Gazdaság

Versenyképes a gazdaság gyengülő forint esetén is

Az európai uniós beruházások finanszírozásában előnyt jelent a magasabb árfolyam, de az is kedvező, hogy a devizakitettség csökkent az államadósság-állományban

Az exportnak kedvező a magas forintárfolyam, a devizakitettség is csökkent a gazdaságban és a hiteltörlesztők számára.

Virovácz Péter 20180704
Virovácz Péter: A magyarok kikerültek a devizacsapdából, így nem veszélyes számukra a magas forintárfolyam sem (Fotó: Hegedüs Róbert)

Kevésbé vagyunk kitettek a forint gyengülése miatt, mint például az évtized elején, emellett a magasabb árfolyam előnyökkel is jár a gazdaságban. Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője lapunknak elmondta, a devizakitettség mind az állami szintű adósságállományban, mind a vállalatok tartozásaiban, valamint a lakosság esetében is rendkívül lecsökkent. Míg tíz évvel ezelőtt a magyar államadósság hatvan százaléka volt devizában, mára ez az arány 22 százalékra csökkent. A magyar lakosság pedig kikerült a devizacsapdából, ezért a családok számára a viszonylag magas forintárfolyam sem veszélyes a törlesztőrészletek esetében. Ami mindenképpen kedvező a magyar gazdaságnak, hogy a gyengülő forint az exportvállalatok jövedelmezőségét segíti, hiszen ha beérkezik az euróban számolt bevételi számla, forintban többet tudnak realizálni. Ez valamelyest javít a magyar vállalatok jövedelmezőségén, illetve a versenyképességén. Virovácz Péter ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az exportban a hazai hozzáadott érték aránya mintegy ötven százalék, vagyis az adott termék előállításánál nélkülözhetetlen a külföldi behozatal.

Az európai uniós beruházások finanszírozásában is előnyt jelent a magasabb árfolyam. Ha például az állam tízezer eurónyi uniós beruházás előfinanszírozását vállalja 310-es árfolyamon, a számla beérkezésekor már jóval több forint folyik be a költségvetésbe. A turizmusban leginkább a kifelé irányuló forgalomban kedvezőtlen pénzváltáskor a forintgyengülés. A magasabb árfolyam miatt a külföldiek viszont többet költenek, ami a szolgáltatószektornak előny. A külföldi nyaralások többségét az utazók előre lefoglalják, amit viszont a mostani forintgyengülés már nem befolyásol.

Tegnap a 330 körüli szintről 326,5-re erősödött a forint euróval szembeni árfolyama, s ez a legjelentősebb volt a régiós devizák közül.