Határon túl
Marosvásárhely a nemzeti hűség bölcsője
Erdélyi származású közéleti szereplők vallottak magyar identitásukról és a szülőföld megtartó erejéről a Vásárhelyi Forgatagon
A magyar kulturális fesztivál Duma-tér nevű rendezvényhelyszínén három marosvásárhelyi születésű, szakmai karrierjét azonban másutt kiteljesítő előadó beszélt a népes hallgatóság előtt szülővárosához való kötődése erejéről és fontosságáról.
Az EUM miniszterhelyettese felidézte: a romániai kommunizmus legsötétebb időszakában nevelkedett Marosvásárhelyen, mégis a város szellemi tartása, lelkülete lehetővé tette, hogy a legszűkebb családi és baráti körben megélje magyarságát, és kialakuljon benne egy értelmezés az erdélyi sorsról, a magyarságról és Romániáról.
Elmondta: Marosvásárhely indította el a közéleti szerepvállalás útján, amikor 1990-ben a diktatúra bukása után alakult diáktanács többi tagjával együtt a Bolyai Farkas Líceum önálló magyar tanintézménnyé válását követelték: ez meghatározó volt a közélethez való viszonyulásában, a közösségért való kiállásban.
Elmondta: egyetemi hallgatóként került Magyarországra, ahol – később az üzleti életben és a politikában is – mindig büszkén vállalta erdélyiségét, marosvásárhelyi identitását, akkor is, amikor ezért támadások érték.
„Rengetegen ismét románoznak. A politikai térbe bekerült például az oktatási-nevelési támogatás, hogy Magyarország miért ad százezer forintot a határon túli magyar gyerekeknek, akik vállalják azt, hogy magyar iskolába járnak? És ezt akkor sokan támadják, engem pedig folyamatosan mindenféle jelzőkkel illetnek, tehát kétségbe vonják azt, hogy én magyar emberként egységes magyar nemzetben gondolkodom, marosvásárhelyiként, vagy újpestiként, hogyha úgy tetszik. Pedig ez lenne talán a történelmi küldetése minden magyarnak” – fogalmazott a EUM parlamenti államtitkára.
Zöld Csaba Jászai Mari-díjas színművész, énekes, zenész úgy vélekedett, hogy a magyarországi és erdélyi magyarokat elválasztó, száz éve meghúzott határvonalat irányítottan, céltudatosan vastagították meg a kommunizmus idején, de úgy értékelte: az utóbbi időben a vonal halványulni kezdett. Szülővárosát egy különleges energiájú, fantasztikus történetű kultúrvárosként jellemezte, ahova büszkeséggel tér vissza.
Bartis Attila József Attila-díjas író, fotográfus a hagyma héjaihoz hasonlította az őt – marosvásárhelyiként, magyarként, európaiként, keresztényként – meghatározó identitásburkokat, amelyek legbelső, mindig megmaradó magját a szülőváros képezi.
Elmondta: neki két Marosvásárhelye van, az egyik az a mitikus város, amelyiket a család kitelepedésekor kamaszként hátrahagyott, és egy másik, amely csak akkor vált valóságossá, amikor nem látogatóként, hanem egy színházi munka miatt, dolgozni tért vissza 2016-ban.
Az író azt mondta: műveiben szinte sosem tud elszakadni Marosvásárhelytől és a világ másik felén, a 90 százalékban muzulmán Jáva kulturálisan teljesen idegen világában is, ahol az utóbbi évtizedben élt, egy olyanszerű életritmust és létformát fedezett fel, mint amilyenben ő az 1970-es években Marosvárhelyen szocializálódott.
„Vásárhely nem teszi az embert röghöz kötötté. El tud innen menni. És van olyan gravitációs ereje, amely vissza tudja hozni. Vagy pályán tudja tartani, hogy ne repüljön ki a semmibe. Nehéz megmondani, hogy egy város – és akkor nem egy földrajzi helyről beszélek, hanem egy közösségről, szellemiségről – rendelkezik-e ezzel. A röghöz kötöttség, az egy nagyon veszélyes dolog. Kiszakadni teljesen: az a gyökértelenség halála. És Vásárhely valahogy képes arra, hogy fenntartsa ezen a pályán az embert” – vallott szülővárosáról Bartis Attila a Vásárhelyi Forgatag péntek esti pódiumbeszélgetésén.
