Határon túl

Antonescu számára fontos Európa

Az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke tisztelje őket

Az erdélyi magyaroknak arra van szükségük, hogy Románia következő elnöke tisztelje őket, és tegye lehetővé számukra, hogy megőrizhessék és megerősíthessék identitásukat, megtarthassák az ehhez szükséges intézményeiket – mondta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerdán Csíkszeredában, a Crin Antonescu államfőjelölttel közösen tartott kampányrendezvényen.

Antonescu számára fontos Európa
Kelemen Hunor: A kormánykoalíció közös államfőjelöltje az egyedüli, aki a májusi elnökválasztás második fordulójában képes legyőzni a szélsőséges George Simiont
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

„Én bízom benne, hogy Crin Antonescu ilyen ember” - jelentette ki Kelemen Hunor.

Utalva Antonescu korábbi Kovászna megyei látogatására aláhúzta: az elmúlt húsz évben először fordult elő, hogy román államfőjelölt kétszer ellátogatott Székelyföldre. Ez a tisztelet és nyitottság, a normalitás jele, és azt mutatja, a jelölt nem fél attól, hogy a román választók nem fognak rá szavazni a magyaroknak tett gesztus miatt – húzta alá.

Kelemen Hunor hangsúlyozta: a kormánykoalíció közös államfőjelöltje az egyedüli, aki a májusi elnökválasztás második fordulójában képes legyőzni a szélsőséges George Simiont.

Crin Antonescu kijelentette: örül, hogy „Székelyföld szívében” lehet. Hangsúlyozta: konzervatív emberként fontos számára Európa, az identitás és hagyományok őrzése, és tiszteli az erdélyi magyar közösség ez irányú erőfeszítéseit.

Kapcsolódó írásaink