Gazdaság
Versenyképességi programról tárgyalhat a kormányzat
A magyar cégek tőkeellátottságán sokat segíthet, hogy az uniós támogatások hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthatjuk, és az alacsony alapkamat is előnyös
A magyar gazdaság versenyképességének erősítéséhez leginkább a kis- és közepes vállalkozások (kkv) tőkehelyzetének javítására van szükség. Az európai uniós támogatásokon kívüli felzárkózási forrásokat ugyanis leginkább a hazai vállalatoknak kell létrehozniuk – közölte lapunkkal Boros Imre közgazdász azzal kapcsolatban, hogy tegnap benyújtotta az új versenyképességi csomagot a kormánynak a Nemzeti Versenyképességi Tanács.
A Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Nemzeti Bank által kidolgozott Versenyképesebb Magyarországért elnevezésű dokumentum hat területen foglalja össze azokat az intézkedési javaslatokat, amelyek révén alapvető változásokat lehet elérni. Ezek leginkább az adózás, a foglalkoztatás, a közszféra, az egészségügy, az oktatás és a vállalati környezet működésére irányulnak.
Boros Imre szerint a magyar cégek „feltőkésítésén” sokat segíthet, hogy az uniós támogatások hatvan százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthatjuk, és a jelenlegi 0,9 százalékos jegybanki alapkamat is sokat hozzátesz, hogy a cégek olcsó hitelhez jussanak. Emellett még sok a tennivaló – tette hozzá. Ezek közé sorolta a technológiai megújulást, ezen belül a digitalizációs beruházások gyorsítását. Javítani kell továbbá a termékek – elsősorban a mezőgazdaságiak – piacra juttatásán. Ugyanakkor szerinte jelenleg az is ront a magyar gazdaság versenyképességén, hogy a gázolaj literje csaknem ötven forinttal kerül többe, mint a benziné. Ez azért lényeges, mert a gazdasági cégek jelentős része – így a közlekedési cégek, fuvarozók, mezőgazdaság, bányaipar – a gázolajat veszi igénybe a működésekor. Boros Imre jelentős eredménynek értékelte ugyanakkor, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) költhető pénzek emelkednek. Míg a közelmúltban a bruttó hazai termék egy százaléka jutott K+F-re, addig ez az arány 2020-ra 1,8 százalékra emelkedhet. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara többek között az adózás feltételeinek egyszerűsítését indítványozta a kormány előtt lévő versenyképességi javaslatban, az újítás pedig a kamara felfogásában adócsökkentéssel is járna – közölte tegnap Parragh László elnök az M1-en. Elmondta: az adózás feltételeinek egyszerűsítése mellett a javaslatban a digitális tudás adminisztrációban történő erőteljesebb felhasználását szorgalmazza a kamara.