Gazdaság

Uniós kifizetések: a régió élén állunk

A kiemelkedő eredmény az intézményrendszer hatékonyságának köszönhető

Magyarország teljesítménye a 2007–2015-ös uniós támogatási ciklusban több szempontból is kiemelkedik a kelet-közép-európai régiós mezőnyből: a szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban nálunk a második legmagasabb, a kifizetésekben pedig listavezető az ország – derül ki a KPMG évente megjelenő „EU Funds in Central and Eastern Europe” című jelentéséből.

Nestor Andrea, a KPMG kormányzati szektornak nyújtott tanácsadásért felelős igazgatója a közleményben a távirati iroda beszámolója szerint ismerteti: Magyarországnak a 2007-2013-as ciklus kezdeti nehézségei ellenére a források lekötésében és kifizetésében egyaránt sikerült a regionális mezőny élén végeznie, a hazai intézményrendszer – különösen az utóbbi években megfigyelhető – erőfeszítéseinek köszönhetően. A szerződött támogatások aránya regionális összehasonlításban Szlovákia után Magyarországon a második legmagasabb (117 százalék), a kifizetésekben pedig 111 százalékkal listavezető hazánk.

Magyarország Szlovéniával együtt azon szűk körbe tartozik, ahol a periódus végére mind a szerződésekkel fedezett, mind a ténylegesen kifizetett támogatások összege eléri, sőt meg is haladja a rendelkezésre álló keretet. Magyarország esetében ez 29,2 milliárd euró szerződött, illetve 27,7 milliárd euró kifizetett támogatást jelent. Az összefoglalóból az is kiderül, hogy hazánk a szerződött összegek majdnem 95 százalékát ki is fizette a periódus végéig, ezzel is kiemelkedik közvetlen szomszédai közül.