Gazdaság

Változatlanok a sztrádadíjak

Sikeres volt a januárban bevezetett megyei matrica az autósok körében, és a bevételek is emelkedtek

Jövőre nem emelkednek a tarifák a gyorsforgalmi utakon, és csak két újabb szakaszért kell fizetni. Az idén januárban bevezetett megyei matrica révén jelentős volt a forgalomnövekedés az autópálya-hálózaton.

sztráda 20151231
A 2015-ös éves matricák érvényességi határideje 2016. ja­nuár 31. (Fotó: Nagy Balázs)

Érdemi változások nem lesznek ja­nuár elején a hazai gyorsforgalmi úthálózat használatának esetében, ugyanis nem emelkednek az útdíjak, és nem lesznek újabb díjkategóriák sem – közölte lapunkkal Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szóvivője. Mint elmondta, a díjköteles szakaszok köre jövő év január 1-jétől mindössze az idén átadott, a gyorsforgalmi hálózatba illesztett utakkal bővül, más módon nem változik. A júniusban meghozott miniszteri rendelet értelmében csak az M85-ös autóút lesz díjas az M1-estől Csorna-kelet csomópontig, illetve az M43-as autópályának a makói csomópont és az országhatár közötti szakasza. A szóvivő hangsúlyozta: a miniszteri rendelet egyértelműen kimondja, hogy az M86-os és az M9-es autóúton a személyautók után nem kell használati díjat fizetni, ebben 2016-ban sem várható változás, így az ilyen híreszteléseknek nincs alapjuk.

Mint a NÚSZ közölte, az idén 8,2 százalékkal vásároltak több matricát az autósok, mint 2014-ben. A december 28-ig végzett felmérés szerint összességében 11,9 millió matricát értékesített a NÚSZ, szemben a tavalyi tizenegymillióval. A matricák típusait figyelembe véve mindössze a havi eladásokban volt visszaesés (22 százalék), ami leginkább a megyei matrica januári bevezetésére vezethető vissza. Utóbbi népszerűségére viszont jellemző, hogy 1,35 millió fogyott belőle. Ennek megváltásával az autósok jövőre is hozzávetőleg egyhavi matrica áráért használhatják egész évben egy-egy megye gyorsforgalmi hálózatát – közölte a NÚSZ. Az éves matricák esetében 28 százalékos volt a bővülés, míg a heti esetében mintegy húszszázalékos. Ebből adódóan a bevétel is több volt, hiszen az idén 57,5 milliárd forintot, míg tavaly 47,2 milliárd forintot költöttek el összességében matricákra az autósok.

A 2016-os éves országos és megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehet megváltani. A NÚSZ ugyanakkor közölte, hogy nem kell év elején sietnie annak, aki 2015-ös éves vagy megyei e-matricával rendelkezik, ugyanis azok 2016. január 31-ig érvényesek. Az idén megváltott heti (tíz napos) és havi matricák átnyúlhatnak a következő évre, azaz például a december 28-án vásárolt heti matrica 2016. január 6-án éjfélig érvényes.


Öregedő járműpark

Az élénkülő autóvásárlások hatására a teljes hazai járműállomány is gyarapodott 2014-ben, immár harmadik éve – közölte a Portfolio. Ezzel az év végi darabszám már meghaladta a válság előtti csúcsot. Tavaly 3 millió 110 ezer személygépkocsit tartott nyilván a Központi Statisztikai Hivatal, míg az azt megelőző legjobb évben 3 millió 60 ezer autó volt az országban. Ez azonban még mindig nem elegendő arra, hogy az autók átlagéletkorának emelkedő szintjét megállítsa. Tavaly év végén ez 13,4 év volt, ami 2007 óta – akkor 10,3 volt – emelkedik, leginkább a használtautó-eladások miatt. Egyelőre nagyon távolinak tűnik, hogy az átlag kor tíz év alá kerüljön.