Gazdaság

Versenyképes jármű a vasúti fuvarozásban

Modernizáció a növekedési hitelprogram révén

Új, a legmodernebb technológiával készült villamos mozdonyt vásárolt a vasúti árufuvarozásban érdekelt CER Hungary Zrt. A mintegy nyolcszázmillió forintba kerülő mozdony megvásárlására a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja révén adódott lehetőség – közölte tegnap Kukely Márton vezérigazgató. A vállalat várakozásai szerint a modern mozdony üzembe helyezésével újabb vontatási, árufuvarozási lehetőségek nyílnak, így erősítve a társaság versenyképességét a tranzit és az export-import forgalomban. Mint azt a cég vezetése kiemelte, a hazai áruszállítás egyik legsúlyosabb problémája az elöregedő géppark, a megfelelő minőségű új vasúti eszközök csillagászati árai pedig több vállalkozás számára jelentenek nehezen leküzdhető akadályt. A háromezer tonnás szerelvények vontatására alkalmas jármű kiváló technikai tulajdonságai a jelenleginél gördülékenyebb nemzetközi vasúti árufuvarozási lehetőséget is biztosítanak. A Romániában épített, nyolcezer lóerős, két áramnemű mozdony ugyanis egyszerűen képes csatlakozni a szomszédos országok eltérő vasúti rendszereihez, ami a nemzetközi áruszállításban ma már a versenyképesség miatt szinte elengedhetetlen – a határokon ugyanis nincs szükség másik mozdonyra. A tranzakciót lezáró szerződést tegnap Berlinben, az InnoTrans vasúttechnikai kiállításon írták alá az eladó Softronic és a CER Hungary képviselői. Ugyancsak az InnoTranson mutatta be saját gyártású Inter City+ személykocsiját a MÁV Start Zrt. A már tavaly elkészült két prototípus jármű megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyét. A kétévente megrendezendő InnoTrans a legjelentősebb vasútszakmai összejövetel. A magyar vasútijármű-gyártás korszerű termékét külföldi vállalatok, világpiaci szereplők és érdeklődők is megtekinthetik.