Gazdaság

Az idén is folytatja a magyar tőkepiac fejlesztését a Budapesti Értéktőzsde

Tartós versenyképességi fordulat

Fontos összetevője egy tartós versenyképességi fordulatnak, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az idén is folytatja a magyar tőkepiac építését, fejlesztését – mondta tegnap Végh Richárd, a BÉT elnök-vezérigazgatója.

Terveikről úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy a magyar befektetések a hazai vállalatokon keresztül a reálgazdaságot erősítsék a tőkepiac segítségével. Ehhez szükségesek az új kibocsátások és új kibocsátók is. A magyar cégeknek projektjeik megvalósításához egyre jobban a piaci finanszírozásra kell átállniuk, nem csak hitelre, hanem tőkére is szükségük lesz a növekedéshez, és ezt csak a tőzsdén lehet végrehajtani – vélekedett a távirati iroda tudósítása szerint. Kiemelte a BÉT ennek érdekében 2017-ben végrehajtott intézkedéseit, közöttük a kkv-ra fókuszáló új piac, az Xtend platform elindulását, továbbá, hogy három újabb magyar cég csatlakozott a Londoni Tőzsdecsoporttal közös ELITE vállalatfejlesztési programhoz, és új oktatási leányvállalatot is alapított a magyar tőzsde, a Budapest Institute of Bankinget.