Gazdaság

Villamos Szegedről Vásárhelyre

A kilencvenüléses szerelvények jórészt a nagy vasúti pályát használhatják

A villamos- és a nagy vasúti pályát is használó tramtrainnel húsz percre rövidülhet a menetidő Hódmezővásárhely és Szeged belvárosa között – közölte tegnap Almási István hódmezővásárhelyi polgármester az alföldi városban.

A közlekedési beruházással gyors, korszerű és kényelmes összeköttetés jön létre a két megyei jogú város között, megkönnyítve a naponta ingázó több ezer vásárhelyi és szegedi ember életét – mondta a politikus a távirati iroda tájékoztatása szerint. Hozzátette, az uniós támogatással megvalósuló beruházás segíti az egységesebb és versenyképesebb gazdasági régió kialakulását is.

A két város nagy állomása között mintegy száz kilométer/órás sebességgel közlekedő járatok a tervek szerint Hódmezővásárhelyen öt helyen állnak majd meg. Jelenleg az engedélyes tervek és a jogi, üzemeltetési háttér előkészítése zajlik. Az újszerű, Magyarországon korábban még nem alkalmazott műszaki megoldások engedélyezési folyamata nehezen látható előre, de a 2020-ig tartó uniós ciklusban elkészül a beruházás. Hódmezővásárhely-Népkert állomástól a szerelvények a nagy vasúti pályát használják majd, és csupán Algyőn állnak majd meg Szeged-Rókus állomásig, ahol a jelenlegi mellékvágány nyomvonalát felhasználva jutnak az 1-es villamos vonalára. A Nemzeti Közlekedési Hatóság bevonásával meghatározták a járművek alapparamétereit: az akadálymentes, légkondicionált, kilencven fix ülőhelyes szerelvényeken állóhelyek és lehajtható ülések is lesznek.