Határon túl

Kelemen Hunor: Nem lehet a nagyzenekarból gyököt vonni + VIDEÓ

A politikus a kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a román kormányfőt

A kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a román kormányfőt Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke – írta kedden közösségi oldalán a politikus.

Kelemen Hunor: Nem lehet a nagyzenekarból gyököt vonni + VIDEÓ
Kelemen Hunor: Nem lehet a nagyzenekarból gyököt vonni
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

A szövetségi elnök bejegyzésében kifejtette: egy hete arra kérte Marcel Ciolacut, hogy a bukaresti kormány vesse el a pár hete kezdeményezett „kulturális gyilkossági kísérletet, ezt a reformnak álcázott mélységesen mély butaságot”. Kelemen Hunor szerint ennek a szemétkosárban a helye.

„Aki a kultúrát támadja, előbb vagy utóbb eljut oda is, hogy a könyvek nem nyomtatva, hanem égetve jók” – fogalmazott bejegyzésében.

Az RMDSZ elnöke a 14. Kolozsvári Magyar Napok hétfő esti nyitógáláján mondott köszöntőbeszédében is szót emelt a román kormány költségcsökkentő tervei ellen, amelyek a magyar kulturális intézményeket hatványozottan érintik, különösen a székelyföldi kisvárosi múzeumok, színházak léte kerül veszélybe.

Rámutatott, hogy amit a román kormány tervez, már ismert az erdélyi magyarság számára, „azt már láttuk és harcoltunk ellene”. Mint mondta, ez az erdélyi magyarságot jobban érinti, mint a román többséget, ezért is „éberebb és hangosabb”.

„A kormány a minap hadat üzent az önkormányzatoknak, hadat üzent a kultúrának, és bár lehet, hogy nem ez volt a közvetlen célja – nem tudhatjuk –, hadat üzent mindannak, amit az elmúlt három évtized során elértünk” – mondta az RMDSZ elnöke. Ismertette, hogy a bukaresti elképzelés szerint az önkormányzatok a jövőben saját forrásaik legfeljebb 7,5 százalékát fordíthatnák a kultúra, szabadidő, vallás, sport területén működő intézmények, tevékenységek támogatására, míg jelenleg 25–30 százalékából teszik ugyanezt.

Emlékeztetett, hogy Brancusi és Enescu, Bartók és Ady földjén Európai Uniós szinten jelenleg is nagyon kevés pénzt szánnak a kultúra támogatására. „Ezt, a nemzeti össztermék és a költségvetés egésze szempontjából egyaránt kicsiny összeget akarják most tovább kurtítani, központi parancsra, a helyi közösségek érdekeivel és igényeivel szembefordulva!” – jelentette ki.

Kelemen Hunor volt kulturális miniszterként a tervek kivitelezhetetlenségére is felhívta a figyelmet.

„Nem lehet a nagyzenekarból gyököt vonni” – fogalmazott. Kifejtette, hogy az összes érvét felsorolta Marcel Ciolacu kormányfőnek, és kérte: vessék el a tervet. „Ígéretet is kaptam, hogy így fog ez történni, de óvatos duhajként csak annyit mondok: várjuk meg a végét” – jelentette ki.

Emlékeztetett: 11–12 éve kulturális miniszterként meg tudott akadályozni „egy ehhez hasonló ámokfutást”, de az RMDSZ most nincs kormányon. „Meg kell tennünk mindent, meg kell akadályoznunk azt, hogy a kulturális intézmények, amelyeket megteremtettünk, működtetünk, amelyek önkormányzati fenntartásban vannak, tovább élhessenek” – összegzett.

A román kormány néhány hete jelentette be költségcsökkentő terveit, a sürgősségi kormányrendelet-tervezet ellen több székelyföldi elöljáró is szót emelt, a színházak, múzeumok munkaközössége is tiltakozott.

Objektum doboz

Kapcsolódó írásaink