Határon túl
Épülhet a metró Kolozsváron

Korábban sokan fogadták kétkedéssel, hogy megvalósulhatnak-e a kolozsvári metró megépítésére vonatkozó nagyszabású tervek – most azonban úgy néz ki, hogy előbb-utóbb tényleg megejthetik az első kapavágást, és elindul a projekt – írta meg péntek kora reggel a Főtér. Most annyi változás történt, hogy Sorin Grindeanu közlekedési miniszter csütörtökön este bejelentette, hogy aláírták a beruházás finanszírozásáról szóló szerződést, amelyet az elmúlt harminc esztendő legnagyobb szabású ilyen dokumentumának nevezett.
A szerződés értelmében 13,69 milliárd lejt (1108 milliárd forintot) lehet a földalatti két szakaszban történő fejlesztésére fordítani. A rendelkezésre álló összegből meg kell tervezni, meg kell építeni és fel kell szerelni a 21,03 kilométer hosszú, az elővárosokra is kiterjedő vonalhálózatot, a tizenkilenc állomást és a kocsiszínt. Az első, 9,16 kilométeres szakaszon kilenc megálló lesz, és a garázs is elkészül. A céldátum 2026.