Határon túl

Kelemen Hunor marad továbbra is

Újabb négy évig Kelemen Hunor vezeti a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), miután a szervezet 16. tisztújító kongresszusa bizalmat szavazott neki szombaton Temesváron.

Kelemen Hunor marad továbbra is
Kelemen Hunor szövetségi elnök sikeresnek tartja az RMDSZ tevékenységét
Fotó: Facebook/Kelemen Hunor

A 660 érvényes szavazatból 653 „igen”, 7 pedig „nem” szavazat volt, 665-en vettek részt a voksoláson, miközben 835 küldöttnek igazolták a mandátumát – közölte a szavazóbizottság.

Az RMDSZ elnöke köszönetet mondott a kongresszusnak „a bizalomért és a feladatért”. Elmondta, hogy ezután nem marad más, mint folytatni a sok éve elkezdett munkát.

„A mi szövetségünk eszköz a romániai magyarok kezében. Bízom benne, hogy együtt sikeressé tudjuk tenni a romániai, erdélyi magyar közösséget” – fogalmazott Kelemen Hunor köszönőbeszédében.

Kapcsolódó írásaink