Határon túl

Borboly Csaba újabb mandátumot szerzett az RMDSZ Csík területi szervezetének élén

Újabb mandátumot szerzett Borboly Csaba a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Csík területi szervezetének élén, miután szoros versenyben legyőzte kihívóját, Tánczos Barna szenátort, volt román környezetvédelmi minisztert.

Borboly Csaba újabb mandátumot szerzett az RMDSZ Csík területi szervezetének élén
RMDSZ
Fotó: Facebook/RMDSZ

A csütörtök este zajlott, éjszakába nyúló titkos szavazás során a jelenlévő 130 küldöttből 128 adta le a voksát, Borboly Csaba 65, Tánczos Barna 61 szavazatot kapott, két szavazat érvénytelen volt.

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az újraválasztott területi elnök azt ígérte, hogy végrehajtja az ellenfele által szükségesnek tartott korrekciókat munkájában, tartalmasabb kommunikációt ígért és jobb kapcsolattartást az RMDSZ vezetésével. Közölte, hogy csapatmunkában gondolkodik, és azokkal is együtt akar dolgozni, akik ellene szavaztak.

Borboly Csaba hangsúlyozta, hogy továbbra is a Csík területi szervezet a legerősebb Erdélyben. A székelyföldi Hargita megyében – ahonnan az RMDSZ rendszerint a legtöbb szavazatot kapja a romániai választásokon - a magyar politikai képviselet az egykori székely székek szerint szerveződött, így három területi szervezet működik Csík-, Gyergyó- és Udvarhelyszéken.

Helyi sajtóbeszámolók szerint Tánczos Barna gratulált ellenfelének, és bár elismerte győzelmét, továbbra is fenntartotta korábbi álláspontját, miszerint változásra van szükség a szervezetben.

A szenátor kampánya során azzal vádolta Borbolyt, hogy „a szervezet élén folytatott különutas politika, egyszemélyes médiajelenlét eltulajdonította" a közösen kifejtett csapatmunkát, emiatt a csapat háttérbe szorult. Ezzel Borboly Csaba közösségi oldalakon való gyakori jelenlétére utalt, amivel véleménye szerint nem tudott mindenki azonosulni a szervezetben.

A megyei önkormányzat elnöke naponta többször jelentkezik be élő videóban különböző ülésekről, munkamegbeszélésekről, nem ritkán riporteri szerepben „tudósít" a közösségi médiában egyes közösségi eseményekről, csak a Facebookon több mint 70 ezer követője van.

Borboly Csaba Gyergyószentmiklóson született, az ifjúsági szervezetből került az RMDSZ-be. 2000 és 2004 között Hargita megyei önkormányzati képviselő volt, 2004 és 2008 között a megyei önkormányzat alelnöki tisztségét töltötte be. 2008-tól a Hargita megyei önkormányzat elnöke, ez a negyedik mandátuma. Az RMDSZ Csíki területi szervezetét 2007 óta vezeti, közlése szerint első alkalommal akadt kihívója.

Kapcsolódó írásaink