Határon túl

Megemlékeznek a Siculicidiumról

Kétnapos megemlékezésre készülnek a madéfalvi veszedelem 259. évfordulóján a helyiek. A Siculicidium a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt.

Megemlékeznek a Siculicidiumról
A Siculicidium emlékműve a faluban
Fotó: Mádéfalva község közösségi oldala

Az 1764-ben történt vérengzés, a Siculicidium évfordulóján pénteken és szombaton, január 6-án és 7-én is megemlékezést tartanak Mádéfalván. Mint a Székelyhon megírta, pénteken kora délután lovas zarándoklatot tartanak a szépvízi Szalonka-erdő és a Madéfalvi-emlékmű útvonalon, majd 17 órától szentmisét az emlékmű melletti Szent Anna-kápolnában. Január 7-én 10 órakor szentmise lesz ugyanitt. A megemlékező ünnepség fél 12-kor kezdődik. Szombaton 19 órától a helyi művelődési házban tartják az Elhangzott szó – Trianon 100+2 című CD-kiadvány erdélyi bemutatóját.

A madéfalvi vérengzés a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt. A bécsi udvar 1763-ban megbízta Adolf Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben három székely és két román határezredet. A székelyek azonban meg akarták őrizni évszázados katonáskodási hagyományukat, kiváltságaikat, és ellenálltak az alakulat erőszakos felállításának, amely megszüntette a különállásukat.

Buccow tábornokot ekkor Mária Terézia leváltotta, és helyébe báró Siskovics József altábornagyot nevezte ki. Utóbbi parancsot adott katonáinak Madéfalva megtámadására, ahol a székelyek vezetői találkoztak. Egy havas téli éjszakán, 1764. január 7-én, a vízkereszt utáni hajnalon vad ágyútűzzel indított támadásban mintegy kétszáz embert – köztük ártatlan gyermekeket és asszonyokat – mészároltak le. Ezt követően elfogták a székelyek vezetőit, és bűnvizsgáló bizottságot hoztak létre.

Az esemény nyomán kezdődött meg a székelyek kivándorlása Moldvába, ahol elrejtőzve megélhetést találtak a már évszázadok óta ott élő csángók falvaiban.

Kapcsolódó írásaink