Kárpátaljának minden elérhető támogatásra szüksége van+VIDEÓ

A kárpátaljaiak túlélési képességeit már sokszor próbára tette a történelem, „a szegénységet meg tudjuk szokni, a félelmet azonban nem” – mondták nekünk. Az emberek életét ugyanis nemcsak a kilátástalan gazdasági helyzet nehezíti meg, hanem a mozgósítás is. Fiatal és idősebb fér­fiak egyedül vagy családostul hagyják el Ukrajnát, mennek, ahova tudnak, ürül ki Kárpátalja és Lemberg megye is. Itt sem a magyarok, sem az ukránok, sem a ruszinok nem akarnak meghalni az ország másik végében vívott harcban.
Kárpátaljából nézve Ukrajna két nagyhatalom csatatere, ahol a lakosság legfeljebb ágyútöltelék lehet. Senki sem akarja átvenni a behívóját, hiszen utána már büntethetővé válik, ha megtagadja a szolgálatot. Ezt természetesen a hadkiegészítő parancsnokságon is tudják, ezért egyre kevésbé válogatnak az eszközökben, ha a behívók kézbesítéséről van szó. Se vége, se hossza a mozgósításról szóló rémtörténeteknek, a város lezárásától kezdve a munkahelyükön zaklatott emberekig, illetve a hosszas vizsgálatok után aláíratott, ukrán nyelvű, apró betűs záradékokat rejtő dokumentumokig. A huszadik század legsötétebb időszakait idézi, amikor éjszaka is becsengetnek a házakba, az emberek életébe alattomosan bekúszó rettegés a korgó gyomornál is szörnyűbb. Senki sem érezheti magát biztonságban, hiszen lehet, hogy négygyermekes családapaként most nem kap behívót, de csak egy kijevi tollvonás kell ahhoz, hogy ez megváltozzon.

Ahogy mondják, a kilencvenes években hullámokban kivándorolt mindenki, aki máshol akart élni. Most azok is menni kényszerülnek, akik az életüket Kárpátalján, Ukrajnában képzelték el, akik egziszten­ciát építettek, a közösség megbecsült tagjai voltak. A családostul az anyaországba költöző magyarok gazdagítják Magyarországot, a határon túli közösség azonban, amelyet elhagyni kényszerültek, óriási károkat szenved. Kárpátaljai riportsorozatunkat a beregszászi romatelepről készült beszámolónkkal folytatjuk.