Határon túl

Lett 2023-as költségvetése Szlovákiának

Bár a korány megbukott, a képviselők most mégis megszavazták Szlovákia 2023-as költségvetését. A hiány jövőre eléri a 8,342 milliárd eurót.

Lett 2023-as költségvetése Szlovákiának
A szlovák parlament ülésterme (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/Samuel Kubani

Ha nyögvenyelősen is, de végül megszavazta a pozsonyi parlament Szlovákia jövő évi költségvetését – írta meg csütörtökön az Új Szó. Mint a cikkből kiderül, a büdzsére a jelenlévő százharminchat képviselőből kilencvenhárman mondtak igent, négyen nemet, míg a tartózkodók száma harmincnyolcat tett ki. Egy képviselő nem adta le a voksát.

A kérdést az OĽaNO, az SaS a Sme rodina és a Za ľudí volt képviselői is támogatták. Igennel szavaztak az OĽaNO-ból távozó, Kristián Čekovský körül csoportosuló honatyák is. A Smer és Hlas képviselői tartózkodtak. Az állami költségvetés mellett szavazott Tomáš Valášek, a Progresszív Szlovákia és Miroslav Kollár, a Spolu elnöke is.

A csütörtökön a parlament által is elfogadott javaslat szerint az államháztartás hiánya az idei évre jelzett közel ötről jövőre várhatóan a bruttó hazai termék (GDP) 6,44 százalékára emelkedik. A büdzsében 26,699 milliárd (10 934 milliárd forint) bevétellel és 35,041 milliárd euró (14 366 milliárd forint) kiadással számoltak.

A hiánya mindent egybevetve közben 2023-ban eléri/vagy meghaladja a 8,342 milliárd eurót (3420 milliárd forintot). Az energiaválság enyhítésére a jövő évi költségvetésben több mint 3,5 milliárd eurót (1435 milliárd forintot) különítettek el.

Kapcsolódó írásaink