Határon túl
Immár négy évtizede szólnak magyarul

Több mint kétszáz oldalon taglalja az őrvidéki magyar színjátszás történetét az a kötet, amelyet csütörtök este mutatott be az Alsóőri Média és Információs Központ (UMIZ) – jelentette péntek reggel az Osztrák Közszolgálati Rádió magyar nyelvű adása. A település úgynevezett Öreg Iskolájában tartott eseményen elhangzott, a szervezet hely- és régiótörténeti csoportja eddig több, mint tíz kötetet rendezett sajtó alá, amelyek többek között az ötvenéves Pásztorjátékokról vagy a száz esztendős Alsóőri Dalárdáról szóltak.
A színjátszók 2014-ben Budapesten vehették át a Magyar Örökség díjat. Az idén nyáron jubileumi műsorral ünnepelték négy évtizedes fennállásukat, 2023-ban pedig a tervek szerint ismét a szabadtéri színpadon mutatnának majd be egy komédiát.
A mű első kiadásban százötven példányban jelent meg, s huszonöt eurós áron kapható az UMIZ-nál. A szervezet a következő években további könyveket tervez megjelentetni – így jövőre az Őrvidék füves múltját míg 2024-ben a centenáriumát ünneplő Alsóőri Önkéntes Tűzoltóságot mutatnák be. Ezt követően kerülne a polcokra az Őrvidék régi újságcikkek tükrében című alkotás.