Gazdaság

Zöld út a motorvonat-beszerzésnek

A MÁV-Start újabb járművásárlási tendert hirdet, van, ahol vonalat villamosít

A két hazai állami vasúttársaság jelentős járműfejlesztést valósíthat meg európai uniós támogatás mellett. A közlekedésre 2020-ig fordítható támogatások több mint tíz százalékát e programokra lehetne felhasználni.

Kétségtelen, hogy a MÁV a legjelentősebb járműfejlesztést Budapest elővárosában valósította meg, ahol többségében már jelenleg is olyan motorvonatok közlekednek, amelyek Európa legkorszerűbbjei közé tartoznak. A vasúttársaság hamarosan hat, opcionálisan további 15 motorvonat beszerzésére hirdet közbeszerzési pályázatot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig tudatta, hogy az új, európai uniós költségvetési időszakban a MÁV-Start részére további ötven, míg a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút (GYSEV) számára tíz villamos motorvonat beszerzését tervezi. Előbbi értéke körülbelül harmincmilliárd forintra tehető, míg a hatvan korszerű motorvonat tervezett összértéke nettó 155,7 milliárd forint. Míg a Start és a GYSEV eddig kétszáz személyes motorvonatokat szerzett be, az 50 + 10 jármű háromszáz ülő utas befogadására lesz alkalmas. Mivel Magyarország 2014 és 2020 között összességében mintegy 1500 milliárd forint uniós támogatásra pályázhat a közlekedési fejlesztések esetében, a két vasúttársaság motorvonat-beszerzési programja a tízszázalékos részesedést is meghaladja. A járműfejlesztések viszont konkrét eredményekkel járnak, mivel a korszerű motorvonatok bevezetése után egy-egy vonalon jelentősen nő az utasforgalom. A MÁV-Start eddig 102 motorvonatot vásárolt a budapesti elővárosi forgalom lebonyolításához. A legutóbb, 2013 márciusában aláírt szerződés szerint 42 járművet szállít a megbízott cég, ebből húsz már forgalomba állt. Ennek értéke – a GYSEV hat vonatával együtt, mivel közösen hirdettek pályázatot – 74 milliárd forint. Ezzel viszont az elővárosi járművek 80 százaléka korszerű, alacsony padlós motorvonat lett. Budapestre 11 vasútvonal vezet, ezek közül kettő még nem villamosított. Az esztergomi és a lajosmizsei vonalat azonban a tervek szerint 2020-ig villamosítja a MÁV. Ha vasúttársaság megvásárol még hat járművet, és lehívja a tizenötös opciót, valamennyi vonalra jut korszerű motorvonat, sőt a legtöbb esetében az elővárosi forgalomban már csak ilyenek közlekednek. A hat új vonatot a tervek szerint a Budapest–Délegyháza–Kunszentmiklós-Tass vonalon „veti be” a MÁV-Start, az opciós listán szereplő 15 jármű pedig Hatvanon keresztül Egerbe, Székesfehérvár érintésével Veszprémbe és Tatabányára közlekednének. Ha pedig sikerül megvásárolni az újabb ötven, háromszáz személyes motorvonatot, mind a tizenegy elővárosi vasútvonalon kizárólag korszerű járművekből lehet kiállítani a szerelvényeket.