a Gyógyítás

„William W. Mayo, az alapító mondotta 1876-ban, hogy nem ismer sem bőrszint, sem fajt akkor, amikor az emberiség szenved”

A bejárat előtti széles lépcsősoron a klinika megnyitásának első két sebésze, a névadó William Worrall Mayo két fia, Charles Horace Mayo és William James Mayo bronzszobra látható

Forrás: A szerző felvétele

A Newsweek március 23-i számában arról írt, hogy az USA News and World Report minden évben rangsorolja az ország legjobb kórházait, és az elmúlt három évben a Mayo Klinika került az első helyre. A Newsweek, amely kilenc évtizeden keresztül az egészségügyi ellátásról jelentett, most megállapította a saját rangsorát a világ legjobb kórházairól, és a lap is a Mayót tette az első helyre. Értékelésében ez áll:

„A Minnesota székhelyű Mayo Klinika több mint 150 éve nyújt széles körű orvosi ellátást Rochesterben. Az Arizonában, Floridában és Minnesotában található központokkal, valamint öt államban, 19 kórházzal, egészségügyi rendszerrel évente 1,3 millió ember gyógykezelését biztosítja. Ez a nonprofit intézmény páratlan oktatási karral rendelkezik, köztük a Mayo Klinika Alix Orvostudományi iskolával és 57 kutatóközponttal, amely elválasztja a többitől, létfontosságú innovációt biztosítva az orvosi közösség számára. A kiváló betegtámogatás mellett ez az oka annak, hogy a Mayo Klinika a Newsweek listáján is az élre került.”

A rangsorolás érdekében a Newsweek együttműködött egy globális és adatgyűjtő céggel és négy kontinensen orvosokból, szakemberekből és adminisztrátorokból álló csapat segítette a szavazást. A második helyre a Clevelandi Klinika került, majd a Szingapúri Általános Kórház, a baltimore-i Johns Hopkins Kórház és a Berlini Charité alkotta az ötös mezőnyt.
Az alábbiakban munkatársunk benyomásait osztjuk meg az olvasókkal, aki ellátogatott Rochesterbe, és felkereste a Mayo Klinikát, hogy személyesen győződjön meg arról, miért ez a klinika a világ legjobbja.

*
Keresem a szót, a szavakat, hogy mit érzek az első, a második a sokadik pillanatban, amikor a világhírű Mayo Klinika épülettömbjébe belépek, és sétálni kezdek a hatalmas létesítmény folyosói, várótermei között.

Ez nem klinika, ez nem kórház – mondom magamnak, inkább egy kultúracentrum, egy múzeum benyomását kelti, ahol minden azt súgja – a falak, a festmények, a szobrok, a kényelmes bútorok –, hogy békés, nyugodt helyen járok, és ne féljek, mert itt minden értem van, értem történik.

Szorongással lép be az ember a kórházakba, a klinikákba, itt azonban kisimul a homlokredője, nem dobog a torkában a szíve és a biztonság felhője lengedez körülötte. Ez az érzés azt követően is megmarad, hogy találkozik és beszélget orvosokkal, nővérekkel, titkárnőkkel, mosolygós, kiegyensúlyozott emberekkel, akik mindnyájan azért vannak, hogy a gyógyítás gyönyörű szavának megfeleljenek. Mintha az idő is lassabban peregne ezen a helyen, mert a nyugalom nyugalmat szül, a türelem türelmet, a remény reményt, a Mayo szelleme mindenkit megérint. Ez az a szellem, amely kivételes helyet biztosít a klinikának, és rátelepszik orvosra, betegre, nővérre, látogatóra egyaránt.

A bejárat széles lépcsősorán – egy fényképtől kapva az ötletet – William Worrall Mayo – a névadó – két fia, Charles Horace Mayo és William James Mayo bronzszobra látható, ahogy egymás mellett a lépcsőn ülnek. A klinika megnyitásának első két sebésze, az úttörők. A tett emberei.

Költői kérdés, miért Rochesterben létesült a Mayo Klinika? Miért egy kisvárosban? Ehhez – mint látni fogjuk – két személy egymásra találása és egy természeti katasztrófa vezetett. Az egyik személy egy bizonyos Maria Catherine Josephine Moes, a másik William W. Mayo. Moes Luxembourgban álmodozott Amerikáról és elhajózott az újvilágba, hogy az indiánok között terjessze az evangéliumot. De amikor megérkezett, belátta, hogy veszélyes terep egy fiatal nő számára az indián rezervátum. Apáca lett, misszionárius, a neve pedig Sister Alfred. Megalapította a Ferenc-rendi nővérek közösségét. Éveken keresztül tanított. Ekkor már Mother Alfrednek hívták. Aztán, 1876-ban iskolát alapított Owatonnában és Rochesterben. Ebben az évben százhuszonhat nővér volt a rochesteri Ferenc-rendi közösségben.

Miután William W. Mayo 1846-ban Angliából Amerikába emigrált, rövid ideig két kisebb kórházban dolgozott New York Cityben és Indianában. Két orvosi diplomát szerzett: az elsőt 1850-ben, a másodikat 1854-ben. Még ebben az évben átköltözött Minnesotába, először St. Paulba, végül Le Sueurbe, majd 1863-ban telepedett le Rochesterben és az amerikai polgárháborúban az unionista hadsereg sebésze lett.

A család egy év múlva követte. Hat gyereke közül kettő csecsemőkorában meghalt, de William és Charlie szépen cseperedtek. A két fiú már gyerekkorában segített a papa orvosi munkájában. Amikor aztán elérkezett az idő, elkezdhették orvosi tanulmányaikat. Apjuk mindenáron orvost akart belőlük faragni, ahogy a farmer farmernek neveli a fiait.
Will a michigani orvosi iskolában tanult, Charlie a Northwestern Egyetemen, hogy 1883-ban, illetve 1888-ban átvegyék a papa praxisát. Hármuk gyakorlata képezte később a Mayo Klinika alapjait.

Hatalmas tornádó süvített át Rochesteren 1883. augusztus 21-én, amelynek halottjai és sebesültjei voltak. Ez hozta össze Mother Alfredet és William W. Mayót. Nem ez volt az első alkalom, hogy Mother Alfred kórház építését fontolgatta. John Ireland püspök is azon a véleményen volt, hogy ha nehéz és drága egy kórházat megépíteni, akkor a legjobb, ha ez a szándék a nővérek hitét teszi próbára.

Mother Alfred 1883 őszén elhatározta, hogy előadja az ötletét William W. Mayónak. Az annalesek őrzik kettőjük párbeszédét. „Doktor, nem gondolja, hogy egy kórház milyen nagyszerű dolog lenne?” – kérdezte, reménykedve az igenlő válaszban. „Madam Superior, ez a város túl kicsi ahhoz, hogy egy kórházat fenntartson. Egy kórház felépítése nehéz vállalkozás, és sok pénzbe kerül. Még ha meg is tudnánk építeni, nincs arra semmi biztosíték, hogy sikeresen működhetne” – így doktor Mayo. „Meglep, hogy a betegek gyógyítójától ezt hallom. Gyerekkori otthonomban, Luxembourgban két évszázadon keresztül működött egy kórház. És az kisebb település volt, mint Rochester.” „Madam Superior, nem az a probléma, hogy mi a véleményem a kórházról. A probléma az, hogy mit gondolunk róla. A legtöbb ember olyan helynek tekinti a kórházat, ahová az emberek meghalni mennek. Ezért nincs egyetlen kórház sem mérföldekre Rochestertől.” „Nekünk szükségünk van egy kórházra, doktor. Szerintem azért lenne sikeres egy ilyen törekvés, mert ez lenne az egyetlen kórház hetven mérföldön belül.”

Mayo doktor jóindulatúan rázta a fejét. Csodálta ezt a nőt, aki még nála is makacsabb – gondolta. „Ugye, maga már kitart a véleménye mellett?” – kérdezte tőle. „Igen, eldöntöttem – válaszolt Mother Alfred. – Ha csak annyit megígér nekem, hogy vállalja a felelősséget a kórházért, akkor azonnal szervezésbe kezdünk. A hitünkkel, a reményünkkel és az energiánkkal, és a kezdeményezésünk sikeres lesz.” „Rendben – mondta a doktor. – Mennyi pénzt hajlandó ebbe a vállalkozásba befektetni?” „Mennyire van magának szüksége?” „Hajlandó lenne negyvenezer dollárt erre a célra fordítani?”

Nem lehet mondani, hogy ez az összeg meglepte volna a nővért. Ha meg is lepte, nem mutatta ki. „Igen – mondta gyorsan, ha kell, többet is. Készíttesse el a kórház terveit, és a pénzt előteremtjük.”

Négy évbe tellett, amíg a pénzt előteremtették, és 1888-ban megkezdődhetett az építkezés. Bár a megnyitót 1888. október elsejére tűzték ki, de egy sürgős operációval nem lehetett tovább várni és már szeptember 30-án kinyílt a kórház kapuja, amely a Saint Mary nevet kapta. Charlie végezte a műtétet, aki eltávolított a szemből egy rákos tumort. Will és a papa, William Worrall Mayo asszisztáltak neki. (A papa 1911-ben hunyt el, 92 éves korában.)

A két fiút, Charles H. és William J. Mayót ettől kezdve csak keresztnevükön szólították. Azon a héten még nyolc beteget vettek fel. Mother Alfred álma valóra vált.

*
Az első kórháznak csak egy műtője volt.

A második emeleten alakítottak ki egy harminchat négyzetméternyi területet, amelynek három ablaka volt. Napközben egy tetőablak adott még fényt a teremnek. A fából készült műtőasztal, amelyet Charlie doktor építtetett, három deszkából állt, amelyek hosszában futottak, és viaszos vászonnal takarták le őket. A deszkák szabadon hagyott rései között csurgott le a vér az alatta elhelyezett bádog tartályba. (Az asztal ma is látható a klinika múzeumában.)

Habár a Mayók sok modern berendezést hoztak Európából, a korai felszerelések igen kezdetlegesek voltak. A nővérek például maguk készítették lószőrből a varratokhoz a cérnákat. Egy Joseph Dempsey nevű főnővér a kórház farmjának három lováról vágta le a szőrzetet. Egy héten keresztül szappanos vízben áztatta, hogy eltávolítsa a szagukat, majd egy napra tiszta vízbe helyezte őket. Később a nővérek feltekercselték a fonatokat, amelyek ezüstdollár nagyságúra híztak. Ez került végül egy steril üveg alkoholos oldatába, és ekkor már lehetett használni.

Az első évben tizenkét nővér dolgozott a kórházban és hat betegápoló.

A sebész ápolónők fehér cipőt hordtak, a többiek feketét. A St. Mary-kórházban 1906-ban Joseph Dempsey vezetésével nyílt meg az első nővérképző.

Will doktor és Charles doktor nevéhez 1904-ben már háromezer műtét fűződött. Az operációk előtt a testvérek mindig megbeszélték a tennivalókat a betegek hozzátartozóival. A megnövekedett látogatottság szükségessé tette a szakosodást. Ekkor alakult meg a sebészet mellett az ortopédia, az ideg- és fogsebészet, 1920-ra az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legfejlettebb kórháza lett a St. Mary. Több sebészeti operációt végeztek, mint bármelyik másik amerikai kórházban. A támogatások következtében az ágyak száma hatszázötvenre növekedett, és kilencezer beteget láttak el. Legtöbbjük sebészeti kezelést igényelt. A sebészet állt a legközelebb a kórház személyzetéhez. A korábbi években egy héten egyszer vagy kétszer operáltak, mivel azonban a betegek száma növekedett, és több orvos csatlakozott a kórházhoz, így már a hét hat napján vették igénybe a műtőket.

Joseph Dempsey főnővér huszonöt évig dolgozott Will doktor asszisztenseként. Egymás gondolatát ismerték, s ha Will doktor a vendégsebészekhez fordult, hogy kérdéseikre válaszoljon, a nővér nélküle folytatta a műtétet. (Joseph Dempsey 1939 márciusában hunyt el.)

Will doktor arisztokratikus egyéniség volt, egyenes derékkal járt-kelt a klinikán. Szemei élesek voltak, nézése acélos. Nem volt könnyű megközelíteni, bár nagyon udvarias volt mindenkihez. Charlie doktor alacsonyabb volt a testvérénél, sötét hajú, mélyen ülő szemekkel, amelyek melankolikusnak látszottak, de csillogott, amikor nevetett, és gyakran nevetett. Annak ellenére, hogy külsőre különböző karakterek voltak, orvosi vonatkozásban egységes nézeteket alkottak. Mély empátia fűzte őket a betegekhez. Egymás iránti tiszteletük megingathatatlan volt. Szállóigévé vált, ahogy egymásról beszéltek, sohasem hangsúlyozták ki személyes énjüket. Mindig azt mondták: „My brother and I.” A testvérem és én. Közös bankkártyájuk volt, amelyet a másik megkérdezése nélkül használhattak.

Charlie doktornak több találmánya volt, amelyeket róla neveztek el. Például a Mayo-olló, amely nagyon erős vágószerszám volt. A sebészek ma is Mayo-ollóként használják. Másik találmánya az úgynevezett vénastripper, amivel a visszeret tudták kioperálni úgy, hogy nem kellett hosszú metszést csinálni, hanem behúzták az eret a rúd végén található gyűrűbe, feltolták, és már ki is lehetett húzni, mert a gyűrű vége elvágta az ér oldalát. A két testvér közül valószínűleg ő volt az ügyesebb sebész, de általában minden találmányt közösen könyveltek el. Ha megkérdeznénk őket, melyikük találmánya egyik vagy másik műszer, valószínűleg azt válaszolnák: a testvérem és én találtuk fel.

Will doktor 1939 áprilisában gyomorfájdalmakra panaszkodott, és a röntgen kimutatta, hogy rákja van. Az az ember, aki oly sok hasi daganatot operált, most hasonló problémával egyik kollégájának volt kénytelen alávetnie magát. Úgy látszott, hogy meggyógyul, de komoly tüdőgyulladást kapott, és ez okozta május 26-án a halálát, két hónappal azután, hogy főnővérét eltemették. Will doktor halála után két hónappal testvére, Charlie doktor is elhunyt, akivel olyan egységet alkottak, mintha ikertestvérek lettek volna.
*
Ugrás a mába. Kórházi sétám kalauza Gloviczki Péter professzor, aki huszonkilenc év és tízezer műtét után, két éve ment nyugdíjba az érsebészeti részleg vezetőjeként, de jelenleg is felelős állást tölt be, az Amerikai Érsebészeti Társaság Szakfolyóiratának, a Journal of Vascular Surgerynek a főszerkesztője. Mellesleg 1962-ben, az első televíziós Ki mit tud?-on ő volt a „kis bűvész”, aki kategóriájának győztese lett.

A professzor megerősíti: A Mayót fantasztikus légkör jellemzi. Csak egy a fontos: a beteg! Illetve ő a legfontosabb. Ez az elv járja át hatvanezer, a Mayo keretein belül dolgozó ember szemléletét. Annak ellenére, hogy a St. Mary hatvankilenc műtőjében napi száznyolcvan–kétszáz operációt végeznek, a megkülönböztetett figyelem minden egyes betegnek szól. A műtét alatt például a hozzátartozók egy demonstrációs tábla segítségével pontosan követhetik az éppen zajló eseményeket. A műtét után mindenki egy külön lakosztályt kap, ahol nővér figyeli a beteg minden rezdülését. Valamennyi páciensnek van saját orvosa, aki a beteggel annyi időt tölt, amennyi a gyógyulásához szükséges.

A Mayo nonprofit magánkórház, nem jótékonysági intézmény vagy állami költségvetésből fenntartott klinika. Bevételeiből fedeznie kell a kiadásait a fejlesztésekkel együtt, a kutatómunkát és az oktatást. Ugyanakkor megfizethetőnek kell lennie, amire nemcsak a vagyon, hanem a különböző biztosítások is lehetőséget teremtenek. Életem egyik legboldogabb pillanata volt, amikor a paraszolvencia eltűnt az életemből.

A St. Mary-kórház hosszú ideig katolikus intézmény volt, amelyet Ferenc-rendi nővérek vezettek, ahol abortuszt nem is engedélyeztek. Ezeket a műtéteket kissé távolabb, a Methodista Kórházban végezték. Szülészet és nőgyógyászat ma sincs a St. Maryben. A Methodista Kórháznak van egy különleges besugárzó központja, ahol a műtét alatt sugárkezeléseket tudnak végezni.

Nagy erőssége a Mayónak – folytatja Gloviczki professzor –, hogy például hasi tumor esetén sebészcsoport alakul, amelynek tagja a hasi sebész mellett egy urológus, egy nőgyógyász, egy plasztikai sebész és a többi. Ez a team olyan műtétekre képes – beleértve a sugárkezelést –, amit másutt nem tudnak elvégezni, vagy nem tudnak ilyen jól megcsinálni. Mert az ortopéd sebész az ortopéd klinikán van, az urológus az urológiai klinikán és így tovább. A Mayóban azonban mindenki egy helyen található, esetleg egy emelettel lejjebb. A team segítségével olyan műveleteket tudunk végrehajtani, amelyben hat-nyolc különböző műtéti csapat jön össze, egymást követik az operációban, és így némelyik operáció tizenkettő–tizennégy–tizenhat órán keresztül is eltarthat. A legtöbb műtétet a St. Maryben végezzük, amelynek van egy baleseti ambulanciája is – nagyon sok sürgősségi esetet operálunk –, van szívsebészete is, és mi gyakorta dolgozunk együtt a szívsebészekkel, mert tudvalévő, hogy az erek a szívből futnak ki. Ez a közös teammunka a Mayóban általános.

Egyedülálló dolog, ami a szövettani laboratóriumban zajlik – tudom meg a professzortól. Az úgynevezett fagyasztott metszeteket a 20. század első negyedében a Mayo dolgozta ki, olyannyira, hogy kis változtatással ma is ugyanazt a technikát használják. A klinika arról is híres, hogy kórboncnokai a műtőblokk egyik részében végzik a munkájukat. Amikor az operáló sebész vagy a műtős eljuttatja a kivágott szövetdarabot a laboratóriumba, ezzel a fagyasztott metszettel tíz-tizenöt perc múltán végleges diagnózist mondhatnak a sebésznek, mert össze vannak kötve minden műtőben egy telefonrendszerrel.

Egyébként a műtők felszerelése a legnagyobb igényeket is kielégíti. Mutatnak egy hibrid műtőt, ahol többféle technikát képesek alkalmazni. A szokásos sebészasztal helyett egy olyan asztal áll benne, amelyen keresztül bármikor röntgenfelvételt lehet készíteni. A CT-komputertomografia pedig egy olyan képszerkesztő szerkezet, amely háromdimenziós anatómiai helyzetet mutat a beteg bármelyik testrészéről.

A röntgen és a CT együtt lényegesen több információt ad az operáló orvosnak arról, hogy milyen szempontokat kell figyelembe vennie.

*
Az évek előrehaladtával, 1912-től folyamatosan új épületszárnyakat húztak fel, amelyeket megkülönböztetésül keresztnevekkel láttak el. A Mayo Klinika első épülete 1914-ben nyitotta meg kapuit. Az 1920-as években aktuálissá vált egy újabb objektum felépítése, amelyet 1928. szeptember 16-án avattak fel, és 1954-ben a korábban ott dolgozó belgyógyász orvosról, Henry S. Plummerről neveztek el, aki közreműködött az épület megtervezésében és a ma is gyönyörű, csillogó építészeti megoldások, a márvány és a színezett cement kivitelezésében.

Plummer agytröszt volt – mondja Gloviczki Péter professzor. Ő tervezte meg a vizsgálóasztalokat, a különböző vizsgálóeszközöket, amelyeket mindenütt ugyanabban a fiókban lehetett megtalálni. Minden emeleten, minden szobában ugyanaz volt a berendezés. Akármerre ment valaki beteget látogatni, akár a belgyógyászatra, akár a sebészetre, minden szoba hasonlóan nézett ki. Plummer tervezte meg a kórlapokat, ő szervezte meg a postaszolgálatot és az érbankot a klinika és a kórház között, egy csőposta segítségével tudták elküldeni a vért a megfelelő helyre, és ő tervezte meg a harangjátékot.

Mindkét Mayo testvér ugyanis sokat utazott Európában, és megtetszett nekik egy harangjáték, amelyet importáltak Rochesterbe. Az 1928-as épület tornyát találták erre a célra legalkalmasabbnak. Egy angliai öntődében készíttették el a huszonhárom aranyozott harangot, amelyet 1928. szeptember 16-án szenteltek fel, és a szabadságért küzdő, hősi halott amerikai katonáknak ajánlottak. Aztán 1977-ben további harminchárom harangot hoztak Hollandiából, így a hangtartomány tovább bővült. A hét több napján a zenekedvelők – hála a Mayo doktoroknak – harangjátékban gyönyörködhetnek.
Az épület csodaszép bronzkapuját eleddig öt alkalommal zárták be egy bizonyos időre: kétszer, amikor meghalt a két testvér, amikor Kennedy elnököt megölték, az ikertornyok szeptember 11-i terrortámadása után és Sister Generose Gervais halálakor, aki hosszú évtizedekig volt a St. Mary-kórház igazgatója.

A három intézményt 1986-ban összevonták, a St. Maryt, a Methodista Kórházat és a Mayo Klinikát – és azóta az utóbbi néven működik tovább. Az intézményeket függőfolyosókkal látták el, hogy a betegeknek ne kelljen az utcára kimenniük, ha az egyik épületszárnyból át akarnak menni a másikba.

*
A Mayo Klinika impozáns szárnya, a Gonda-épület 2000-ben nyílt meg, a Gonda Érközpont 2002-ben, amelynek nyolc éven át Gloviczki Péter volt az igazgatója. A Gonda család a nagylelkűség szellemének megtestesítője. Gonda László 1919-ben egy kisvárosban, Mezőtúron született, 1944 októberében megszökött egy náci munkatáborból. Feleségével a háború után találkoztak, aki életben maradt Auschwitzban. Svájcban házasodtak össze, ahonnan Venezuelába emigráltak. A szállodaiparban milliomosok lettek. Később az Egyesült Államokba költöztek, ahol repülőgép-kölcsönző céget alapítottak. Férj és feleség 1950-től a Mayo Klinika betegei voltak. Az orvostudomány támogatására alapítványt hoztak létre fiukkal, Louis Gondával együtt és százhúszmillió dollárral járultak hozzá a húszemeletes Gonda-objektum megépítéséhez. Gonda László emellett ajándékozott egy ötmillió dolláros oxigénkamrát is a klinikának, amelynek segítségével dúsított, nagy koncentrációjú oxigénnel gyógyítják a betegeket.

Ahogy járjuk a Mayo Klinika folyosóit és termeit, szemembe ötlik, hogy milyen sok képzőművészeti tárgy tűnik elő. Az egyik legszembeötlőbb a horvát származású szobrász és építész, Ivan Mestrovic A remény című hatalmas emberalakot ábrázoló szobra, amely két karját az ég felé emeli. Rajta kívül Joan Miró katalán festő absztrakt festményeit csodálom meg és Andy Warhol amerikai képzőművész alkotását, aki a 20. század egyik ikonikus alakja volt, és egyben a popkultúrából merítő pop-art vezére. Dale Chihuly amerikai üvegszobrász nagy, színes üveggömbjei és kígyóknak látszó üvegutánzatai hatalmas tér tetejéről csüngenek alá, mondják, hogy csak úgy lehet tisztítani őket, ha lefújják róluk a port. Egy másik folyosón izmos férfialakba botlunk – August Rodin művébe.

A művészet sok szálon kapcsolódik a klinikán az orvosláshoz, betegeinkhez – jegyzi meg Gloviczki professzor. A művészi alkotások emberivé teszik a környezetet, gyógyítóerő sugárzik belőlük, kikapcsolódást,  inspirációt és örömet nyújtanak a betegeknek.

Rendszeresen van a klinikát bemutató, szervezett körséta a Mayóban, és külön képzőművészeti séta is. Rendeznek versmondásokat, koncerteket és művészi kiállításokat a klinikán. Az itt-ott fellelhető zongorán bármelyik beteg bármikor eljátszhat egy Chopin-keringőt. Az egyik szegletben éppen a Gonda-kórus hét tagja tart bemutatót, a nyolcadik hölgy zongorán kíséri őket. Tapssal jutalmazom az előadást, és bemutatkozom. Azt kérdezik, mit énekeljenek. Strausst – válaszolom, mire ők belekezdenek egy Strauss-melódiába, amit a végén már együtt énekelünk.

Lenyűgöző az az épületrész is, amelyet a beteg gyerekek számára alakítottak ki, és mindegyik felekezet tagjai egy szép kápolnában imádkozhatnak. A St. Mary 1904-ben egy reneszánsz stílusban épített hosszú hajós templomot kapott, amely máig hirdeti a hit és a remény erejét, ha valaki a Mayo Klinikán gyógyul.

William W. Mayo, az alapító mondotta 1876-ban, hogy nem ismer sem bőrszint, sem fajt akkor, amikor az emberiség szenved. Követői ehhez tartják magukat Rochesterben, ahol a Mayo Klinikát a gyógyítás Mekkájának nevezik.