Gazdaság

Változatlan áron lehet matricát venni

Idén először új kényelmi szolgáltatásként már az érvényességi idő kezdete előtt, december 8-tól megvásárolhatók a következő esztendőre szóló országos és megyei e-matricák – jelentette be tegnap Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.

A tárca igyekszik elhárítani az éves matricák beszerzését nehezítő akadályokat, könnyíteni a vásárlás feltételeit. Mint közölte, a személygépkocsik után fizetendő útdíjak öt éve változatlanok, az autósok 2017. január elsejétől is a megszokott árakon vásárolhatnak e-matricát a hazai gyorsforgalmi utak használatához. A megyei matricák bevezetése óta folyamatos átrendeződés figyelhető meg a rövidebb időtartamban érvényes jogosultságok irányából az éves termékek javára. Az idei év első 11 hónapjában megközelítőleg 12 millió e-matrica fogyott, 7,4 százalékkal több, mint 2015 azonos időszakában. A heti és a havi matricák száma átlag alatt nőtt, az éves országos és megyei matricáké viszont jóval az átlag felett (körülbelül 14 százalékkal) haladta meg a tavalyit.

Kibédi-Varga Lajos, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szolgáltatási igazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az elővételben megvásárolható matricákkal decemberben még nem lehet használni az úthálózatot, azok érvényessége is jövő év január 1-jén kezdődik, és 2018. január 31-én éjfélig tart.