Gazdaság

Vidéken vészesen emelkedik az üresen álló lakások száma

Ingatlan

Budapesten csökkent, a kis településeken nőtt az üres lakások aránya – mondta Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Balogh Lászlót annak kapcsán kérdezték, hogy a Központi Statisztikai Hivatal mikrocenzusának adatai szerint az elmúlt öt évben 550 ezer fölé emelkedett a lakatlan lakások száma az országban. Hangsúlyozta: két tendencia bontakozik ki Budapesten és a vidéki nagyvárosokban, amelyek egyben regionális központok, az üresen álló lakások aránya csökken. A fővárosban az üres lakások aránya 12 százalékra csökkent a 2011-ben mért 13 százalékról. A vidéki, kisebb településeken viszont nő azoknak a lakásoknak a száma és aránya is, amelyekben nem lakik senki. Az összes üres lakás 19,5 százaléka Budapesten volt 2016-ban, szemben a 2011-ben mért 25 százalékkal; a vidéki kis településeken 15 százalékra nőtt ez az arány. Két okból állhat üresen egy lakás, egyrészt azért, mert nem keresett, például kis településen található, másrészt pedig ha a tulajdonosnak tervei vannak vele, néhány év múlva a gyermeke, unokája költözhet be, de addig nem szeretné kiadni.