Határon túl

Változást sürget Szlovákiában a Szövetség

Az ország vezető politikusai szakmai szinten sem készültek fel az előttünk álló gazdasági kihívásokra – egyebek mellett ezzel is indokolta az előrehozott választásokra vonatkozó javaslatát Forró Krisztián. A szlovákiai Szövetség (Aliancia) elnöke szerint a jelenlegi koalíció képtelen megoldani az oktatás- és az egészségügy problémáit.

Változást sürget Szlovákiában a Szövetség
A jelenlegi kormánykoalíció tagjai eljátszották az esélyt, és erről csak saját maguk tehetnek – mondta Forró Krisztián
Fotó: Forró Krisztián Facebook-oldala

Előrehozott választást sürget Szlovákiában a Szövetség (Aliancia) – írta meg csütörtökön a pozsonyi Új Szó. Mint Forró Krisztián, a párt elnöke közölte, a hatalmon lévő kormánykoalíció képtelennek bizonyul megoldani az oktatás- és az egészségügy problémáit, miközben az energetikai válságra és az emelkedő inflációra sem tud hatékony válaszokat adni.

A pártelnök emlékeztetett, az elmúlt 2,5 évben a formáció képviselői több megoldási javaslatot dolgoztak ki az embereket sújtó aktuális problémák enyhítésére, ám ezeket nem vették figyelembe. A valós megoldások helyett továbbra is csak a kölcsönös támadások jellemzik a koalíció tevékenységét, míg az érdemi munka elmarad – fogalmazott az elnök.

Forró azt is kifogásolta, hogy az ország vezető politikusai szakmai szinten sem készültek fel az ország előtt álló gazdasági kihívásokra. Figyelmeztetett, hogy emiatt nagyon nehéz tél elébe néznek, és bár ígéretek voltak, a lakosság számára továbbra sincs garantálva az energiaárak befagyasztása.

A Szövetség vezetője ezért felszólította a kormány tagjait és a parlamenti képviselőket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy minél korábban előrehozott választásokra kerüljön sor.

Kapcsolódó írásaink