Gazdaság

Vácig 2019 őszére épül meg az új autóút

Ezermilliárd forintot költ a közlekedés javítására a kormány 2020-ig

Megkezdődött az M2-es bővítése, 2019 őszére kétszer kétsávos autóút köti össze Budapestet és Vácot. Pest megyében 24 útszakasz épül át.

közlekedés 20170527
Mayer András, a NIF vezérigazgató-helyettese, Mosóczi László helyettes államtitkár, Kiss Róbert, a kivitelező konzorcium ügyvezető igazgatója, Tuzson Bence államtitkár, Szűcs Lajos, Pest megye fejlesztési biztosa, Harrach Péter frakcióvezető és Rétvári Bence államtitkár a tegnapi rendezvényen (Fotó: MTI - Marjai János)

A kormány 2020-ig ezermilliárd forintot költ a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére – mondta Tuzson Bence tegnap, az M2-es gyorsforgalmi út Budapest-Vác szakaszának alapkő-letételi ünnepségén Dunakeszin. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár és a beruházásban érintett Pest megye 5. számú választókerületének képviselője arról beszélt, hogy az infrastruktúra-fejlesztés magával hozza a munkahelyek és a családok fejlődését is. Hozzátette, ez az a szakasz, ahol 1846-ban elindult az első vonat Vácra, és itt közlekedik nemsokára először a nagy kapacitású emeletes motorvonat is.

Budapest–Vác között 13,4 km hosszan jelenleg csak kétszer egy sávon lehet közlekedni. A fejlesztésnek köszönhetően a teljes 19,6 kilométeres szakasz kétszer kétsávos, burkolt leállósávokkal kialakított gyorsforgalmi úttá épül át. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról beszélt, a 2019 végére elkészülő gyorsforgalmi szakaszon száztíz kilométeres lesz a sebességhatár. Hozzátette, hat új hidat építenek, tizennégyet pedig felújítanak. A beruházás 32,97 milliárd forintba kerül. Minden út fejlődést és biztonságot jelent a környezetében élők számára – fűzte hozzá.

Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára kitért arra, hogy a gyorsforgalmi hálózat öt éven belül európai szintű hozzáférést biztosít az autósoknak, fuvarozóknak. Hozzátette, hogy az előzetes projektlista szerint Pest megyében 24 útszakasz rendbetétele várható, összesen 42 kilométeren, 6,4 milliárd forintból. Szűcs Lajos, Pest megye fejlesztési biztosa elmondta, ez az alapkőletétel azt bizonyítja, hogy nemcsak tervek születnek, a beruházások el is készülnek. Hozzátette: a fejlesztés hat települést és tizenötezer embert érint, akik számára ez a baleset-megelőzés szempontjából is fontos. Mayer András, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy két új csomópont – Dunakeszi és Sződliget – is épül.


Vasúti teherszállítás: kínai koordinátorok

A kínai államvasutak és vasúti teherfuvarozó cégek bizottságot állítottak fel az Európával fenntartott vasúti teherszállítási kapcsolatok fejlesztésének koordinálására. A Kína és Európa közötti vasúti teherforgalommal foglalkozó vállalatok együttműködésének célja a logisztikai költségek csökkentése, a szolgáltatások minőségének a javítása – számolt be minderről a távirati iroda a kínai államvasutak közleményére hivatkozva. Kína már 29 európai városba közlekedtet menetrendszerűen tehervonatokat, a múlt hónapban Budapestre is megérkezett az első közvetlen járat a távol-keleti országból. A szolgáltatás 2011-es kezdete óta már több mint négyezer szerelvény tette meg az utat Kína és a járat európai célállomása között.