Határon túl
Nehéz helyzetben a kárpátaljai magyar diákok
A pedagógusok szerint értelemszerűen a kárpátaljai magyar oktatás végéhez vezethet az oktatási törvény

Körülbelül száz olyan magyar iskola van kárpátalján, ahol magyar nyelvű osztályok is vannak, ezen intézmények felében már kétnyelvű az oktatás.
A kárpátaljai magyar diákok helyzetéről Dunda György tudósító elmondta, gyakorlatilag 2017-ben az oktatási törvény elfogadásával kezdődött ez a számukra nagyon kedvezőtlen légkör, amit a későbbiekben elfogadott nyelvtörvény és kisebbségi törvény gyakorlatilag bebetonozott.
Kiemelte, úgy volt, hogy már most szeptemberben életbe lép az oktatási törvény, ami azt jelenti, hogy az elemi osztályok után, ötödik osztálytól már fokozatosan át kell térni a magyar iskolákban is a tárgyak ukrán oktatására. Mire eléri a 11. osztályt a tanuló, addigra a tantárgyak 60 százalékát ukránul kell tanulni. A pedagógusok szerint értelemszerűen a kárpátaljai magyar oktatás végéhez vezethet ez a döntés – emelte ki.
Emlékeztetett: „Aminek részint örülni tudunk, hogy egy évvel elhalasztották a törvény bevezetését, egyelőre csak reménykedni tudunk, hogy érdemi változások történnek az előttünk álló egy évben az oktatás és a nyelvhasználat terén.”