Gazdaság
Visszavehetik a hitelesek otthonukat
A tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli, a kormány célja, hogy minden ember saját ingatlanban élhessen

Az Országgyűlés korábbi döntésének értelmében visszavásárolhatják a bankok által elvett otthonukat a Nemzeti Eszközkezelő ügyfelei. A Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) március 31-ig bezárólag minden érintettnek megküldi azt a tájékoztató levelet, amely személyre szólóan tartalmazza az adott ingatlanra vonatkozó kedvezményes visszavásárlás feltételeit – közölte a kormány honlapján a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter. Az ügyfeleknek a kézhezvételtől számított hatvan napon belül kell nyilatkozniuk arról, melyik konstrukciót választják. A NET Zrt. elkezdte a levelek kiküldését azoknak, akik jogosultak kedvezményes feltételek mellett visszavásárolni ingatlanukat. Mintegy harminckét ezer ügyfél dönthet úgy, hogy egy összegben, a NET Zrt. által meghatározott kedvezményes áron, vagy kedvezményes részletvétellel kíván újra tulajdonosává válni korábbi otthonának.
Az ügyfelek természetesen dönthetnek úgy is, hogy nem vásárolják vissza az ingatlant és továbbra is bérlők maradnak változatlan bérleti díj megfizetése mellett. Azok, akik semmilyen nyilatkozatot nem küldenek vissza a megadott határidőig, a visszavásárlás lehetőségét elveszítik, és a jelenleg fizetett bérleti díjuk 2019. július 1-től a háromszorosára emelkedik. Az ingatlan megvásárlását minden érintettnek érdemes megfontolnia. A vételár ugyanis megegyezik a NET Zrt. által az ingatlanért fizetett korábbi vételárral, csökkentve a bérlő által 2018. december 31-ig megfizetett lakbér összegével. Egyösszegű vásárlás esetén a vételár – jelzálogjog, elidegenítési és terhelési tilalom bejegyzése mellett – további kedvezménnyel csökkenthető.
Részletvétel választása esetén a havi részlet összegének meghatározása során a jelenlegi bérleti díj összegét veszik alapul azzal, hogy a részletek megfizetésének határideje nem haladhatja meg a háromszázhatvan hónapot. A részletvétel tehát hosszú távon mindenképpen kedvezőbb konstrukció, mint bérlőnek maradni. Az ingatlan visszavásárlását tovább segítik azzal, hogy a tulajdonszerzés kapcsán felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli. A NET programnak köszönhetően több mint harminchat ezer otthont lehet megvédeni, és mintegy százötvennégy ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. A tavalyi törvényjavaslat lehetővé tette, hogy a programban résztvevő érintettek rendkívül kedvező feltételek mellett visszavásárolják ingatlanukat, így a bérlők ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi otthonuknak. A kedvezményes visszavásárlás feltételeinek megteremtése újabb segítséget jelent a korábban bajba jutott devizahiteleseknek, egyben része a kormány azon otthonteremtési intézkedéseinek, melyek célja, hogy minden ember saját otthonban élhessen.