Határon túl

Szilágyi Péter: Kötelességünk a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítség nyújtása

A tárlat annak a több tízezer kárpátaljai magyarnak és németnek állít emléket, akiket 1944 novemberében sztálini lágerekbe hurcoltak kényszermunkára

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára a Munkácsy Mihály Magyar Házban Matl Péter Po pjaty – Ötösével című kiállításának megnyitóján kijelentette, hogy az elmúlt eseményeknél az emlékezés, a jelen nehéz valóságánál pedig a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítségnyújtás a kötelességünk.

Szilágyi Péter: Kötelességünk a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítség nyújtása
Matl Péter Ötösével című kiállításának plakátja
Fotó: Facebook/ Munkácsy Mihály Magyar Ház

Matl Péter Munkácson született, Munkácsy-díjas képzőművész tárlata annak a több tízezer kárpátaljai magyarnak és németnek állít emléket, akiket 1944 novemberében sztálini lágerekbe hurcoltak kényszermunkára.

Köszöntő beszédében Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára – párhuzamot vonva a 78 évvel ezelőtti események és a jelen nehézségei között – úgy fogalmazott: „az elmúlt eseményeknél az emlékezés, a nem feledés, a megőrzés az, ami kötelességünk. A jelen nehéz valóságánál pedig a cselekvő szolidaritás kinyilvánítása és a segítség nyújtása."

Szilágyi Péter aláhúzta, hogy a nehézségekben Magyarország felelősségvállalása minden egyes magyar emberért fokozott mértékben kell, hogy megjelenjen.

A két ország kapcsolatáról szólva elmondta: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna szuverén, kiegyensúlyozott, demokratikus jogállam legyen, ahol a nemzeti kisebbségek, köztük a kárpátaljai magyar kisebbség is biztonságban és nyugalomban élhet szülőföldjén. Ezért Magyarország számára kiemelten fontos, hogy Ukrajnában mielőbb béke legyen – hangsúlyozta a politikus.

Szilágyi Péter emlékeztetett arra, hogy Magyarország az orosz–ukrán háborús konfliktusban lehetőségeihez mérten segíti Ukrajnát. Reményét fejezte ki, hogy Ukrajna az Európai Unió társult országaként az előkészületben lévő új, nemzeti kisebbségekről szóló törvényben helyreállítja a kárpátaljai magyar nemzeti kisebbség korábban meglévő oktatási és nyelvi jogait, valamint „figyelmet fordít a történelmi emlékművek kölcsönös tiszteletére és megőrzésére".

A kárpátaljai magyar közösség támogatása a továbbiakban is folyamatos. A kárpátaljai magyar szervezetek „a legfontosabb partnereink a kárpátaljai magyar közösség megtartásában, a háborút követően a szülőföldre való visszatérésben és az ott való boldogulásban egyaránt" – jelentette ki Szilágyi Péter, hozzátéve, hogy ezért a kormány mindent megtesz a működésük biztosítása érdekében. Magyarország történetének eddigi legnagyobb, az ukrajnai háborús menekülteket és az otthon maradt kárpátaljai lakosokat támogató humanitárius segélyakciójáról szólva kiemelte azt a példaértékű összefogást, amely a határ mindkét oldalán megnyilvánul a bajba jutottak és menekültek megsegítése érdekében. Ukrajna ismételten megtapasztalhatja a magyar nép önzetlen segítségnyújtását – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

A magyar kormány álláspontjával kapcsolatban rámutatott: a háború nem a béke felé vezető út, és fegyverekkel nem lehet békét teremteni. „Európában nem lehet más célunk, csak a béke, melyre mindannyiunknak törekednünk kell, hogy a »nehéz idők« ismét a múltat jelenthesse!" – zárta gondolatait Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

A Gulág-táborok foglyainak szenvedéseit ábrázoló grafikákat eddig 32 helyszínen tekinthette meg a közönség, köztük Kárpátalja számos településén, Ukrajna nagyvárosaiban és a környező országokban, így Magyarországon is. A tárlat december közepéig a Munkácsy Mihály Magyar Házban látható.

Kapcsolódó írásaink