Határon túl

Már nem csak Grezsa titulusa zavarja Kijevet

Középpontban Kárpátalja

Ukrajnának nem csak a „kárpátaljai” biztos tisztségének megnevezése fontos Ivanna Klimpus-Cincadze európai és euro-atlanti integrációért felelő ukrán miniszterelnök-helyettes szerint – jelentette az Interfax ukrán hírügynökségre hivatkozva a Karpataljalap.net.

 Felidézték, korábban az ukrán külügyminisztérium jegyzékben követelte Magyarországtól, hogy módosítsa a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosi tisztség megnevezését, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben megtiltja a biztosnak a beutazást az országba. Klimpus-Cincadze örömét fejezte ki, hogy a magyar fél meghallgatja Kijevet, de hangsúlyozta, nemcsak Grezsa István titulusának megnevezésével van gondjuk, hanem „a számára meghatározott hatáskörök komplexuma is” lényeges. Hangsúlyozta, Kijev védi nemzeti és állami érdekeit, beleértve a nemzeti kisebbségek érdekeit is.