Gazdaság

Világhírű lovasközpont tervezése kezdődött, őrizzük az értékeinket

Kétszáz éve indult el a Nóniusz fajta tenyésztése

Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, a tervezés előkészítése már megkezdődött.

A Földművelésügyi Minisztérium a Hortobágyi Nemzeti Parkkal (HNP) és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel közösen dolgozik a jelenlegi lovasközpont fejlesztésén annak érdekében, hogy a beruházással Hortobágy-Máta világhírű lovasközponttá váljon – közölte szombaton Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján. A mátai lovaspályán, ahol több mint száz ló, lovas és fogat sorakozott fel, a miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a Hortobágyon a magyar érték ölt testet, a nomád pusztai tartás jelképe. Fazekas Sándor méltatta az 1100 éves magyar lovashagyományokat őrző félszázados Hortobágyi Lovasnapokat, amely nélkül a magyar lovasélet szegényebb, hiányosabb lenne. Fontosnak nevezte, hogy megbecsüljük azt az örökséget, amely már a világörökség része is, amely ízig-vérig magyar és egy szóban kifejezhető: Hortobágy.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere köszöntőjében emlékeztetett rá: a puszta a város egykori birtokaként megélhetést biztosított a debreceni cíviseknek. Debrecen ma is elkötelezett Hortobágy turisztikai vonzerejének növelése iránt – fűzte hozzá. Hortobágynak megkerülhetetlen szerepe van az értékőrzésben mind az állattartás hagyományai, mind a népszokások, mind a pusztai gasztronómia területén – fűzte hozzá a polgármester. Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője rámutatott: többes ünnep is van az idén a Hortobágyon. Azon túl, hogy ötvenéves a lovasnapok programsorozata, százéves a híres debreceni ötös fogat hintója és kétszáz éve kezdődött meg a nóniusz lófajta tenyésztése. Fazekas Sándor, Papp László, valamint Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Zita, a HNP igazgatója az öt ló húzta százéves debreceni hintón gördült be a megnyitó helyszínére, a mátai lovaspályára. Az 50. Hortobágyi Lovasnapok – amely tegnap estig tartott – programjában többek között díjugratás, hortobágyi csikósok versenye, hagyományőrzők bemutatója, fogathajtó verseny, lovastusa szerepelt.