Határon túl

Nagy István: A fennmaradásához elengedhetetlen a határon átnyúló, versenyképes agrárium

Az elmúlt 12 évben közös erővel sikerült átlépnünk a nemzetrészeinket elválasztó határokat, és újra tudtuk egyesíteni a magyarokat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon. A miniszter beszélt az idén útjára indított Schams Ferenc Tervről is, amelynek segítségével a határon túli magyar borvidékek visszanyerhetik régi fényüket.

Nagy István: A fennmaradásához elengedhetetlen a határon átnyúló, versenyképes agrárium
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a XI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon a Vajdahunyad-várban 2022. december 5-én
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A miniszter kiemelte: a határon túli nemzetrészek számíthatnak az anyaország támogatására, az országhatárokon belül élő magyarság pedig építhet az erdélyi, felvidéki, délvidék, kárpátaljai, drávaszögi, muravidéki magyarságra, amely őrzi és ápolja kultúránkat, hagyományainkat, nyelvünket mint a megmaradás zálogait. Ez mindannyiunk közös érdeke itt, a „zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján” – mondta.

A Kárpátok legmagasabb vízesése Erdély déli részén van
„Zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes táján...”
Fotó: Travel to Transylvania

Nagy István hangsúlyozta: a megmaradáshoz, a helyben maradáshoz kell a legnagyobb erő, és e „nemes küzdelem” egyik eszköze a Kárpát-medencei Összefogás Fórum, a Kárpát-medence legnagyobb agrárszakmai rendezvénye. Célja, hogy találkozzunk egymással, az agrárszakma képviselői építsék és bővítsék kapcsolataikat, együtt, közösségben gondolkodjunk a lehetőségeinkről, és nem utolsó sorban: értékeljük az eltelt esztendőt – közölte. Nagy István számára – mint elmondta – a találkozó az advent egyik ajándéka. „Ékes bizonyítéka annak, hogy a szeretet, az egymás iránti törődés, a szolidaritás nemcsak gyógyítja a 18 évvel ezelőtti események, a baloldal árulásának sebeit, de életet, lehetőséget teremt. Megmutatja, hogy számíthatunk egymásra” – fogalmazott.

x
Az idei aszály történelmi volt
Fotó: Kerti megoldások

A miniszter az évet jellemezve úgy fogalmazott: „nehéz idők mögöttünk, nehéz idők előttünk”. A történelmi aszály, a jelenlegi orosz–ukrán háborús konfliktus és az arra válaszul érkező szankciók, amelyek az energia-, az alapanyagárak robbanásszerű emelkedéséhez vezettek, komolyan igénybe veszik erőforrásainkat, határon innen és túl is – mutatott rá, hozzátéve: ebben is közösek vagyunk, közös a sorsunk. Hittel, következeteséggel, hűséggel kiálltunk és kiállunk önmagunkért, magyarságunkért, a magyar családokért, még ha ez sokszor nem nyeri el egyesek tetszését – emelte ki a miniszter.

A pályázatok óriási fejlesztési hullámot indíthatnak el az ágazatban
A támogatások igazi fejlesztési lehetőséget jelentenek az agrárágazatban
Fotó: MH/Katona László

A kormány első lépésként az új alaptörvénnyel, az állampolgárság és a választójog kiterjesztésével erkölcsi és közjogi értelemben megerősítette az egységes magyar nemzet eszményét és valóságát. Majd pedig lépésről lépésre megtöltötték tartalommal: a magyar gazdaság egyre jobb teljesítményének köszönhetően egyre többet fordíthattunk a határon túli magyarság, köztük döntő részben agrárvállalkozások anyagi támogatására – mondta. Mint rámutatott, pályázati lehetőségeket biztosítottak, illetve biztosítanak, a támogatások által pedig megerősödhetnek a gazdaságok.

Perzolt Sándor bezdáni gazda kukoricafeldolgozás közben
Perzolt Sándor bezdáni gazda kukoricafeldolgozás közben
Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Elindították 2018-ban a Kárpát-medencei Falugazdász Programot, amelynek jelentőségét, a benne rejlő lehetőségeket egyre többen ismerik fel és használják. A falugazdászok munkájának eredményeként a külhoni gazdák belekerülhetnek az anyaország kül- és belkereskedelmi vérkeringésébe is. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a hatékonyság és eredményesség érdekében – a példaértékű Délvidékhez és Felvidékhez hasonlóan – Erdély és Kárpátalja vonatkozásában is koncentrált irányítás szükséges, amely egyúttal a párhuzamos területi lefedettségek elkerülésére is megoldást jelent – mondta Nagy István. A miniszter közölte: céljuk és határozott elvárásuk, hogy a program a lehető legjobban szolgálja a külhoni magyar gazdák megmaradását és érvényesülését.

v
A Schams Ferenc Terv segítségével a határon túli magyar borvidékek ismét visszanyerhetik régi fényüket
Fotó: bottfrigyes.sk

Elmondta: egyik legújabb programjuk az idén útjára indított Schams Ferenc Terv, amelynek segítségével a határon túli magyar borvidékek ismét visszanyerhetik régi fényüket. „Aki csak egy kicsit is érti a gazdasági összefüggéseket, és hajlandó levenni a szemellenzőjét, azt láthatja, hogy a magyarság és a Kárpát-medence gazdasági sikere a szomszédos államoknak is eredményeket jelent, javítja a versenyképességet” – fogalmazott Nagy István, rámutatva: a gazdaságfejlesztési támogatások elősegíthetik, hogy a térség Európa új igazodási pontjává emelkedjen.

Klasszikus kovászos új kenyér az asztalra
Klasszikus kovászos új kenyér az asztalra
Fotó: igen Élet

Nagy István szerint a fennmaradásához elengedhetetlen a határon átnyúló, tapasztalatcserére épülő, válságálló és egyben versenyképes agrárium megléte. „Minden egyes földbe hullott vetőmag a megmaradásunkat szolgálja. Mind erkölcsi, mind fizikai értelemben ez a megmaradásunk alapja, hogy kenyeret tudjunk tenni a családok asztalára” – tette hozzá az agrárminiszter.

Kapcsolódó írásaink