Határon túl
Nicusor Dan magyar nyelven üzent a magyaroknak
Egy rövid szertartás keretében veszi majd át hivatalát Ilie Bolojan ideiglenes elnöktől

Mint ismert, Nicusor Dan a szélsőjobboldali George Simiont győzte le a romániai elnökválasztás második fordulójában, aki pénteken be is jelentette, hogy hétfői hatállyal lemond bukaresti főpolgármesteri tisztségéről – aznap teszi le ugyanis a hivatali esküt a kétkamarás parlament együttes ülésén, majd az elnöki palotában egy rövid szertartás keretében veszi át hivatalát Ilie Bolojan ideiglenes elnöktől.
Együtt sikerülni fog!
– üzente magyar nyelven a megválasztott államelnök szombati Facebook-bejegyzésében. A politikus hozzátette (románul): „Köszönet a magyar közösségnek, amely megmutatta, hogy Románia az ő országuk is.”
A bejegyzésben Dan azt is írta, hogy vezetésével Románia folytatja „a demokratikus, Európa-párti, transzatlanti utat”, majd megköszönte a bizalmat a fiataloknak, a nőknek, az időseknek, a férfiaknak, a moldovai románoknak, a vallási kisebbségeknek, a roma közösségnek és a szexuális kisebbségeknek is – adta hírül a Mandiner.hu.
Köszönetet mondott továbbá a választási megfigyelőknek, a politikusoknak, nem utolsósorban pedig az újságíróknak, akik „őrt álltak a demokrácia és a jövő felett”.
Nem lesz könnyű. Hibázni fogunk, lesznek kudarcaink. 35 évet kell helyrehoznunk, és mindannyiunknak erőfeszítéseket kell tennünk. Türelemmel, megértéssel és reménnyel sikerülni fog
– fogalmazott a megválasztott elnök.