Gazdaság
Újabb útvonalakat tervez a Wizz Air
A légitársaság meglehetősen súlyos díjat számít fel a méretes csomagokért
Jelenleg a Wizz Air a magyar piac mintegy harminc százalékát fedi le, s ezzel vezető légitársaság Magyarországon. Mint azt a vezérigazgató közölte, 2015 márciusa és 2016 márciusa között 2,9 millió utast szállítottak budapesti indulással, illetve érkezéssel, ami az előző évhez képest 16 százalékos növekedés. Elmondta: a légi iparág eredményességéhez jelentős mértékben hozzájárul a jelenlegi alacsony olajár és a szintén kedvező kamatkörnyezet, ezzel együtt a Wizz Air minden évben növekedést produkál.
A diszkont légitársaságoknál elérhető olcsó jegyárak ellenére az utasok egy részének sokszor nagy bosszúságot és akár a repülőjegy árával egyenértékű többletköltséget okoz, ha egy cég külön díjat számol fel a méretes csomagok elviteléért. Váradi József lapunk érdeklődésére úgy nyilatkozott, a csomagok utáni felár véleményük szerint a leginkább demokratikus megoldás, hiszen többletszolgáltatásért kérnek díjat. Ezt egyébként a járatok magas telítettségével indokolta, hiszen nyolcvan százalék fölötti kihasználtságnál nem engedhető meg, hogy mindenki annyi csomagot vigyen a fedélzetre, amennyit akar. Közölte: az utasok húsz százalékánál kérnek különdíjat. A probléma szerinte a repülőterek eltérő számonkérési szokásaiból adódik, és közölte: az utaspanaszok a forgalmuk néhány ezrelékét teszik ki.