Gazdaság
Váratlan megbicsaklás az iparban
Az előzetes várakozásokat is alulmúló volt az októberi növekedési ütem, egyszerre több ágazatban visszaesés mutatkozott

Kissé visszaesett az ipari termelés növekedésének üteme októberben: 1,7 százalékkal bővült a kibocsátás az egy évvel korábbihoz képest, míg szeptemberben ez az érték 7,6 százalékos volt. Mint azt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnap hírül adta, a termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 2,6 százalékkal csökkent.
Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese elmondta, hogy augusztustól lényegesen mérséklődött a járműgyártás dinamikája, s az egyéb feldolgozóipari ágazatok – elsősorban az élelmiszer- és vegyitermék-gyártás, valamint a fémfeldolgozás – növekedése is lassulhatott. Hozzátette, hogy mivel a járműgyártás főként exportra termel, a kiviteli adatokban is megjelenik a lassulás.
Elemzők szerint váratlan megbicsaklás volt az iparban, az októberi növekedési érték jelentősen elmaradt a várakozásoktól. Az év utolsó két hónapjában is a termelés lassulásáról szóló adatokra lehet számítani.
Mint azt Németh Dávid, a K&H vezető elemzője lapunkkal közölte, októberben nagyot fékezett a magyar ipar, ennél az augusztus volt rosszabb, amikor az Audi részleges leállása miatt csak félszázalékos volt a többlet. Az elemző szerint feltehetően szerepet játszott az exportdinamika lassulása s ezzel összefüggésben az eurózóna gyengélkedése. Egyelőre nem tudni, hogy az októberi visszaesés egyszeri vagy tartós hatású lesz-e, az biztos, hogy az ipar lassul, de az még kérdéses, milyen mértékben – tette hozzá.
Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője a távirati irodának kiemelte, hogy a lassulás a német ipar gyengélkedésével van összefüggésben. A szakértő szerint az idén év végére 7-7,5 százalékra lassulhat éves összevetésben az ipari termelés növekedése, párhuzamosan a gazdasági növekedés várható további lassulásával. Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője kiemelte: az augusztusit követően az októberi adatok újabb váratlan megbicsaklást mutatnak az iparban. Megjegyezte, hogy egyelőre csak az előzetes adatokat hozta nyilvánosságra a KSH, tehát a részletekre még várnunk kell, azonban nagy valószínűséggel – augusztushoz hasonlóan – az autógyárak alacsonyabb termelése okozhatta a megingást. Ő is az ipari termelés lassulására utaló adatokra számít novemberre és decemberre, mivel az év végéhez közeledve egyre több gyár fogja vissza a termelését, amelyet majd csak januárban indít újra.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) várakozása szerint az idén 15 százalékkal bővül az ágazat kibocsátása a tavalyihoz képest. A Világgazdaság pénteki számában ismertetett ÉVOSZ-elemzés szerint az ágazat árbevétel-arányos jövedelmezőségi mutatója alig változott, s a teljes ágazatra számítva három-négy százalékot tesz ki. Az építőipar termelői árai 2013-ban 1,9 százalékkal nőttek, a szervezet az idénre 2,3 százalékos növekedést prognosztizál. A felmérés szerint az ágazat rendelésállománya az év végén 25-30 százalékkal haladhatja meg a 2013. év végi szintet.
Szerény uniós fejlődés
Az idei harmadik negyedévben 0,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az Európai Unióban – áll az Eurostat tegnapi közleményében. Az uniós tagállamok közül Romániában nőtt legjobban a gazdaság, 1,8 százalékkal. Második helyen Lengyelország van, 0,9 százalékos GDP-növekedéssel, harmadik pedig Görögország, Szlovénia és Nagy-Britannia, mind 0,7 százalékkal. A GDP három országban, Cipruson, Ausztriában és Olaszországban csökkent – közölte a távirati iroda. A szezonálisan kiigazított adatok szerint 2014. július–szeptemberben Magyarországon fél százalékkal nőtt a GDP, előtte a második negyedévben 0,8 százalékos növekedés volt. Éves bázisú alapon 2014 harmadik negyedévét 2013 harmadik negyedévével összehasonlítva az EU-ban 1,3 százalékos, az eurózónában 0,8 százalékos, Magyarországon 3,1 százalékos növekedés volt.