Gazdaság

Vajdasági mezőgazdasági vállalkozásokat támogat a magyar kormány

Agrárium

Eddig mintegy kilencmilliárd forintot helyezett ki a Vajdaságba gazdaságfejlesztési programján keresztül a magyar kormány, és ezzel több mint 6200 vállalkozót támogatott – közölte tegnap Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Szabadkán.

A kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának újabb nyertes pályázóival írtak alá szerződéseket nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztésekről – adta hírül a távirati iroda. Az államtitkár aláhúzta: első lépésként a kistermelőket szerették volna támogatni, a második lépésben azokat a vállalatokat erősítik meg, amelyek a kisebbeknek tudnak segíteni, a harmadik lépés a középléptékű vállalkozások támogatása. Ezt követően igyekeznek majd összekötni azokat a nagy- és kisvállalkozókat, akiket korábban támogattak, és ezzel a Vajdaság akár a világ leginkább fejlődő vidékévé válhat.