Határon túl
A szórványban a politikai képviselet „kötéltáncos” feladat

Szeptemberben robbant ki etnikai színezetű botrány Nagybányán, miután a városünnepen Cătălin Cherecheș polgármester román trikolórral takarta le a székelyföldi kürtőskalácsárus bódéjának magyar feliratát. A lépésre válaszul RMDSZ-es helyettese, Pap Zsolt István a trikolórok eltávolítását javasolta az árusoknak, mire felettese megfosztotta alpolgármesteri hatásköreitől.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Máramaros megyei elnöke az MTI-nek kedden arról beszélt, a konfliktus „elfelejtődött”, de nem teljes a béke. Cătălin Cherecheș még mindig nem adta vissza Pap Zsolt István hatásköreit. Pintér Zsolt megjegyezte, az RMDSZ nem is kéri a visszaállításukat, mivel álláspontjuk szerint Cherecheșnek nem volt oka elvenni, tőle várják a kezdeményezést.
A nagybányai önkormányzati képviselői mandátummal is rendelkező Pintér Zsolt kifejtette, a korábbi konfliktus ellenére a helyi tanács december végén jóváhagyta, hogy szobrot állítsanak a nagybányai művésztelep alapítóinak. A máramarosi megyeszékhelyen a magyarság számaránya tíz százalék.
Az, hogy a polgármester támogatta a tervet, mégis egy jel, ami arra mutat, hogy van további együttműködés. Racionális politikusok vagyunk, át tudunk lépni bizonyos vitákon, és tovább tudunk dolgozni a városért – fogalmazott Pintér Zsolt. Rámutatott, a szórványban a politikai képviselet „kötéltáncos” feladat, folyamatosan egyensúlyozni kell. „Itt nem működik az, hogy valakire megharagszunk, valakivel rosszban vagyunk. Nekünk mindig józanul kell döntenünk, nyugodtnak kell maradni, nem kell háborúskodni sokáig, mert az sehová nem vezet” – mondta.
Hollósy Simon, Réti István, Iványi-Grünwald Béla, Thorma János és Ferenczy Károly szobrát a művésztelep alapításának két évvel ezelőtti, 125. évfordulóján szerette volna felállítani az RMDSZ. Az emlékmű költségeit csak 2021 végén sikerült belefoglalni a költségvetésbe, az összeget tavaly júliusban kilencszázhatvanezer ezer lejre (78,4 millió forint) emelték. December végén az önkormányzat a felállítást is átvállalta, a siker egyetlen szavazaton múlott.
Az alkotónak, Deák Árpád nagyváradi szobrászművésznek több erdélyi városban van köztéri szobra. A nagybányai köztéri alkotás is interaktív lesz, az öt alak nem áll talapzaton, melléjük lehet állni vagy ülni. Ha minden jól megy, az avatás májusban lesz.
Az 1896-ban alakult nagybányai művésztelep óriási jelentőségű a modern magyar képzőművészetben. Tagjai közül egyedül Hollósy Simonnak van szobra Erdélyben, amelyet 2021-ben állítottak szülővárosában, Máramarosszigeten.