Gazdaság

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX-index

Budapesti Értéktőzsde

Növekvő forgalomban új történelmi csúcson zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pénteken 38 894,88 ponton állt, ami az előző heti záróértékénél 953,06 ponttal, 2,51 százalékkal magasabb – közölte a távirati iroda.

A héten a részvénypiac forgalma 55,73 milliárd forint volt az előző heti 43,7 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az index erősödésében két kisebb részvény játszott vezető szerepet. Az áprilisi értékekhez képest a 2017-es GDP-előrejelzést 2,9 százalékról 3,2 százalékra, míg a 2018-as GDP-t három százalékról 3,4 százalékra módosította. Az idei inflációs várakozás nem módosult, továbbra is 2,5 százalék. A Központi Statisztikai Hivatal a múlt héten közölte a szeptemberi inflációs adatot, amely a várt 2,7 százalékkal szemben csupán 2,5 százalékos árnövekedési ütemet mutatott.