Elszalasztott lehetőség volt a kitelepítések évfordulója

A beneši dekrétumok „elszalasztott” évfordulója kapcsán elgondolkodtató interjút közölt pénteken a pozsonyi Új Szó Tóth Erzsébet Fannival. Mint a cikkben olvasható, a társadalomkutató szerzőtársával, Vibók Ildivel bő egy éve írt egy „beszÉLJ!” című feldolgozásregényt a csehszlovákiai deportálások emlékezetéről.

Tóth Erzsébet Fanni egyebek mellett arról beszél, a tavalyi évforduló kapcsán alapvetően olyan magyar szervezetek szorgalmazták a megemlékezéseket, amelyek más egyéb történelmi jelentőségű események előtt is rendszeresen fejet hajtanak. Aktuálpolitikai szálakkal átszőtt beszédek felolvasása, egy-egy vers elszavalása után középületek falaira, közterületekre, temetőkbe, vagy ha az egyházi támogatottság is adott volt helyileg, akkor templomkertekbe, esetleg az intézmények belső falára helyezett emléktáblák megkoszorúzása zárta a rövid, csak kis létszámot bevonni képes rendezvényeket. A helyi magyar szervezetek magyar trikolórral díszített koszorúi lettek a legmaradandóbb jegyei annak, hogy mi történt az adott településen 75 évvel ezelőtt.

Ha azonban számba vesszük, mennyi régiónkat érintette a második világháború utáni deportálás, annak milyen komoly, még az ezredforduló után született generációkra is kiható következményei vannak, és csak milyen kevés helyen indult erről szélesebb rétegeket bevonni képes, többnyelvű társadalmi diskurzus, az egyenlegünk nagyon szomorú – fogalmaz a szakember. Aki egyben úgy vélte, mindez elszalasztott lehetőség volt, hiszen a 75. évforduló jó alapot szolgáltathatott volna minderre.

Az interjúban aláhúzza azt is, a rendezvények általában szűk réteget érnek el, egészen egyoldalúak, s általában csak magyar nyelven zajlanak. A szervezők és résztvevők elfeledkeznek arról, hogy ezt a jelenséget nem szabad „vákuumban” vizsgálni, mert több kárt okozunk vele, mint hasznot.

Hozzáteszi, amíg az iskolai történelemkönyveinkben csak egy-két sort kap a téma, és nem foglalkozunk projektszinten hetekig a saját mikrotörténeteinkkel, amíg Petőfi Sándor, a Rákóczi-szabadságharc vagy az Árpád-házi királyok nagyobb hangsúlyt és támogatottságot kapnak a mi saját szlovákiai magyar iskoláinkban is, addig hogyan várhatnánk változást?