Gazdaság

Világbank: Erőteljesebben bővülhet a gazdaságunk

A fejlett államok növekedése lassulhat három éven belül, miközben Magyarország idei növekedési előrejelzésével kapcsolatban magasabb értékeket vár a globális pénzintézet

Globális szinten is növekszik a gazdaság idén, legalábbis a Világbank előrejelzése szerint. A bank ugyanakkor javította a magyar gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését.

munkahelyteremtés 20180607
A Pénzügyminisztérium szerint újabb nemzetközi szervezet ismeri el a magyar kormány munkahelyteremtő, adócsökkentő, béremelésekre épülő politikáját (Fotó: Hegedüs Róbert)

A Világbank a Global Economic Prospects című, félévente megjelenő kiadványában felfelé javította a magyar gazdaság idei növekedésre vonatkozó előrejelzését: a mostani 4,1 százalékos prognózis 0,3 százalékponttal magasabb, mint az év elején publikált érték. A Pénzügyminisztérium tegnap közölte, a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot, majd a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetet követően immár a Világbank szakértői is elismerik a kormány munkahelyteremtésre, adócsökkentésekre és béremelésekre épülő, egyben növekedésösztönző gazdaságpolitikájának eredményeit.

Erőteljesen bővül idén a világgazdaság is a bank előrejelzése szerint, de a következő két évben fokozatosan lassul az ütem, és jelentős lefelé mutató kockázatok fenyegetik a növekedést. A Világbank szakértői januári prognózisukkal megegyezően arra számítanak, hogy idén 3,1 százalékkal, jövőre három százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a világgazdaság. A fejlett gazdaságok növekedésének üteme várhatóan lassul, miközben a nagyobb nyersanyag-exportáló, feltörekvő piaci és fejlődő országokban stabilizálódik a fellendülés.

Bár a világgazdaság általában véve egészséges, olyan kihívások állnak előtte, mint a kamatok emelkedése a gazdagabb országokban és a fejlődő országokban kitermelt nyersanyagok iránti kereslet csökkenése. Kockázatot jelentenek a kereskedelmi viták, a protekcionista kereskedelempolitikák, a pénzpiaci ingadozások és a geopolitikai feszültségek. Jim Yong Kim, a Világbank elnöke a távirati iroda beszámolója szerint rámutatott, hogy emberek milliói emelkedhetnek ki a szegénységből, főleg a gyorsan növekvő dél-ázsiai gazdaságokban, ha a növekedési ütemet fenn tudják tartani. A növekedés azonban önmagában nem elégséges ahhoz, hogy kezelni lehessen a rendkívüli szegénység jelentette problémákat a világ más részein. A politikai döntéshozóknak meg kell találniuk a módját annak, hogy a termelékenység fokozásának és a foglalkoztatottság bővítésének révén támogassák a növekedést hosszú távon – tette hozzá az elnök.

A fejlett országok hazai összterméke idén 2,2 százalékkal gyarapodhat, jövőre – a monetáris politikák várható szigorításával párhuzamosan – két százalékra, 2020-ban pedig 1,7 százalékra mérséklődhet az ütem. Az elemzők januárhoz képest csak a jövő évi előrejelzést emelték 0,1 százalékponttal. A feltörekvő és fejlődő országok növekedésének üteme az idei 4,5 százalékról 4,7 százalékra kúszhat fel jövőre, és maradhat ez az ütem 2020-ban is, miközben a nyersanyagárak emelkedése és a nyersanyag-exportáló országok fellendülése stabilizálódik az idei erős ugrás után.