Gazdaság
Varga Mihály: A szellemi hozzáadott érték a gazdaság támasztéka
A Startup Campus Budapest Közép-Európa egyik legnagyobb innovációs központja
– Hogyan illeszkedik ez a beruházás az Ipar 4.0 stratégiába?
– A Startup Campus létrehozása az alapvető versenyképesség-javító intézkedések sorába illeszkedik.
A kormány célja, hogy a gazdaságban is elterjedjen azon új eszközök használata, amelyek a digitális világba és az Ipar 4.0 megoldásaihoz kötnek be bennünket. Körbejárva a helyszínt, magam is látom, hogy vannak kiváló fejlesztések.
– Melyek a digitalizáció legnagyobb kihívásai?
– Az egyik kulcskérdés az, hogyan tud az oktatási rendszer olyan munkaerőt és olyan humán tőkét előállítani, ami képes a szellemi hozzáadottérték-növelés terén előrelépni, és a magyar gazdaság növekedéséhez további támasztékot adni.
– Egy startup sok esetben nem térül meg, vagy ha igen, akkor is csak később. Miért fontos mégis ezen vállalkozások támogatása?
– Neves nemzetközi startup-alapítók mondták, hogy az első vállalkozásuk csúfos bukás lett, a második veszteséges, ám végül nem adták fel, és sikeresek lettek. Az a cél, hogy olyan vállalkozói klímát, környezetet tudjunk fejleszteni, ami egyre több magyarnak, fiatal tehetségnek teszi lehetővé azt, hogy saját ötletén dolgozzon. Annak is örülök, hogy már nem csak a hazai startupoknak tűnt fel a magyarországi infrastruktúra: külföldi vállalkozások is szívesen választják Budapestet induló fejlesztésük helyszínéül. Attól sem kell félni, hogy elveszik a helyeket a magyar cégektől. Úgy gondolom, hogy az összes itt megtalálható vállalkozás inspiratív módon hat egymásra. Egyáltalán nem baj, ha egy magyar startup vállalkozás olyan helyen dolgozik, ahol a szomszéd helyiségben egy más üzleti modell és kultúra alapján működő külföldi startup ül. Lehet, hogy a kettő együttműködéséből egy harmadik nagyszerű elképzelés születik meg.