Gazdaság
Újabb gyorsforgalmi utak létesülnek
Kelet-Magyarországon 2019-ben az M4-es két szakasza is megépül, és az M44-es autóút első része is elkészül
Helyenként már elkészültek a töltésalapok az M2-es autóút épülő részein, a közel húsz kilométer hosszú szakaszon Budapest és Vác között kétszer két sávon azonban csak 2019 negyedik negyedévében indulhat meg a forgalom. Az M2-es jelenleg is autóútnak minősül, de 14 kilométeren kétszer egy sávon lehet haladni, a forgalom azonban már régóta indokolttá tette a bővítést. Budapest és Vác között az átadást követően a jelenlegi kilencven helyett óránként száztízzel lehet haladni, de a leállósávokon nem lesz aszfalt. Új csomópont épül viszont Sződnél, és a kivitelező cégek Dunakeszinél is korszerűsítik a lehajtókat.
Idén a negyedik negyedévben elkészül az M30-as gyorsforgalmi út Tornyosnémeti és országhatár közötti szakasza. Mint azt a vezess.hu portál a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-re hivatkozva közölte, a kétszer két sávos, 1,7 kilométer hosszú út a 3-as számú főút „korrekciója” lesz, külön szintű csomóponttal. Jövőre a Debrecen és az országhatár között épülő M35-ös autópálya első szakasza készül el, amely 5,4 kilométer hosszú lesz, és ehhez épül egy új 5,5 kilométeres bekötőút. Ugyancsak 2018-ra készül el – várhatóan a második negyedévben – a Csornát elkerülő M85-ös autóút, másfél kilométeres visszakötő szakasszal.
Kelet-Magyarországon a 2019-es esztendő hozhat jelentős változást: a negyedik negyedévre készül el az M4-es autópálya Budapest és Cegléd, valamint a Berettyóújfalu és Nagykereki (országhatár) között. Ugyancsak 2019-ben a harmadik negyedévben épül meg az M44-es autóút Tiszakürt és Kondoros között, így jelentős előrelépés lesz a dél-alföldi megyék és elsősorban Békéscsaba gyorsabb megközelítésében. A NIF tervezi a Kondoros-Békéscsaba és a Kecskemét–Tiszakürt közötti kétszer két sávos autóút megépítését, ezek várható forgalomba helyezése 2020–2021-ben lesz. Jövőre átépül az M70-es autóút Letenye és Tornyiszentmiklós között végig kétszer két sávos úttá. Eger megyei jogú városba 2020-ban lehet autópályán eljutni, ekkorra készül el a kétszer két sávos út az M3-as és a település között.