Gazdaság

Visszaesés a termelési szünet miatt

A februári kibocsátás már a szokásos emelkedést mutatja az elemzők szerint

Az ipari rendelésállomány és a bizalmi indexek is azt vetítik előre, hogy a januári megtorpanás után februártól folytatódik az ipari termelés növekedése Magyarországon – mondta Lenner Áron Márk, a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára az M1 műsorán, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait kommentálva.

E szerint januárban az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított index – mivel abban a hónapban egy munkanappal kevesebb volt – viszont 2,2 százalékos éves növekedést mutatott. A visszaesés azért következett be, mert az autógyárak a tavalyi karácsonyi szünetben leállították a termelést, és ez még januárban is tartott. Elemzők szerint ebből adódóan csak átmeneti az ipari kibocsátás csökkenése. Virovácz Péter, az ING elemzője közölte: az ipari termelés továbbra is emelkedő pályán van, és a kibocsátás januárban elmaradt megugrása áttolódott februárra. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint kedvezőek a kilátások és továbbra is biztató, hogy az európai autóeladások az év első két hónapjában továbbra is dinamikus, két számjegyű növekedést mutatnak.