Határon túl

Naprakésszé vált a háztartási hulladék elszállítása Marosvásárhelyen

A jelenlegi szolgáltatóval június végén szerződött a közösségi fejlesztési egyesület

Több hónapos rendszertelenség után naprakésszé vált a háztartási hulladék elszállítása Marosvásárhelyen, az erdélyi városban és térségében hat nap alatt 1400 tonnányi felhalmozott szemetet gyűjtöttek össze – közölte az új szolgáltató.

Naprakésszé vált a háztartási hulladék elszállítása Marosvásárhelyen
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

A Polaris M. Holding és az Urban Grup Environment cégtársulás kedden közzétett közleményében azt írta: egy hét intenzív munka után „visszatért a normális kerékvágásba” a város, azaz nincs több felhalmozott szemét, és naponta elszállítják a háztartási hulladékot.

Rámutattak: július 4-étől nagy erőkkel dolgoztak a felhalmozott szemét elszállításán Marosvásárhelyen és 18 környező községben, ahol előtte hónapokig akadozott vagy teljesen leállt a szolgáltatás.

„Marosvásárhelyre összpontosítottunk, mert kritikus volt a helyzet. Eltakarítottunk mindent, ami több mint nyolc napig ott volt hagyva, és fokozatosan visszatértünk a normalitáshoz” – írták a közleményben. A napi bontásban közölt összesítés szerint Maros megye székhelyén naponta 100-260 tonna felhalmozott hulladékot gyűjtöttek össze, és a községekből is több tíz tonna szemetet szállítottak el.

A szolgáltató közölte: a következőkben a térség hulladékgazdálkodásáért felelős ADI Ecolect társulással közösen igyekeznek rávenni a lakosságot a szelektív hulladékgyűjtésre, így csökkentve a szemét mennyiségét.

Marosvásárhelyen és a 18 községben április 4. óta nem volt megbízott cég a háztartási hulladék elszállítására, az érintett önkormányzatoknak csak a közterület tisztántartására volt szerződésük. A jelenlegi szolgáltatóval június végén szerződött a közösségi fejlesztési egyesület.

Kapcsolódó írásaink