Határon túl

Itt van az RMDSZ végleges jelöltlistáJa

Tizenkét megyei tanácselnökjelöltet és 280 polgármesterjelöltet indítanak a romániai helyhatósági választásokon

Tizenkét megyei tanácselnökjelöltet és 280 polgármesterjelöltet indít a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a júniusi romániai helyhatósági választásokon – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön Kolozsváron.

Itt van az RMDSZ végleges jelöltlistáJa
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (b) és Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Erő (MPE) megbízott elnöke választási megállapodást ír alá Kolozsváron, 2024. március 20-án. A 2024-ben tartandó négy romániai választásra vonatkozóan az RMDSZ külön-külön megállapodást kötött a két kisebbik erdélyi magyar párttal, az Erdélyi Magyar Szövetséggel (EMSZ) és az MPE-vel, nem született hárompárti egyezmény
Fotó: MTI/Kiss Gábor

Az RMDSZ döntéshozó szerve, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) csütörtökön véglegesítette az önkormányzati jelöltlistákat.

Kelemen Hunor az ülés után a sajtónak nyilatkozva elmondta: az RMDSZ-nek 17 romániai megyében lesz megyei önkormányzati képviselőjelölt-listája, az erdélyi megyék mellett az olténiai Gorj és a moldvai Bákó megyében is.

Utóbbi megyében tanácselnökjelöltet is állít a szövetség, Pogár László a térségben lakó csángó magyarok szavazataira számít.

A szövetség 525 romániai közigazgatási egységben indít helyi önkormányzati képviselőjelölt-listát, több mint háromezer jelölt száll versenybe az EP-választással egyidőben tartott június 9-i helyhatósági választásokon.

Emlékeztetett: az EP-választásokon megvan az összefogás a romániai magyar politikai alakulatok között, a helyhatósági választásokon pedig egyes helyeken magyar-magyar verseny lesz.

Hangsúlyozta: a 2024-es sorsdöntő választás, és ha az RMDSZ tartani tudja a mozgósítás elképzelt ritmusát, és a magyar emberek ugyanolyan arányban, vagy kicsit nagyobban mennek el szavazni, mint a többségiek, meg tudják tartani jelenlegi pozíciójukat. A mostani önkormányzati ciklusban az RMDSZ-nek 200 polgármestere, 4 megyei tanácselnöke, 10 megyében 93 megyei önkormányzati képviselője és 2360 helyi önkormányzati képviselője van.

Rámutatott: változások korát éljük, ezért az RMDSZ-nek olyan politikai programmal kell előállnia, amely a változás igényét tartalmazza, és a rá adott válaszok hihetőek, megvalósíthatók.

„Azt tapasztaltuk, hogy az emberek bíznak az RMDSZ-ben, szívesen aláírnak nekünk, a visszajelzések alapján szükség van arra, hogy az RMDSZ erősen jelen legyen az önkormányzatokban, számítanak ránk” - mondta az elnök.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: Temesvárt leszámítva a szövetség nem lépett helyi koalícióra román pártokkal, a bánsági városban Dominic Fritz polgármester megkeresésére döntöttek a német nemzetiségű elöljáró és az ellenzéki pártszövetség támogatása mellett. Emlékeztetett: az alig 3 százalékos temesvári magyarság a saját erejéből nem tudna bejutni a helyi önkormányzatba, Fritz-et pedig tiszteli a magyar közösség, ezért könnyű volt megegyezni.

Újságírói kérdésre közölte: az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) által kért megyei és helyi koalíciók meghiúsultak, aminek szerinte ugyanaz lesz a következménye, mint 2020-ban, amikor a kisebbik magyar párt nem jutott be a nagyváradi és marosvásárhelyi önkormányzatba, az RMDSZ pedig mandátumot veszített az általuk elvitt szavazatok miatt.

„Az RMDSZ-nek 34 év után föl kellene adnia a politikai identitását, ami ma a szervezetben elképzelhetetlen, főleg, hogy az elmúlt időszak eredményei ezt nem is indokolják” - magyarázta a koalíció hiányának okát Kelemen Hunor. Úgy értékelt, az EMSZ-nek el kellett volna fogadnia az RMDSZ-listán felajánlott befutó helyeket, mivel „ez a semmihez képest óriási előrelépés”.

Aláhúzta: a nagyváradi vagy marosvásárhelyi versenyhelyzet nem hat ki az országos együttműködésre, az EMSZ támogatja a közös EP-listát, a szatmárnémeti és marosvásárhelyi polgármesterjelölteket. „Az, hogy a városban listát indítanak, szerintem tévedés, de mindenki a saját döntésének a felelősségét viseli, mi is, ők is” - összegzett kelemen Hunor.

Kapcsolódó írásaink