Gazdaság

Hiánypótló járatok indulhatnak a kelet- és a dél-kínai térségbe

Légi közlekedési kapcsolatok

Magyarország kelet-európai regionális kereskedelmi elosztó központ szerepéről és személyszállító, illetve cargo-járatok elindításának a lehetőségeiről is szó volt a Budapest Airport és a kínai légitársaságok, logisztikai cégek vezetőinek kétoldalú találkozóin egy nemzetközi fórumon tegnap Kínában.

A budapesti repülőtér számos előnyt kínál a kínai és nemzetközi logisztikai cégeknek egyaránt, tekintettel az e-kereskedelemből származó, vagyis az online rendelt termékek piaca terén. Utóbbi tavaly a teljes magyar kiskereskedelem négy-öt százalékát tette ki – idézi a távirati iroda Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját. A vezető hozzátette, hogy idén nagyszabású logisztikai beruházást indítanak Cargo City néven, amelyet a partnerek egy év múlva használhatnak. Bolla Szilárd, Magyarország sanghaji főkonzulja a fórumon felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a kínai gazdasági és politikai döntéshozók is kiemelt figyelmet fordítottak a kelet-közép-európai régióra, ezért fontos, hogy ezt hazánk jól használja ki.