Gazdaság

Paks termeli a legtöbb elektromos energiát

Nélkülözhetetlen atomerőmű

Továbbra is a Paksi Atomerőmű termeli a legtöbb áramot Magyarországon, 2018-ban az atomerőmű négy blokkja 15 733,2 gigawattóra villamos energiát termelt, a bruttó hazai villamosenergia-előállítás felét biztosította – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. tegnapi közleményében.

A tájékoztatás szerint az elmúlt évben is magas – 89,23 százalékos – átlagos teljesítménykihasználással üzemelt az erőmű négy blokkja, így a társaság végül az üzleti tervnek megfelelő árbevétellel zárta az évet. Kiemelték, a négyblokkos üzemelés kezdete, 1988 óta 2018-ban volt a legalacsonyabb az egyéni és a kollektív dózis, és minden eddiginél kisebb lett a WANO (Atomerőmű-üzemeltetők Világszövetsége) munkabaleseti mutatója is. Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a közleményben elmondta, a három éve bevezetett tizenöt hónapos üzemelési ciklusnak (C15) köszönhetően kimagasló, 98 százalékos rendelkezésre állást produkált a 4. blokk. „Idén folytatjuk a világ legjobb atomerőműveiben már sikeresen alkalmazott úgynevezett Sztenderd Nukleáris Működési Modell bevezetését. Az új modell megalapozza az üzemidő végéig fenntartható fejlődés alapjait, és megoldást nyújt azokra a feladatokra is, amelyek a várható nagy létszámú nyugdíjazásokból vagy éppen a berendezések folyamatos használatával járó kihívásokból erednek – fogalmazott a vezérigazgató a közleményben.