelme bővelkedik, de nem véletlen, hogy rajtunk kívül a legtöbb nemzet fontosnak tartja, hogy ne ezeket helyezze előtérbe.

– Korrekt és fontos dolog ezekről is számot adni, megemlékezni, filmeket készíteni.

– Igen, de ha ez válik dominánssá a történelemszemléletben, akkor az katasztrofális következményekkel jár, komoly torzulásokat okoz a nemzet öntudatában. Nem minden népnek ilyen gazdag a történelme, mint a miénk. A Kárpát-medencében a szlovákok vagy a szlovének nem rendelkeznek olyan önálló nemzeti történelemmel, mint mi, magyarok, mert nem volt önálló államuk Trianonig. Szlovák történelmi regényíróként például bajban lennék, hogyan fényezzem a nemzeti öntudatot egy középkori regénnyel.

– A Hunyadiak kora mitől kivételes?

– Ez a kor rendkívül felemelő történetekben bővelkedik, egy háromnemzedékes családregény. Hunyadi János nagyon alacsony sorból küzdi fel magát. Egy írástudatlan katona volt, de végtelenül egyenes jellem és kiváló hadvezér. A politika távol állt tőle, viszont abban az időben nem diplomatákra volt elsősorban szükség, hanem hadvezérekre, akik az oszmán terjeszkedésnek útját állják. Az eddig megjelent tíz kötet az ő életét dolgozza fel. Aztán ott van a fia, Mátyás király, aki a korabeli Európa legműveltebb királya volt, ám a kortársai sem értették, gyűlölték. Lassan az ő élettörténete következik
a sorozatban. A harmadik nemzedékhez tartozik Mátyás király házasságon kívül született, de törvényesített fia, Corvin János, akiből annak ellenére, hogy hatalmas vagyont és hatalmat örökölt, ezernégyszázkilencvenben mégsem lett király – ez már nem a dicsőséges korszak, de nagyon érdekes és tanulságos, ezért akarom ezt is bemutatni.

– Hunyadi Jánosról, aki már kortársaitól kivívta magának a törökverő jelzőt, mit tudunk?

– Amikor elkezdtem Hunyadi Jánosról anyagot gyűjteni, rádöbbentem, hogy élete első húsz évéről szinte semmit nem tudunk, és a történészek sem tudnak, mert annyira kevés adat maradt fent. Nem tudjuk pontosan, hol és mikor született, de a származásával kapcsolatban is nagy viták vannak. Az anyaggyűjtés során óriási ellentmondásokat találtam, például sok más mellett az is vita tárgya, hogy az úgynevezett vaskapui csata hol volt.

– Az előbb már említette, hogy a történelmi regény műfaja jóval komolyabb előkészületeket igényel. Egy-egy kötet megírásához milyen kutatómunkát végez?

– Két éve jelent meg egy történész kritikája a Hunyadi-sorozatról, amelyben a szerző megjegyezte: a regényíró valójában nem is végez kutatómunkát, hiszen azt csak a történész végzi. Ez azonban nem igaz. Ugyanis a történész történészi kutatómunkát végez, az író pedig írói kutatómunkát. A történelmi regényíró nagy mértékben kell hogy támaszkodjon a történészi szakművekre, de ennél jóval többre, sokrétű irodalmi kutatómunkára van szükség egy regény megírásához. Ez jóval szélesebb, mint a történészi kutatómunka: többek között kiterjed a korabeli gasztronómia, öltözködés és viselkedés tanulmányozására is. Azért nehéz terep ez, mert maguk a történészek sem értenek egyet a legtöbb dologban: például a tényekben, az események sorrendiségében is ellentétes nézetek léteznek. Egy írónak kötetlenebb lehetőségei vannak, mint egy történésznek – megjegyzem, ezért is népszerűbbek az irodalmi feldolgozások. Ne felejtsük el, hogy
a történelmi regény is fikciós műfaj, amelyben az események dramatizálva, fiktív szereplőkkel „feldúsítva” jelennek meg. Fő feladata pedig az, hogy felkeltse az érdeklődést a korszak iránt, és akár kialakítson az olvasóban olyan érzelmi kötődéseket, mint a hazaszeretet vagy a nemzeti identitás.

– A Hunyadi-sorozat népszerűsége évek óta töretlen, holott történelmi regények terén napjainkban igen széles a kínálat. Nemrég jelent meg a legújabb, a tizedik, Vihartépte zászlaink című kötet. Mitől annyira sikeres a regénysorozat?

– Az olvasók azért szeretik, mert nagyon filmszerű a történet, látják maguk előtt az eseményeket, megjelenik a képzeletükben az egész korszak, a csaták, a karakterek. Ezenkívül pedig azt a fajta, sokunkban élő igényt próbálja kielégíteni, hogy mégiscsak jó magyarnak lenni, hiszen büszkék lehetünk a történelmünk ezen időszakára s természetesen a hőseinkre is. Jó példa erre a tizedik kötetben zajló, négy napon át tartó rigómezei csata, amelyet bár elvesztettünk, a harcban részt vevők mégis elképesztő helytállásról adtak tanúbizonyságot – és ez erőt adhat mindannyiunknak
a mindennapokban.

– A regény négy kötetéből készült már rádiójáték-sorozat a Kossuth rádióban, ám több helyen lehetett olvasni, hogy az eddig tízkötetes regényből filmsorozatot terveznek. Mit lehet erről tudni?

– Sokan a rádiójáték-sorozatnak köszönhetően hallottak erről az egészről, majd ezután olvasták a könyveket. A megfilmesítés lehetősége már az első kötetek megjelenésekor felmerült. Tízrészes, nemzetközi koprodukcióban készülő tévésorozat gyártásá­ban gondolkodunk, amely nekünk, magyaroknak és a világ többi országának tévénézői számára is méltó módon mesélné el ezt az eposzt. Végtelenül elkeserítő folyamat, hogy a magyar televíziózás az elmúlt tíz évben teljesen megfeledkezett erről a területről. Hozzáteszem, hogy ez belátható időn belül változik, hiszen erre nagyon komoly kormányzati szándék mutatkozik. Ráadásul ez a korszak is van olyan izgalmas és érdekes, mint a Tudorok, a Borgiák vagy Szulejmán kora. Hunyadi János és a nándorfehérvári győzelem egy olyan történet, ami elképesztően diadalmas, és a déli harangszó legendája révén tulajdonképpen az egész keresztény világban mai napig érvényes üzenetet hordoz.

– Az utolsó bástya címmel film készül a nándorfehérvári diadalról, azonban a forgatókönyv körül rengeteg vita alakult ki. Tavaly novemberben például az M5 Ez itt a kérdés című műsorában mások mellett Hegedűs Bálinttal, a film forgatókönyvírójával, a Magyar Nemzeti Filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatójával vitázott a kiszivárgott, botrányos forgatókönyvről…

– Amikor kiszivárgott, nem hittem el, hogy ez valóban Az utolsó bástya forgatókönyve. Azt hittem, egy nagyon otromba vicc az egész. Ebben a filmben Hunyadi János csak egy szánalmas mellékszereplőként van jelen. A mai napig azt gondolom, ez egy nagyon rossz út és döntés. Nem tudom, lesz-e film ebből, de ha már ennyit várt a magyar közönség arra, hogy méltó történelmi filmjeink készüljenek, akkor ne egy fiktív történet álljon a nándorfehérvári ostromról szóló film középpontjában, hanem a valós történet. Az új filmügyi kormánybiztos, Káel Csaba felügyeli mostantól a filmügyeket, s nagyon komoly lépések történnek a háttérben a televíziós történelmi filmek, sorozatok előkészítésében, úgyhogy optimista vagyok. Hihetetlenül bízom abban, hogy ez a felfoghatatlan mulasztás végre másfajta hozzáállást indikál. El kell fogadnunk, hogy a társadalom történelmi tudata, történelemszemlélete nem a történészek munkáin, hanem a művészeti alkotásokon keresztül formálódik a legerősebben.

– A tizedik kötetben a rigómezei csata napjait hihetetlen részletességgel írta meg. Ha jól értesültem, még két kötetet tervez.
A sokak által nagyon várt nándorfehérvári diadal mikor következik?

– Az ostrom és a Hunyadi János haláláig terjedő időszak nagyon jól dokumentált. Itt már nem küzdök olyan problémákkal, mint az első kötetnél, hogy ki kellett pótolnom a hiányzó tényanyagot. A tények, a kronológia, az események lenyűgözőek, izgalmasak. A tizenegyedik kötet a konstantinápolyi tragédiához kötődik, amikor az Oszmán Birodalom bekebelezi a Római Birodalom utolsó talpalatnyi földjét. Ez egy új korszak, egyébként korábban a történelemtanításban Konstantinápoly bukását tekintették a középkor végének és az újkor kezdetének. Óriá­si jelentősége volt ennek az eseménynek. A nándorfehérvári ostrom életre keltését a tizenkettedik kötetre tervezem. Remélem, sokakat lenyűgöz majd nemzeti történelmünk eme csodálatos fejezete. A valós történet, a hús-vér hősökkel.

– Érdekes párhuzam figyelhető meg a regényeiben és a mai Európában: a törökverő hadvezérről, Hunyadi Jánosról ír, s több mint ötszáz évvel később az iszlám ismét Európát akarja elfoglalni…

– Amikor a Hunyadi-sorozatot elkezdtem írni, még egyáltalán nem volt a láthatáron ez a migránsáradat. Kétségtelen tény, és sokan nem szeretik, de ettől még így van: a történelem ismétli önmagát. Az iszlámnak ez a mostani terjeszkedése, amit látunk, az fortélyosabb és sokkal bonyolultabb folyamat, de lényegét tekintve ugyanaz, mint a tizennegyedik és tizenötödik században volt. Az iszlám alapvetően egy terjeszkedő, hódító vallás, amely alapvető kötelességének tekinti minden muszlim hívőnek a hit terjesztését.
Az, hogy most ez az emberáradat nem fegyverrel a kezében jön, az semmit nem von le a veszélyességéből. Több mint ötszáz évvel ezelőtt kicsit tisztább volt a kép, hogy ki mit akar. Nekünk, magyaroknak és más kelet-európai népeknek jóval komolyabb tapasztalatunk van abban, hogy mi történik akkor, ha egy adott területen véglegesen megváltoznak az etnikai viszonyok. Azért van ebben nagyobb tapasztalatunk, mert az iszlámot itt tartóztattuk fel háromszázötven éven keresztül. A németeknek azért gyullad ki kevésbé a piros láma a fejükben, mert nem frontország voltak, bár a törökök kiverésében vezető szerepet töltöttek be. Ez a sok évszázados korszak folyamatos keresztény-iszlám háborúkról szólt. És ez a magyar nemzet egyik legnagyobb tragédiája, ugyanis olyan etnikai veszteséget szenvedtünk el, amelyet soha nem sikerült pótolni.

– Ha jól tudom, Trianonról regénysorozatot készül írni ismét egy családregényen keresztül. Mikorra várható az első kötet megjelenése?

– Trianont a környezetem történetein keresztül ismerem. Évtizedeken át ezt a kérdést nem is nagyon lehetett feszegetni. Azt gondolom, hogy a mai politikai viták kiindulópontja a száz évvel ezelőtti eseményekben rejlik. Ez megint csak egy olyan törés volt a magyar társadalomban, amelyhez végtelen sok frusztráció, trauma kötődik. Ezerkilencszáztizenhét-tizennyolc környékén indul majd a regényem, amelyet családok történetén keresztül lehet jól elmesélni. Az első kötetet jövőre, a trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója körül tervezem kiadni.