Gazdaság
Emelkedő forgalom mellett gyengült az értéktőzsde a múlt héten
Vegyesen teljesítettek a vezető részvények
A részvénypiac heti forgalma 59,83 milliárd forint volt az előző héten elért 53,94 milliárd forint után, a vezető részvények árfolyama gyengült – adta hírül a távirati iroda. Hétfőn a régióban nem csak a magyar tőzsde volt gyenge, a lengyel és a cseh tőzsdén is csökkentek az árfolyamok. Kedden főként az OTP gyengült, szerdán viszont az összes vezető papír értéke csökkent. Csütörtökön, az emelkedést az OTP- és a Mol-papírok drágulása okozta, amelynek hátterében az Európai Központi Bank (EKB) vezető testületének ülése állt. Az EKB nem változtatott irányadó kamatán, és megerősítette, hogy eszközvásárlási programja 2018 decemberével megszűnik, ez megnyugtatta a befektetőket. A BILK Logisztikai Zrt. törzsrészvényei csütörtökön felkerültek a BÉT terméklistájára. Pénteken a piacot az OTP és a Richter húzta le. Elemzők szerint a világ értékpapírpiacaira negatívan hatottak a vámháború friss hírei, de a magyar piac esése meghaladta a főbb európai tőzsdék visszaesését is. A Richter árfolyama 3,18 százalékkal, 5335 forintra gyengült egy hét alatt, heti forgalma több mint 9,6 milliárd forint volt. Az OTP árfolyama 2,31 százalékkal csökkenve 9945 forinton zárt pénteken, heti forgalma közel 33,63 milliárd forint volt. A Mol 0,81 százalékkal ért kevesebbet pénteken, mint egy héttel korábban, a kereskedést 2694 forinton zárta, heti forgalma megközelítette 9,08 milliárd forintot.
A Magyar Telekom 2,02 százalékkal gyengült, pénteken 413 forinton zárt, heti forgalma 1,73 milliárd forintot tett ki. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4085,31 ponton zárt pénteken, 1,12 százalékkal, 46,44 ponttal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.